Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

Annak ellenére, hogy nem volt még kész, összefüggő védműrendszer, a Westwall (Atlanti fal) puszta léte komoly gondolkodásra és fokozott óvatosságra késztette a szövetségeseket, akik a „Festung Europa” (Európa-erőd) elleni támadásra készültek.

Ahogy szinte minden erődítmény esetében, a német Atlanti fal képességeit is három fő tényező határozta meg: a védművek, a tűzerő, és a rendelkezésre álló emberanyag. Ezek jó részét az 1944. júniusi szövetséges inváziót megelőző hat hónapban adták hozzá a rendszerhez, főként két ember erőfeszítéseinek köszönhetően – Erwin Rommel és Gerd von Rundstedt tábornokok (bár utóbbi inkább a szövetségesek szárazföld belsejében történő, mozgó harccal való visszaverésében hitt).

Az Atlanti fal ereje tetőpontján a becslések szerint 15 000 megerősített betonépítményből állt: ezek közt voltak lőszerraktárak, óvóhelyek, a gyalogság és a tüzérség harcállásai, kommunikációs központok, egyéb raktárak, parancsnoki központok, megfigyelőállások, és a különféle gépek, generátorok és légvédelmi fényszórók számára kialakított állások is. A Hollandia, Belgium és Franciaország partjai mentén elterülő szakaszokon sűrűbben, a német, dán és norvég partokat elszórtabban, különálló erődítményekkel, illetve megerősített tüzérségi állásokkal védték.

Egy német katona az angol partok felé tekint messzelátójával, 1941. április

A rendszer sarokkövét a tüzérségi eszközei jelentették, melyek ütegek százaiban voltak elhelyezve, és a 150 milliméteres és annál kisebb kaliberű eszközöktől az óriási vasúti és hajólövegekig terjedtek, amelyek között voltak 406 milliméter űrméretűek is. Számtalan fegyvertípust építettek bele a németek az Atlanti falba – saját eszközeik legjavára a háború során máshol, elsősorban a keleti fronton volt szükségük, így az Atlanti falnál a helyben zsákmányolt francia, illetve a dunkerque-i evakuálás során hátrahagyott brit fegyverzet mellett más országok nehézfegyvereit is alkalmazták, többek között csehszlovák, holland, belga, jugoszláv és szovjet gyártmányúakat.

Az Atlanti fal kiépülése három fő fázisra bontható. Az első fázis 1940 nyár végétől 1941 decemberéig tartott, amikor is a Barbarossa-hadművelet sikertelensége a háború tervezett menetének újragondolására késztette a Führert. A Moszkva alatt elszenvedett 1941 végi tragédia után az Atlanti-óceán partján a védekezés került előtérbe, ekkoriban azonban még csupán a kiépült tengeralattjáró-bázisok védelme és az esetleges brit kommandós akciók elhárítása volt a fő szempont.

A második fázis 1941 decemberétől 1943 októberéig tartott, ekkoriban született meg az Atlanti fal gondolata és kezdődött meg kivitelezése. A hathatósabb védelem mellett az is cél volt, hogy a nyugaton állomásozó egységeket alkalmazni lehessen más hadszíntereken (elsősorban keleten), jelenlétüket pedig – a fentebb vázolt modellnek megfelelően – kiterjedtebb védművekkel és tüzérséggel váltsák ki.

A harmadik fázis 1943. október végén kezdődött, miután von Rundstedt tábornagy jelentést küldött Hitlernek a nyugati védelem állapotáról. Innentől jelentős mértékben megugrott az Atlanti falra fordított erőforrások mennyisége, és ez a készülődés egészen 1944. június 6-áig, a szövetségesek normandiai partraszállásáig tartott.

Német hadmérnökök ellenőriznek egy épülő kikötőt, 1943

A nyugati parancsnokságot 1942-ben átvevő von Rundstedt meglehetősen elégedetlen volt a fal állapotával és az ott állomásoztatott csapatokkal. Ekkoriban az ide helyezett német egységek többsége pihenésre és feltöltésre érkezett a súlyos veszteségeket hozó keleti frontról, és nem voltak hadra fogható állapotban. A tábornok arra panaszkodott, hogy az Atlanti fal nem rendelkezik valódi katonai értékkel a legtöbb szakaszon. A partközeli bunkerekkel és egyéb statikus létesítményekkel szemben már ekkor a mélységi védekezési terveket preferálta.

A nem más hadszínterekről ideküldött csapatok, az Atlanti fal állandó személyzetét adó katonák ifjak, harmincas éveik végén vagy afölött járó férfiak, és egyéb, komolyabb harci feladatokra kevésbé alkalmas személyek voltak. Kiegészítésükre érkeztek népi németekből (Volksdeutsche), azaz Európa más részeiről toborzott német etnikumúakból álló egységek, valamint a különféle, a birodalom által igazgatott területeken toborzott nem német nemzetiségűekből állók is – ezek között voltak az úgynevezett „keleti csapatok” (Osttruppen).

Az Osttruppen egységei a Szovjetunió különféle etnikumainak fiaiból szerveződtek különféle módokon. Voltak egységek, amelyek egy-egy nemzetiségből kerültek felállításra, de akadtak kevert etnikumúak is, továbbá egy részük önkéntesekből szerveződött, másokat azonban átállt hadifoglyokból állítottak össze. A csapatok közt azeriek, grúzok, örmények, tatárok, ukránok és közép-ázsiaiak is voltak. Alkalmazásuk lehetővé tette, hogy német egységek szabaduljanak fel a komolyabb feladatokra. Az Atlanti falnál alkalmazott keleti egységek élére német parancsnokok kerültek. 1943 végére már csaknem minden német partvédelmi egység tartalmazott egy-egy Osttruppen-zászlóaljat.

Von Rundstedt kifejezte aggodalmát a partvédelmi csapatok fegyverzete és felszerelése miatt is – az eleve nem a legmodernebb fegyverek állapota sokszor igen rossz volt, a különféle országokból származó fegyverekhez szükséges számtalan lőszertípus logisztikai rémálom volt, és az egyéb felszerelés terén is súlyos hiányosságok voltak. Több egységet egyszerűen „statikusnak” voltak kénytelenek minősíteni, mivel még lóvontatású járművekkel sem rendelkeztek.

További nehézséget okozott von Rundstedt számára, hogy mint a szárazföldi hadsereg (Wehrmacht) tábornoka, kizárólag saját csapatainak parancsolt – nem hangolhatta össze a légierő (Luftwaffe), a haditengerészet (Kriegsmarine) és a párhuzamos szárazföldi erő, a Waffen-SS tevékenységét a térségben.

Egy német harccsoport emberei menetelnek az Atlanti fal mögött

A védműrendszer elkészítését az Organisation Todt nevű szervezet végezte, amely egy vegyes civil és katonai mérnöki csoport volt – ez építette többek között a háború előtt a német autópálya-rendszert, valamint a német–francia határon lévő védműrendszert, a Siegfried-vonalat is. Az Atlanti-óceán partján zajló első komolyabb építkezések a Kriegsmarine számára felhúzott tengeralattjáró-bázisok voltak, illetve a Luftwaffe légi támaszpontjai. 1942. március 28-án Hitler a 40. számú rendeletével elrendelte az Atlanti fal létrehozását, amivel megindult az erődrendszer kialakítása.

A nagy hatótávolságú parti tüzérség és a partraszállást akadályozni hivatott erődítmények mellett fontos szempont volt a nagy kikötők elleni támadások elhárítása is. Von Rundstedt 1942 májusában kiadott parancsa hierarchiát állapított meg az erődítmények között, erődökre (Festungen), védelmi körzetekre (Verteidigungsbereiche), támaszpont-csoportokra (Stützpunkt-gruppen), támaszpontokra (Stützpunkt), és végül a védműrendszer vonalai mögé elhelyezett „ellenállófészkekre” (Widerstandsnester) osztva azt méretük és személyzetük létszáma szerint.

1942 augusztusában kanadai és brit csapatok meglepetésszerű támadást hajtottak végre a francia Dieppe kikötője ellen. Habár a támadás számos célját nem tudta elérni, több védelmi hiányosságra is ráébresztette a németeket. Az Atlanti fal építése felgyorsult, havonta több százezer köbméter betont használtak fel hozzá – mindez azonban nem nyugtatta meg von Rundstedtet, aki továbbra sem hitt abban, hogy pusztán partvédelmi eszközökkel megállítható egy esetleges invázió. 1943. október 28-án a Wehrmacht főparancsnokságának (OKW) küldött jelentésében kiemelte a jobb minőségű csapatok és a partoktól távolabbi tartalékok kialakításának szükségességét. E jelentés Hitlerhez való eljutása után az 51. számú rendeletet, és az egészen a D-napig folyó fejlesztést eredményezte.

Erwin Rommel (b) egy beosztottjával beszélget az Atlanti falnál nem sokkal a szövetséges invázió előtt, 1944. június

A tábornagy javaslatának megfelelően elkezdték a partokon állomásozó hadosztályokat az addigi kettő helyett a teljes erejüket jelentő három ezreddé feltölteni, valamint több páncélost és harci repülőt csoportosítani a térségbe. A Kriegsmarine is több hajóját helyezte át az Atlanti-óceánra, valamint a Nagy-Britanniához közelebbi szakaszokon több tengeri aknát helyezett el. Ekkoriban került a von Rundstedt nyugati parancsnoksága alá tartozó B hadseregcsoport élére az Észak-Afrikában már bizonyított Erwin Rommel tábornagy, aki maga is ambiciózus fejlesztésekbe kezdett. Ezen a ponton azonban a növekvő intenzitású szövetséges bombázások miatt mind a munkaerőből, mind az építőanyagból hiánnyal küzdöttek.

Rommel szerint a szövetséges inváziót a parton kellett megtörni, így aknamezők tömegét és új parti akadályokat telepített, valamint a parthoz közelebb helyezte el páncélos csapatait. Elismerte ő is a szárazföld belsejében elhelyezett egységek szükségességét, azonban ezek megerősítésére már nem került sor 1944. június 6-a előtt.

Rommel Észak-Afrikában győződött meg az aknamezők és más rejtett fegyverek hasznosságáról, így parancsnoksága idején a meglévő csaknem kétmillió taposóakna mellé telepített további majdnem négymilliót. Ezek mellett alkalmazott egyszerűbb eszközöket is, úgymint az ejtőernyősök felnyársalására szolgáló kihegyezett karók, vagy a partraszálló hajókat felborító faeszközök.

Egy 150 milliméteres hajóágyú egy bunkerben a franciaországi Longues-sur-Mernél napjainkban az egyetlen része az Atlanti falnak, amelyet fegyverzetével együtt meghagytak, így igen népszerű turistalátványosságnak számít

Kétségtelen, hogy a D-napra készülődő szövetségesek gondosan megtervezték minden lépésüket az Atlanti-faltól félve, azonban amikor elérkezett a döntő összecsapás, a Normandiában partraszálló inváziós erőknek tengernyi véráldozatra volt szükségük annak áttörésére – ami csak a tervezett német páncélos támogatás hiánya miatt lehetett sikeres végül, mivel a német vezérkar nem ott számított a partraszállásra, ahol az végül bekövetkezett. Mindemelett Von Rundstedt tábornagyot is igazolja, hogy habár június 6-án az Atlanti fal kudarcot vallott, a szövetségesek csupán augusztus végén foglalták Párizst – a szárazföld belsejében a németek már sokkal hatékonyabb ellenállást tudtak kifejteni.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE