Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

Amikor Benito Mussolini az 1930-as évek végén az 1942-es római világkiállítás megrendezésére készült, a város délkeleti részén egy új városrész építését rendelte el, Esposizione Universale Roma (Eur) néven.

Célja az volt, hogy bemutassa Olaszország birodalmi nagyságát. A városrész központi épülete a Palazzo della Civiltà Italiana volt, egy elegáns, téglalap alakú csoda, amelynek homlokzatát absztrakt ívek és neoklasszicista szoborcsoportok díszítették.

A kiállítás a második világháború miatt elmaradt, de a palota még mindig ott áll. Fölötte egy mondat olvasható abból a beszédből, amelyet Mussolini 1935-ben mondott Etiópia megszállásának bejelentésekor. A későbbiekben ahelyett, hogy megvetették volna, az olaszországi modernista építészet ikonjának tekintették. Olyannyira, hogy 2004-ben a kormányzat kulturális jelentőségű helyszínként ismerte el. 2010-ben részben felújították, és öt évvel később a Fendi divatház ide tette át székhelyét.

Az épület egy a sok közül, amely mind a mai napig a fasiszta-éra kulturális öröksége.

Manapság különösen sok szó esik Itáliában a múltnak e dicső időszakáról. Zsidó-liberális történészek ítélete szerint az ország mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

Legalábbis azt az öngyűlöletet, amit a németek tanúsítanak, azt az olaszok nem.

Németországban 1949-ben betiltottak egy sor ősi jelképet, ami elősegítette a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom számos szimbólumának eltüntetését. Olaszországban nem indítottak ehhez hasonló önfelszámoló programot. De említhetnénk Franciaországot is, amely megszabadult Pétain marsall nevét viselő utcáktól. Ezt az is jelzi, az olaszokat egyáltalán nem zavarják a fasiszta szimbólumok. 

Olaszország miért hagyta meg fasiszta emlékműveit, miért nem indult társadalmi vita a témában? Amikor Mussolini 1922-ben átvette a hatalmat, tudta, hogy az amúgy is páratlan kulturális örökséggel rendelkező országban sok műemlékre van szüksége ahhoz, hogy a fasiszta ideológiát népszerűsítse. Egyes építmények, mint például a római Foro Mussolini (ma Foro Italico) sportkomplexum, a Vatikán egyes csodáival vetekednek. A Duce emellett szobrokkal, irodákban kirakott fényképekkel és a villamosmegállókban elhelyezett plakátokkal ügyelt a nimbuszára. 

A fasizmust felidéző emlékek ezreinek eltüntetését az akkori vezetők politikailag meggondolatlan lépésnek tartották. Ebben komoly szerepe lehetett annak, hogy a kereszténydemokratáknál sok egykori fasiszta politikus lelt menedékre. A háború után a Szövetséges Ellenőrző Bizottság arról rendelkezett, hogy csak a legkarakteresebb emlékműveket semmisítsék meg, például Mussolini mellszobrait. A többit múzeumokba szállították, vagy úgy vélték, elég azokat valamilyen ruhával vagy rétegelt lemezzel lefedni. Ebben az új kormánypárt, a kereszténydemokraták semmi kivetnivalót sem találtak.

A fasizmus élő emlékeinek egyik legjellegzetesebb színhelye Mussolini szülővárosa Predappio. A Ducét itt is temették el.

A környéken üzletek sorjáznak: fasiszta és nemzetiszocialista szimbólumokkal ellátott pólókat és egyéb tárgyakat árulnak.

Az 1993-ban elfogadott Mancino-törvény ugyan az „etnikai és faji gyűlölet” kifejezéseinek terjesztésének tiltásával kívánta ellensúlyozni a jobboldal újbóli megerősödését, de alkalmazása nem volt egységes.

Az elmúlt évtizedben tettek néhány bátortalan kísérletet arra, hogy feltárják Olaszországnak a fasiszta szimbólumokhoz fűződő viszonyát, nem sok sikerrel. 2012-ben például Ettore Viri, a Róma tartománybeli Affile település akkori polgármestere emlékművet avatott Rodolfo Graziani tábornok tiszteletére, akit háborús bűnökkel és a németekkel való együttműködéssel vádolnak.

Mussolini megmaradt örökségével foglalkozik könyvében Sergio Rizzo újságíró és Alessandro Campi egyetemi tanár, amelynek címe L'ombra lunga del fascismo (A fasizmus hosszú árnyéka). A könyvben olyan fennmaradt emlékekkel foglalkoznak, ahol márványtáblák őrzik meg a fasizmus dicsőségét, de ugyanazon a helyen antifasiszta felirat is található. Ez a kettősség jellemző volt az olasz történelemben, sőt, a kereszténydemokraták és a kommunisták viszonyát is jellemezte, emlékezzünk csak Giovannino Guareschi népszerű Don Camillo sorozatára.

A nápolyi Pianurában például egy 1936-os márványtábla állt, amely Etiópia meghódításával kapcsolatban azt írta: „Az olasz nép a vérével teremtette meg a birodalmat”. A tábla hátoldalán viszont egy felirat látható, amely a helyieknek „a náci-fasiszta barbárság elleni” hősiességét örökítette meg.

A – ahogy a szerzők jellemzik – „dupla arcú” Olaszország egy másik öröksége látható Grazzanóban, egy hatszáz lelket számláló faluban. Az egyik, 1936-ból fennmaradt emléktáblán Pietro Badoglióra Etiópia első alkirályára emlékeznek, aki „Rettenthetetlenül győzelemre vezette Olaszországunkat az afrikai háborúban”. Kicsit lejjebb viszont egy másik táblán ugyanazt a Badogliót az „elnyomás ellen harcoló hősként” jellemzik.

Olaszországban több száz hasonló kettősségre van példa, derül ki a könyvből. Ráadásul a fasizmus alakjai sokhelyütt ma sem számítanak negatív figuráknak. A comisói repülőteret például Vincenzo Magliocco tábornokról akarták elnevezni, aki etiópiai négerek irtásáért felelt. A vita kompromisszummal zárult: a légikikötő a maffia egyik áldozatának nevét vette fel.

Alessandra Mussolini, a Duce unokája 1993-ban így fogalmazott: „Ahhoz, hogy Mussolini munkásságának nyomait eltüntessék, Olaszországot a földdel kellene egyenlővé tenni”. Minden jel szerint igaza is volt.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE