Kövess minket 
-on és 
-en!
Én is úgy jártam, mint sok bajtársam, május 9-e után hazaindultam, és már Grazban orosz hadifogságba estem.
A Magyarországra vezető útvonal különleges állomása volt Feldbach. Amikor ide megérkeztünk, a számunkra kialakított gyűjtőtáborban, egy kastélyban, talpalatnyi hely sem volt. Kiszorultunk az udvarra. Ahogy elkeseredve ültem a földön a sok összedobált lim-lom között, megláttam egy szép, faragott szekrényt. Társammal rögtön hozzáfogtunk lakhatóvá tételéhez. Féloldalaiból kiszedtük a polcokat, oldalára fektettük, és máris készen volt az éjszakai szállás. A válaszfal olyan erős volt, hogy kibírt egy embert. Rögtön bele is költöztünk, és elneveztük „Hotel Sifonnak”.
Egyik alkalommal a fertőtlenítőnél járva feltűnt nekem, hogy a barna parolis orosz tizedes, mintegy 40-45 év körüli, több nyelven tájékoztatja a jelenlévőket a fertőtlenítéssel kapcsolatos tennivalókról. Kíváncsi természetű lévén, egy alkalmas pillanatban odamentem hozzá és megkérdeztem: honnan ez a bőséges orosz, ruszin, német, magyar, román nyelvismeret?
– Hát, kedves öcsém, én olyan vidékről származom, ahol ilyen vegyes összetételű a lakosság.
– Mégis honnan?
– Munkácsról, pontosabban Zsófiafalváról.
Bemutatkoztam.
|
|
|
|
|
.jpg)
|
– Én debreceni vagyok, nevem Kereskényi Gyula.
Azt hitte, hogy ugratom, furcsán nézett rám.
– Na, ne! Hát ne izélj mán, te gyerek! Én Kereskényi József vagyok.
Erre meg én néztem furcsán. Már is özönlöttek a kérdései.
– A néma Gyula bácsi fia vagy, Esztike néni az anyád? A Honvéd utcában laktok Debrecenben? Hát Kereskényi István bátyám és Zsuzsika néni élnek-e még?
Ez így ment egy darabig. Aztán átöltetük egymást, és boldogan vonszolt magával a részükre berendezett szaletlibe, ami a parknak még aránylag megkímélt részén állott, a nagy fák alatt. A szállás csodálatos volt, mint a mesében a fejeledelmi sátrak.
Drága szőnyegek a falon és a földön, a sarokban ládák és dobozok, üres és tele üvegek – bor, rum –, konzervek, csokoládék. Ezek mind a zabrálásból származtak. Ez volt az őrparancsnok hálószobája.
A helyiségben még három orosz katona tartózkodott, akiknek bácsikám rögtön elmondta, hogy én vagyok az unokatestvére. Elláttak ennivalóval, majd visszamentem a Hotel Sifonba.
|
|
|
|
|
|
Meg kellett ígérnem, hogy este visszamegyek a „Basa Palotába”. Késő estig beszélgettünk mindenféléről. Közben elfáradtam, és szerettem volna aludni. Már félálomban voltam, amikor Józsi bátyám így szólt hozzám:
– Öcsém, hallod-e?
– Igen – válaszoltam.
– Kiviszlek Moszkvába, minisztert csinálok belőled, fiú!
Nekem sem kellett több. Úgy kiment az álom a szememből, mint a nyúl a bokorból. Ő ecsetelte a lehetőségeket, csak azt nem látta a sötétben, hogy én mozgatom ökölbe szorított kezem föl-le, föl-le. Alig vártam, hogy a rokon végre elaludjon, minden holmimat felkapva, visszamentem a szekrénybe.
Kereskényi Gyula – Mátraderecske
HH 1998/3.
