Kövess minket -on és -en!

Én is úgy jártam, mint sok bajtársam, május 9-e után hazaindultam, és már Grazban orosz hadifogságba estem.

A Magyarországra vezető útvonal különleges állomása volt Feldbach. Amikor ide megérkeztünk, a számunkra kialakított gyűjtőtáborban, egy kastélyban, talpalatnyi hely sem volt. Kiszorultunk az udvarra. Ahogy elkeseredve ültem a földön a sok összedobált lim-lom között, megláttam egy szép, faragott szekrényt. Társammal rögtön hozzáfogtunk lakhatóvá tételéhez. Féloldalaiból kiszedtük a polcokat, oldalára fektettük, és máris készen volt az éjszakai szállás. A válaszfal olyan erős volt, hogy kibírt egy embert. Rögtön bele is költöztünk, és elneveztük „Hotel Sifonnak”.

Egyik alkalommal a fertőtlenítőnél járva feltűnt nekem, hogy a barna parolis orosz tizedes, mintegy 40-45 év körüli, több nyelven tájékoztatja a jelenlévőket a fertőtlenítéssel kapcsolatos tennivalókról. Kíváncsi természetű lévén, egy alkalmas pillanatban odamentem hozzá és megkérdeztem: honnan ez a bőséges orosz, ruszin, német, magyar, román nyelvismeret?

– Hát, kedves öcsém, én olyan vidékről származom, ahol ilyen vegyes összetételű a lakosság.

– Mégis honnan?

– Munkácsról, pontosabban Zsófiafalváról.

Bemutatkoztam.

– Én debreceni vagyok, nevem Kereskényi Gyula.

Azt hitte, hogy ugratom, furcsán nézett rám.

– Na, ne! Hát ne izélj mán, te gyerek! Én Kereskényi József vagyok.

Erre meg én néztem furcsán. Már is özönlöttek a kérdései.

– A néma Gyula bácsi fia vagy, Esztike néni az anyád? A Honvéd utcában laktok Debrecenben? Hát Kereskényi István bátyám és Zsuzsika néni élnek-e még?

Ez így ment egy darabig. Aztán átöltetük egymást, és boldogan vonszolt magával a részükre berendezett szaletlibe, ami a parknak még aránylag megkímélt részén állott, a nagy fák alatt. A szállás csodálatos volt, mint a mesében a fejeledelmi sátrak.

Drága szőnyegek a falon és a földön, a sarokban ládák és dobozok, üres és tele üvegek – bor, rum –, konzervek, csokoládék. Ezek mind a zabrálásból származtak. Ez volt az őrparancsnok hálószobája.

A helyiségben még három orosz katona tartózkodott, akiknek bácsikám rögtön elmondta, hogy én vagyok az unokatestvére. Elláttak ennivalóval, majd visszamentem a Hotel Sifonba.

Meg kellett ígérnem, hogy este visszamegyek a „Basa Palotába”. Késő estig beszélgettünk mindenféléről. Közben elfáradtam, és szerettem volna aludni. Már félálomban voltam, amikor Józsi bátyám így szólt hozzám:

– Öcsém, hallod-e?

– Igen – válaszoltam.

– Kiviszlek Moszkvába, minisztert csinálok belőled, fiú!

Nekem sem kellett több. Úgy kiment az álom a szememből, mint a nyúl a bokorból. Ő ecsetelte a lehetőségeket, csak azt nem látta a sötétben, hogy én mozgatom ökölbe szorított kezem föl-le, föl-le. Alig vártam, hogy a rokon végre elaludjon, minden holmimat felkapva, visszamentem a szekrénybe.

Kereskényi Gyula – Mátraderecske
HH 1998/3.

Kövess minket -on és -en!

Egy újabb borzalmas antiszemita merénylet adott alkalmat rettegésre a hivatásos rettegőknek. Az egyik londoni kávéházban olyan cappuccinót szolgáltak fel egy zsidó párnak, amelyen a tejhabot, horribile dictu, kakaóhorogkereszt díszítette. Az esetből világhír lett. Ez nem vicc, bármilyen viccesen is hangzik.

Amerika egy paródia, az ezredforduló óta már csak önmaga karikatúrája, szó szerint egy banánköztársaság. „Amikor megszületsz ebben a világban, kapsz egy jegyet a cirkuszba. Ha Amerikában születsz, az első sorban foglalhatsz helyet.” (George Carlin) 

„Meg kell bosszulnom, érted? Ha ezt kiteszed, elkaplak és megöllek. Nem érdekel, mi lesz belőle. Ez tönkre fog tenni. Ez az egyetlen dolog, amiért élek”– így fenyegette meg Dan Burros amerikai nemzetiszocialista és a Ku-Klux-Klan (KKK) prominens tagja a New York Times újságíróját, amikor az egy interjú alkalmával elmondta neki: tud Burros zsidó származásáról.

Az ausztrál hatóságok visszavonták egy brit férfi vízumát, miután a gyanú szerint nemzetiszocialista jelképeket terjesztett és „erőszakra uszított” a zsidókkal szemben. Ausztrália belügyminisztere megerősítette, hogy megtették az előkészületeket a férfi kiutasítására.

Tektonikus folyamatok zajlanak az amerikai jobboldalon. Tucker Carlson, a messze legbefolyásosabb konzervatív véleményvezér, „egy rákos daganat, amelyet ki kell vágni a konzervativizmus testéből” (Ben Shapiro) és Nick Fuentes, az Amerika-firster, kereszténynacionalista fiatalok (groyperek) bálványa, „egy szemétláda, az egyik legelítélendőbb emberi lény és oxigéntolvaj a bolygón” (Gorka Sebestyén) elásta a csatabárdot, és egy kétórás interjú során az amerikai zsidó lobbi hatalmát boncolgatta.

Az alábbi eset rávilágít arra, hogy Németországban a hatalom gyakorlatilag hogyan támogatja az Antifát, ami immár az USA-ban és Magyarországon is terrorszervezetnek minősül.

A brit Telegraph arról ír: részletes útmutatót kaptak walesi óvodák, hogy a kisgyermekek körében is lépjenek fel a rasszista jelenségek ellen.

A poloskáktól szenvedtem a legtöbbet. Este hazaérve a barakkban poloskazápor fogadott: a deszkákról, a gerendákról zuhanórepülésben tömegesen leptek el bennünket. Nem egy fogolytársam pusztult bele abba, hogy a fülébe hatoló rovartól képtelen volt megszabadulni.

A közelmúltban egy kanadai bíróság kilenc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélt egy 23 éves fiatalembert, amiért 18 éves korában megpróbálta felvenni a kapcsolatot az Atomwaffen Division (AWD) – később National Socialist Order (NSO) néven ismert – csoporttal, amelyet Kanadában terrorista szervezetként tartanak nyilván.

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

Az 1980-as, 90-es évek voltak a futballmezek aranykorszaka, amikor a könnyű poliészterből készült trikók leváltották a kevésbé szellőző és nehéz pamutmezeket.

Miközben a világ lélegzetét visszafojtva figyeli az USA és Izrael Irán elleni háborújának most éppen „béketárgyalással” álcázott állását, a közel-keleti terrorállam Libanont bombázza, ráadásul az „Örök sötétség” (sic!) hadműveleti név alatt.

„Ha nincs intervenció, akkor nem éltem volna túl. Ezt soha nem fogom elfelejteni. Ha nincs január 7-e, akkor ez a jelen sem létezne” – Chum Mey, a rettegett vörös khmerek által működtetett egyik kambodzsai börtöntábor túlélője.

Ha az 1939. augusztus 23-án Moszkvában aláírt német–szovjet megnemtámadási egyezményt, amelyet Ribbentrop–Molotov paktumnak szokás nevezni, meg akarjuk érteni, akkor vissza kell mennünk 1939 márciusára.

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával.