Kövess minket 
-on és 
-en!
Mi történik egy virágzó földművelő gazdasággal, ha néger forradalmárok lemészárolják vagy elüldözik a fehér földbirtokosokat, elpusztítják az ültetvényeket és az állatállományt, ily módon téve nemzeti örökséggé a hanyatlást, a pusztítást, az öldöklést és a káoszt?
Nincs erre jobb prototípus, mint a karib-tengeri egykori francia gyarmat, Santo Domingo, amelyet manapság inkább a zombik országaként, Haiti név alatt ismernek, a történelemben ugyanis kevés gazdasági-politikai szerveződés élt át ilyen drámai felemelkedést és hanyatlást.
Hispaniola szigetét, amelynek nyugati részét ma Haiti foglalja el, Kolumbusz fedezte fel 1492-ben. Miután a spanyolok kiirtották az indián őslakókat, afrikai rabszolgákat hoztak az ültetvényeken való munkára. 1697-ben Spanyolország átengedte Franciaországnak ezt az alig dunántúlnyi területet, és néhány évtized múlva Haiti már elhomályosította jólétben a többi karib-tengeri francia gyarmatot, és a világ vezető cukortermelőjeként jelentős haszonhoz juttatta az anyaországot. Földjei termékenyek, ültetvényei jól szervezettek voltak.
1789-ben Haiti volt a legfejlettebb francia külbirtok, „a Karib-tenger ékköve, a világ leggazdagabb gyarmata” (Bernard Diederich), amelynek a prosperitását mi sem jellemzi jobban, mint hogy külkereskedelmi forgalma meghaladta az Egyesült Államokét, ahol ugyanebben az évben kezdte meg első elnöki mandátumát George Washington. Nyugati végén volt Cap Francais (ma Cap Haitien), ez a 25.000 lakosú város, csinos középületekkel és kőszínházakkal, amely méltán viselte az „Antillák Párizsa” nevet. 1789-ben a gyarmaton már csaknem száz éve folyt a földművelés. „Az északi gazdag alluviális síkság … mintegy ezer ültetvényes házzal büszkélkedett, monumentális oszlopfős kapuzatok mögött. Éjszaka csillogott a kifinomult bálok és a kivilágított lovas kocsik vidám fényétől, a tűzhelyek és a megszakítás nélkül dolgozó cukorfinomító berendezések pislákolásától”, írta egy Rodman nevű amerikai utazó. Mindez azonban rövidesen megváltozik.
1789-ben a francia forradalom megdöntötte a királyságot és proklamálta a „szabadság, egyenlőség, testvériség” doktrínáját. Már csak idő kérdése volt a franciaországi események által feltüzelt rabszolgák lázadása. A tombolás előestéjén 40.000 fehér élt Santo Domingón, 30.000 felszabadított néger és mulatt, valamint félmillió rabszolga. 1791. május 15-én a párizsi forradalmi nemzetgyűlés megszavazta a fehérek és a két szabad szülőtől származó mulatt férfiak teljes egyenjogúságát, és bár az intézkedés alig 400 embert érintett, mégis ez váltotta ki a néger rabszolgák őrjöngését, amely egészen addig tartott, amíg a ki nem irtották vagy el nem üldözték a fehéreket és a mulattokat mind egy szálig.
1791 augusztusára a sziget a portyázó néger rabszolgabandák szabad vadászterületévé vált, amelyek pusztítva, rabolva, gyújtogatva garázdálkodtak mindenfelé, miközben Párizsban a Forradalmi Nemzetgyűlés nyíltan a pártjukra állt. A helyi fehérek rájöttek, hogy a teljes kiirtás vár rájuk, ha a négereknek sikerül átvenniük az irányítást. A telepesek az anyaországtól való elszakadást tervezték. Minden kereskedelem megszűnt. A fehérek elkezdtek fegyverkezni a néger forradalom ellen, amely elpusztítással fenyegette őket. Ekkor Párizsból parancsok jöttek, hogy a néger rabszolgák fojtsák el a fehérek ellenállását. Ez már sok volt a fehérek többségének, akik elhagyták otthonaikat, gyakran csak a ruháikat tudván magukkal vinni. Ők voltak a szerencsésebbek. Rövidesen nagy tüzeket láthattak vidéken. A négerek felgyújtották a cukornádmezőket és lemészárolták az összes fehéret és mulattot, akik nem tudtak időben elmenekülni. A sziget belsejébe küldött felderítők közül csak kevesen tértek vissza és vérfagyasztó történetekről számoltak be. A férfiakat fejszével azonnal feldarabolták, a nőket azonban csoportosan megerőszakolták a rabszolgák, mielőtt halálra kínozták volna őket és gyermekeiket. Egyes esetekben a nőket a férjeik apáik vagy fivéreik holttestén erőszakolták meg.
1794. február 3-án a francia forradalmi kormány hivatalosan eltörli a rabszolgaságot és kijelenti, hogy az összes haiti néger Franciaország szabad állampolgára. Az 1789-es forradalom tehát egyszerre adta vissza a rabszolgák szabadságát és pusztította el máig tartó hatállyal az ország rentábilis mezőgazdasági alapjait. 1803-ra az egykor leggazdagabb francia gyarmat felperzselt földdé változott. E történelmi esemény hatásai egészen máig tartanak. Haiti az utóbbi két évszázadban semmi egyebet nem termelt, csak borzalmat, szegénységet, betegséget, sporadikus vérengzéseket és brutális diktatúrákat. Jelenlegi nevét 1804. január 1-én vette fel, az egykori rabszolga, Jean-Jacques Dessalines rendeletére, akinek az első tette az volt, hogy Napóleon mintájára császárrá koronáztatta magát, majd rögtön elrendelte a fehér lakosság teljes kiirtását. 1805. április 25-én közzétett proklamációjában hivatalosan néger állammá nyilvánította Haitit és örökre száműzte partjairól a fehéreket. A következő évre az összes fehéret kiirtották, és a vérrel borított sziget visszatért az őskorba.
|
|
|
|
|
.jpg)
|
Jean-Pierre Boyer (1820-1843) elnöksége alatt Haiti visszavonhatatlanul az analfabéta kisparasztok országává vált. 1843 és 1915 között 22 elnököt fogyasztott el. Technikailag mindig volt kormánya, gyakorlatilag viszont sohasem kormányozták. Ma az országban nem létezik rentábilis kereskedelmi vállalkozás. Haiti egy nyomorúságosan szegény nemzet, egy egész országnyi szegénynegyed. Az erdőket kiirtották, csupán az ország területének alig 2 százalékán léteznek még. A lakosság milliói a lecsupaszított völgyek esőtől erodált földjein termesztett növények termesztéséből vegetálnak, a tehetősebbek disznókat nevelnek parányi földjeiken. Városai lepusztult és koszos odúk. Noha névlegesen katolikus, az afrikai múlt örökségeként elterjedt a vudu kultusza. A születési ráta rendkívül magas. Egy nem régi közvélemény-kutatás szerint gyakorlatilag a teljes lakosság kivándorolna az Egyesült Államokba, ugyanakkor a szigetre irányuló turizmust nagymértékben gátolja Haiti reputációja mint az AIDS egyik legfőbb rezervoárja.
A Föld első független néger állama több mint két évszázad óta szabadon sáfárkodhatott a saját sorsával. Az eredmény magáért beszél...
