Kövess minket -on és -en!

Újra botrány volt egy korábbi tömegverekedés helyszínén Franciaországban, ezúttal a városházát és a polgármestert vették célba erőszakos niggerek, akik megrohamozták a házasságkötő termet.

Pár nap telt csak el egy százfős faji alapon kirobbant tömegverekedés óta, ám máris újra botránytól hangos a település, ezúttal a polgármesteri hivatalba törtek be a fekete afrikai védelmi liga tagjai, esküvőket zavartak meg és a városvezetőre öntöttek egy csomag lisztet – írja a V4NA.

Pattanásig feszült a helyzet a Párizstól északnyugatra fekvő Val-de-Reuil nevű településen, ahol egy hete vasrudakkal és késekkel estek egymásnak a kurd és az afrikai közösség tagjai, mintegy száz fős tömegverekedést generálva, melyben többen is megsérültek.

A történteket követően azonban nem csitulnak az indulatok a városban, ezúttal a fekete afrikai védelmi liga tagjai voltak a felbujtók, akik a hétvégén tüntetést szerveztek a városháza előtt, a France Bleu értesülései szerint azért, mert letartóztattak két színes bőrű személyt, akik a tömegverekedésben megvertek egy férfit, aki súlyos sérüléseket szenvedett. Sajtóértesülések szerint a két közösség közti ellentétek nem csillapodtak, a kurdok és az afrikaiak továbbra is provokálták egymást, ezt követően pedig a kurd közösség tagjai demonstrációt szerveztek, melyre a városvezető tájékoztatása alapján nem volt engedélyük.

A település polgármestere, Marc-Antoine Jamet kénytelen volt beavatkozni a két tábor között feszülő ellentétek elsimítása érdekében, mely nem volt mentes a sértésektől és a fenyegetésektől, a városvezető „rasszista provokációkat” említett a Twitteren.

Megrohamozták a házasságkötő termet

A történet azonban itt nem ért véget, a hétvégén mintegy 100-150 fős csoport rohamozta meg a városházát. A polgármester elmondása alapján a fővárosból és az ország egyéb pontjairól érkeztek „rasszista és szélsőséges” emberek, akik közül mintegy harmincan behatoltak az épületbe, betörték az ajtót és megzavarták a bent zajló esküvőket, halálra rémítve a jelen lévőket.

A polgármester „döbbenetesnek” nevezte, hogy 2021-ben megtörténhet az, hogy harminc „erőszakos és rasszista” személy egy nemi erőszakért elítélt egykori rapper vezetésével betör a városházára és a nekik ellenálló egyik képviselőnőt lökdösik.

A legmegdöbbentőbb jelenet azonban csak ezután következett, a friss házasokat védendő, mellettük vonult ki a városháza épületéből az udvarra a polgármester, amikor a négerek ráborítottak egy rakás lisztet. Ennél tovább azonban nem tudott fajulni az inzultus, mivel a városvezetőt több rendőr is körülvette.

Kövess minket -on és -en!

Adolf Hitler álmainak egyike Berlin nagyszabású, pénzt, időt, energiát nem sajnáló átalakítása volt, hogy az a győztes háború után a világ fővárosa lehessen.

Cikkünkben az amerikai, a német, a szovjet és más haderők harcászati felderítési alakulatait, módszereit és hírszerzését hasonlítjuk össze az alapvető jellemzőiket tekintve.

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

Jean-Marie Le Pen, a francia jobboldali Nemzeti Front (FN) alapítója és hosszú ideig vezető politikusa 96 éves korában elhunyt. Halálhírét családja is megerősítette.

William Joyce-ra gyakran utalnak „Lord Haw-Haw” néven, ami viccnek tűnik, és ami tényleg az is. Akik azonban valóban tudják, ki volt Joyce, tisztában vannak vele, hogy kivételes ember volt, aki Nyugat-párti nézeteiért szenvedett mártírhalált.

Ásatások kezdődtek Lengyelországban egy feltételezett SS-bunkernél, ahol második világháború végén elrejtett aranyat és műkincseket keresnek.

Felállva tapsolt a német hallgatóság a 2023-as antifa támadások egyik vádlottjának a Fővárosi Törvényszék dísztermében. Az előkészítő ülésen az ügyészség 14 év fegyházbüntetést ajánlott, ha beismeri a tettét.

2025. október 9-én, vasárnap, egy fajvédő akció zajlott Portugáliában az A1-es autópálya egyik pihenőhelyén. Egy invazív, Portugáliában élő indiai férfit 20–30 főből álló nemzetiszocialista csoport vett középre, miközben Lisszabonból Portóba tartottak.

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

„Ellenforadalmi összeesküvésért” végezték ki Lavrentyij Beriját, a sztálini terror egyik rettegett végrehajtóját, a Szovjetunió marsallját, belügyi és állambiztonsági miniszterét, akinek lefogása és bírósági pere, majd a kivégzése a Sztálin halálát követő hatalmi harc része volt.

Hitler ambíciózus tervét a háború megnyerése után szerette volna megvalósítani, a 180 ezer fős építmény megtervezése az építészzseni Albert Speer feladata lett volna.

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

A második világháborúban utolsó évében, 1945. február 13-án foglalták el a szovjet csapatok teljes egészében a magyar fővárost.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.