Kövess minket -on és -en!

Felgyújtottak egy ukrán menekültek elszállásolására használt menedékhelyet Balti tenger partjával határos Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban, Németországban.

A német sajtó szerint az előző nap egy horogkereszt került az épület ajtajára, ami miatt a rendőrség is kiment a helyszínre.

Csütörtök este tűz ütött ki egy ukrajnai menekülteket elszállásoló menedékhelyen – számolnak be német források. A Bild szerint a gyújtogatásban senki sem sérült meg. A beszámoló szerint a tüzet még szerda este kilenc óra után észlelték a szállodában, ahol március óta tizennégy, Ukrajnából érkezett menekültet helyeztek el.

A rendőrség információi szerint a tüzet szándékosan okozhatták, a helyszínen körülbelül húsz mentőautó volt jelen.

Úgy tudni, előző nap egy horogkereszt került az épület ajtajára, ami miatt a rendőrség is azonnal kiszállt a helyszínre – számolnak be a német források.

Kövess minket -on és -en!

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

Spanyol falangisták tartották gyűlésüket október 12-én Vitoria-Gasteiz városában, amikor antifasiszták támadtak rájuk. A Falange Española de las JONS által szervezett Spanyolság Napja (Día de la Hispanidad) rendezvényt a baszk rendőrség biztosította, azonban a megjelent baszk antifasiszta ellentüntetők könnyen áttörtek a csekély rendőri erőkön.

A nemzetiszocialista vezérkar tagjai között nem kevés zseni akadt, de közülük is magasan kiemelkedett Albert Speer, a Nagynémet Birodalom főépítésze és későbbi fegyverkezési minisztere.

Maja Trux, az antifa támadások egyik vádlottja kedden sem hazudtolta meg magát: ahogy annak idején az utcán emberekre támadt, most a börtön falai között is szembeszállt mindenkivel, aki szabályt akar érvényesíteni.

Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa „nem megfelelőnek” minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután zsidók felsőbbrendűségét hirdető a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett „antiszemita tartalmak” és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.

Manapság Európát alapjában véve két erő fenyegeti, az egyik kívülről, a másik belülről. Az egyik strukturális, a másik pusztán reakciós: egyrészt az Amerika-központú neoliberális kozmopolitizmus, amelyet Davosban a Wall Street-i finánctőke képvisel Larry Finkkel, a BlackRock főnökével az élén, másrészt az európai szeparatista-szuverenista „ötödik hadoszlop”, amely ugyanennek a hatalomnak udvarol áldás reményében.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

2025 júniusában egy 18 éves lányt erőszakoltak meg egy Nottinghamshire-ben lévő parkban, amit egy pakisztáni és egy afgán férfi követett el, azonban azt az információt, hogy a két férfi menedékkérőként tartózkodik az országban, a tárgyalást vezető bíró megtiltotta, hogy közöljék.

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) kegyetlen diktátorként a világtörténelem egyik leghírhedtebb vezetője volt, aki személyi kultuszt épített ki maga körül, és milliókat küldött Gulag kényszermunkatáborokba.

Egészen döbbenetes és felháborító dolgok történtek a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon. A Fogaskerék új részében egy édesanya nyilatkozik arról, hogy barátnőjének a filippínó élettársa szexuálisan molesztálta hétéves kislányát.

Tanúk, trombitálás, skandálás – ismét hangosan vette kezdetét a 2023-as antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A teremben Simion Trux ismét a bv. kommandósai gyűrűjében érkezett, a padsorokban a német vádlott antifa szimpatizánsaival, eközben az utcán többször is kiabálva követeltek a terroristáknak szabadságot.

Újra megméretteti magát a namíbiai regionális választásokon Adolf Hitler, aki elsősorban nem a politikai teljesítménye, hanem a neve miatt visszatérő nemzetközi hírforrás. A beszámolója szerint Hitlert öt évvel ezelőtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg. 

A német hatóságok letartóztattak egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy saját vérével horogkereszteket festett épületekre, valamint csaknem 50 járműre a hesseni Hanau városában.

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.