Legjobb tudomásom szerint a magyar médiában az Origót kivéve sehol sem foglalkoztak vele (igazából olyan, mintha ők sem tették volna, mert pont a lényegi mögöttes tartalomról „feledkeztek meg”), de február elején meggyilkoltak egy kétgyermekes kaliforniai sürgősségi orvost, aki a Pacific Coast Highwayen biciklizett.

Az eset brutális, ráadásul nem illeszkedik a liberális berendezkedés mindennapjaiba, ezért a tengerentúlon sem kapott nagyobb hangsúlyt, legalábbis teljes valójában nem.

Az 58 éves dr. Michael Mammone 1993-ban diplomázott a Dél-kaliforniai Egyetem Keck School of Medicine orvostudományi karán, 2011-ben helyezkedett el a Laguna Beach-i Providence Mission Hospitalban. Mammone a kórház közelében lakott, így a helyiek elmondása szerint mindig biciklivel ment munkába.

A Daily Mailen is látható videón jól látszik, hogy a 39 éves elkövető, Vanroy Evan Smith Lexusával lényegében belerepül a kereszteződésnél várakozó biciklisbe, teljesen letarolva őt. Az ütközéstől az autó eleje megsérült, a szélvédő betört és természetesen az orvos mountain bike-ja is tropára ment. Ő maga a földre került, Smith pedig kiszállt az autójából, és többször hátba szúrta Mammone-t, míg nem a járókelők közbeavatkoztak.

A fekete bőrű Smith nem ismerte korábbról áldozatát, tette mögött pedig fehérellenes indíték húzódik meg, ugyanis szemtanúk szerint a néger könyvelő „fehér privilégiumokkal” kapcsolatos szidalmakat ordítozott áldozata felé. Mammone-t az egész kórház gyászolja, az intézményt „megdöbbentette a szörnyű tragédia”, közleményük szerint „egy kiváló orvost és barátot vesztettek el”. Kollégái tisztelték és szerették, becsületes orvos hírében állt, aki rengeteg életet megmentett.

Nos, az esettel kapcsolatban két dolgot érdemes megjegyezni, illetve hármat. Először is a Daily Mail említi, hogy az Orange megyei kerületi ügyész nyilatkozata szerint egyre több olyan esettel találkoznak, ahol egyfajta „közúti düh” halált okozott, a növekedés pedig a Covid-korlátozások feloldása óta figyelhető meg. Ez bizonyos szempontból érthető, hiszen többen vannak az utcán, másrészről viszont kissé nevetséges, hogy még itt is képesek előhozni a Covidot, de átsiklanak afelett, miket ordítozott a fekete férfi az áldozatának.

Másodszor, képzeljük el mindezt fordítva, ha valaki fehér létére követne el egy hasonlót. Még a szomszéd boltos Erzsi néni is hallott volna a történetről, hiszen a média világgá kürtölte volna, a gyilkost pedig egy életre hűvösre vágnák, miközben a fekete közösségek legszívesebben ki is végeznék ott helyben.

Harmadszor pedig Smith nem egy néger csöves volt, hanem egy méregdrága autóval mászkáló kétgyermekes könyvelő. Le kell tehát számolni azzal a feltevéssel, hogy a Black Lives Matter iránti szimpátia kizárólag az alsóbb osztályok sajátja, már ami a feketéket illeti. Jómódú, a társadalomba látszólag beilleszkedett egyének is hódolhatnak neki, ahogy azt a mellékelt ábra mutatja. Ez utóbbi egyébként nagyon rossz hír, amivel kevesen vannak tisztában. Rossz, mert a kvázi „láthatatlan támogatók” számát nehéz felmérni, kik és hol bújnak meg egy államon belül, akik szimpatizálnak ezekkel a fehérellenes gondolatokkal.