Kövess minket -on és -en!

Miközben a buzik, az immár 10 naposra duzzadt ocsmánykodás sorozatukat élik, még jól meg is gyalázzák  hazánk nemzeti jelképeit.

Több szélsőliberális portál is beszámolt arról a kezdeményezésről, amelyet szintén szélsőséges liberális tumblr-felhasználók indítottak el, akik csatlakozni kívánnak az aberrált homoszexualitást propagáló szombati szégyenmenethez. Az aberrációval szimpatizáló mikrobloggerek az Alkotmány utca sarkához hirdettek találkozót, melynek plakátján egy sárga hajú, kifestett arcú, szivárvány színekben „pompázó” Horthy Miklós szerepel. 

Magyarország egykori kormányzóját a cink.hu portál egyik szerkesztője, Szily László „minden eddiginél dögösebb Horthy ‘Buzi’ Miklósnak” nevezte.

A gyalázatos buzi “alkotás”

A Rajosbebike nevű tumblr-felhasználó, az esemény egyik szervezője azt írta: „mivel feltehetőleg többen is megyünk a szombati Budapest Pride-ra, arra gondoltunk, mehetnénk akár csoportosan is, demonstrálva, hogy a magyar tumbler-szcéna bizony teljes mellszélességgel kiáll a hazai buzilobbi mellett, szóval aki magáénak érzi a kezdeményezést, az csapódjon (a megjavított horthy miklósért köszönet prolideppnek)”.

Az Alfahír több internetes fórumról úgy tudja, hogy máris többen odacsapódnának a szervezőkhöz, de nem azért, hogy a buzilobbisták közé álljanak, hanem, hogy odacsapjanak azoknak, akik meggyalázták Horthy Miklóst.

Rendezvények a buzivonaglással szemben

Az elmúlt 1-2 évben a korábbiakhoz képest visszaesést mutatott a nemzeti ellenállás a buzifertővel szemben, idén azonban úgy tűnik, ismét törődésükről biztosítják a normális, hagyományos értékrendekkel bíró hazafiak a betegségüket örvendezve mutogató homokosokat.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom 2014. július 5-én (szombaton) két demonstrációval is készül, mozgósítva a teljes tagságát. Egyszer 16:00 órától ún. vonulásos tüntetés keretében az Olof Palme – Hősök tere – Andrássy út – Nagymező utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Alkotmány utca – Kossuth Lajos tér útvonalon (lezárt útszakaszon) hívják fel a figyelmet a nemzeti radikálisokat érintő megkülönböztetésekre, jogegyenlőtlenségre. A rendőrség és az ügyészség a 2010 előtt megszokott, majd 2010-től is töretlenül folytatott jogsértő munkavégzésére a fővárosban tartózkodó nagyszámú turistára is gondolva anyanyelvünk mellett angol nyelvű szórólapokon hívják fel a figyelmét.

A másik rendezvény egy családi nap lesz, melyet két órával később, 18:00 órától 21:00 óráig a budapesti Olof Palme sétány, George Washington sétány és Paál László út által közrezárt füves területen tartanak. A rendezvényükön kiemelt szerepet szentelnek a gyermekeknek, azon belül is a rájuk leselkedő veszélyek (kábítószer, devianciák stb.) megismertetésére, az azok ellen történő hatékony védekezés jegyében, megszólítva a felelős szülőket (apa és anya) is, akiknek megkerülhetetlen feladataik vannak a nevelés területén.

Július 5-én szombaton tehát buzivonulás! Ne hagyjuk őket magukra! A Betyársereg bár nem szervezetten, de ott lesz az ellenállók és a normális gondolkodók közösségében. Aki esetleg felháborodna azon, hogy a betyár harcosok miért nem állnak ki nyíltan, betyár pólóban a deviánsokkal szemben, azoknak elmondanánk: ez még mindig az a rendszer, amelyben a deviánsokat minden eszközzel és erővel megvédik. Okosan kell cselekedni és ellen kell állni, nem szabad csendben tűrni a liberális fertő terjesztését fővárosunk utcáin!

(Deres.tv, Alfahír nyomán Betyársereg)

Kövess minket -on és -en!

„Púpos gnóm”, „vörös hóhér”, „a diktatúra legvéresebb hiénája”, „egy emberkeverék karvalyból és hiénából gyúrva” – írták a korabeli újságok a Tanácsköztársaság bukását követően Korvin Ottóról. „Nemes jellemű, izzó lelkű forradalmár”, „egy elvi vasember” – zengtek róla dicshimnuszokat az 1945–1989 közötti politikai rendszerek tollnokai.

Amikor 1945 nyarán Voronyezsben kiszálltunk a vagonokból, szinte összeestünk a gyengeségtől és a kimerültségtől. Az elénk táruló látvány is rontotta amúgy is rossz kedélyállapotunkat.

A Tresigallóban látható városszerkezettel ma akár Olaszország ezernyi pontján találkozhatnánk – feltéve, ha nem tör ki a második világháború.

Az első világháború után, az 1920-30-as években számos kisebb fasiszta, nemzetiszocialista párt alakult meg Magyarországon. Az első egyik legjelentősebb ilyen szerveződés a Böszörmény Zoltán alapította Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, ismertebb nevükön a Kaszáskeresztes Párt volt. 

Sztálingrádot és Leningrádot leszámítva a második világháború leghosszabb ideig tartó ostroma Budapesten zajlott.

Az 1912. március 29-én született Hanna Reitsch kislány korában doktornőnek készült, de emellett imádta a vitorlázórepülést is, amivel már ekkor is felállított néhány rekordot.

Donald Trump a 2024-es választási kampánya során rendszeresen megígérte, hogy a titkosítás alól feloldja és nyilvánosságra hozza a kormány összes Epstein-aktáját, amit republikánus és konzervatív bázisa lelkesen támogatott.

JFK meggyilkolása közvetlen hatással volt az amerikai cionista lobbira, az USA közel-keleti politikájára és Izrael militarizálódására egyaránt.

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

Európa alávetettsége teljes. Az Egyesült Államok sikeresen végrehajtotta átfogó felforgatását és leigázását. Ügynökei, akiket gondosan kineveltek az Atlanti Tanács és hasonlók révén, átvették a vezetést a trójai faló szervezetek, mint a NATO és az EU élén.

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba.

„Reggel még ágyban voltam és a »TWIST OLIVÉR«-t olvastam, mikor átjött Jancsi. Felkeltem, és Jancsi azt mondta, hogy ma is tegyünk egy sétát. Én beleegyeztem.

A német rendőrség a minap másodszorra hajtott végre több tartományban razziát a Der Schelm nevű nemzetiszocialista könyvkiadó ellen. Ezzel egyidőben Spanyolországban és Lengyelországban is végrehajtottak az ottani hatóságok házkutatásokat a német rendőrállam kérésére.