Kövess minket -on és -en!

Nem a jégkorszak, hanem az aszály miatt hagyták el dél-grönlandi településeiket a vikingek a 15. században – állítja kutatók egy csoportja, amely a Science Advances című tudományos folyóiratban publikált tanulmányt a témáról.

Elméletük egy széles körben elterjedt teóriát cáfol – írja az MTI.

A vikingek 985-ben érkeztek Grönlandra, ahol kiirtották az őshonos növényzetet, hogy dús fűvű legelőket nyerjenek fő táplálékuk, a szarvasmarhák számára. A virágkorban mintegy 2000 ember élhetett ezeken a grönlandi településeken. A 15. század elején azonban a vikingek rejtélyes módon eltűntek Grönlandról. Eltűnésükre a kutatók különféle magyarázatokkal álltak elő, így gazdasági összeomlással, járványokkal, de főleg a kis jégkorszak okozta erős lehűléssel.

Egy kutatócsoport – a massachusettsi Amhersti Egyetem tudósa, Boyang Zhao vezetésével – most azt állítja, hogy az egyre súlyosbodó szárazság okozta a vikingek elmenekülését Grönlandról. A csapat egy viking parasztporta melletti tó üledékrétegeinek vizsgálatával rekonstruálta az elmúlt 2000 év helyi klímáját. Eszerint

a 14. század vége a térségben egy melegebb periódust jelentett, és a magasabb hőmérsékletek tovább súlyosbíthatták a tartós szárazságot.

A dél-grönlandi marhatenyésztők és a földművesek amúgy sem voltak könnyű helyzetben a nehéz körülmények miatt, például tavaszonként marháik olyan gyengék voltak, hogy alig bírták saját lábukon elhagyni az istállójukat, olykor a gazdáknak kellett a legelőkre vinniük őket.

A hosszúra nyúló aszály végül oda vezetett, hogy még kevesebb – talán túlságosan is kevés – fű termett a szarvasmarhák táplálására. Ez arra kényszerítette a vikingeket, hogy tengeri emlősökre vadásszanak, ami veszélyes és bizonytalan megélhetési forrást jelentett az állattartáshoz képest.

A kutatók szerint az aszályos periódus – hozzáadódva más tényezőkhöz, mint a társadalmi vagy gazdasági instabilitás – jelentős mértékben hozzájárulhatott ahhoz, hogy a vikingek feladták grönlandi településeiket.

Kövess minket -on és -en!

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

A mai Magyarország 10 millió lakosának túlnyomó többsége, ha a Rajk nevet hallja, kizárólag a tragikus sorsú Rajk László, egykori kommunista belügyminiszter nevére asszociál, s az ő életútjából főleg a kivégzésére, majd a 7 évvel későbbi dísztemetésére emlékezik.

Magyarországon köztudomásúlag zéró tolerancia érvényesül az antiszemitizmussal szemben, ami kiterjed Izrael bírálatára is. A magyarok körében nyilvánvalóan teljes nemzeti konszenzus mutatkozik legalább e tekintetben.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

Miután Izrael hat Hirosimára elegendő (százezer tonna) bombát dobott Gázára, elpusztítva infrastruktúrájának 92 százalékát (436 ezer épületet) és megölve legalább 61 ezer (főleg polgári) lakosát, most az enklávé teljes elfoglalását tervezi.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

Egy friss németországi felmérés szerint a bevándorló háttérrel nem rendelkező polgárok, tehát az etnikai németek tartanak leginkább a szélsőjobboldal térnyerésétől.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.

1945 február közepén Európa szívét, Budapestet megfojtotta a szovjet-halál. Most itt ül velünk szemben egy akkori német ezredes, aki a Gellért-hegy és a Citadella utolsó parancsnoka volt.

Az Európai Szovjetunióban az ultrajobboldal múzsája hasonló elbánásra számíthat a szólásszabadság kereteinek feszegetése miatt, mint amilyenre a másként gondolkodók számíthattak az egykori Szovjetunióban.

A belga főváros, Brüsszel egyik éke az Atomium, amit az 1958-as világkiállításra készítettek. Ugyanerre az expóra egy másik, teljesen őszinte, ma már elképzelhetetlen bemutatót is létrehoztak.

Tektonikus folyamatok zajlanak az amerikai jobboldalon. Tucker Carlson, a messze legbefolyásosabb konzervatív véleményvezér, „egy rákos daganat, amelyet ki kell vágni a konzervativizmus testéből” (Ben Shapiro) és Nick Fuentes, az Amerika-firster, kereszténynacionalista fiatalok (groyperek) bálványa, „egy szemétláda, az egyik legelítélendőbb emberi lény és oxigéntolvaj a bolygón” (Gorka Sebestyén) elásta a csatabárdot, és egy kétórás interjú során az amerikai zsidó lobbi hatalmát boncolgatta.