Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
Százmillióra becsülik a kommunista diktatúrák halálos áldozatainak számát a világon, hazánkban is százezrek vesztették életüket. Ennél is többen voltak azok, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított.
A megszálló szovjet hatóságok 1947-ben június 13-án tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták a Szovjetunióba Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. Ez ma a kommunizmus áldozatainak emléknapja. A mentelmi jogától megfosztott képviselőt bírósági tárgyalás nélkül 25 év kényszermunkára ítélték, csaknem egy évtizedet töltött börtönökben és munkatáborokban. Szabadon engedése után már csak néhány évig élt, 51 évesen, 1959-ben hunyt el.
Szimbolikusan a kisgazda politikus törvénytelen letartóztatásával indult el az a csaknem ötvenéves folyamat, amelyben a kommunista párt szisztematikusan kiirtotta a társadalom azon tagjait, akik bármilyen kritikával illették a rendszert, netán ellenszegültek annak. Ezzel elindultak egy olyan úton, ami a totális egypárti diktatúra felé haladt.
Felfoghatatlanul sok volt az áldozat
Világviszonylatban százmillióra becsülik a kommunista diktatúrák halálos áldozatainak számát, Kelet-Közép-Európában a számuk elérheti az egymillió főt is. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban vagy kegyetlen kivégzések során. A szovjetek által megszállt országokban szinte mindenki érintett volt: vagy úgy, hogy családtagot, családtagokat veszített, vagy a kitelepítés, esetleg a padlássöprés által, és a sor hosszan folytatható.
A Terror Háza kutatói szerint 1945 és 1989 között több mint 70 ezer embert börtönöztek be politikai okokból Magyarországon, és a „háborús bűnösöket” nem számítva, az 1956-os megtorlás áldozataival együtt 714 embert végeztek ki. A Szovjetunióban összesen 65 ezer magyar gulágáldozatot tartanak nyilván, ám ebben az elborzasztó számban még nem szerepelnek a járványokban, a tranzittáborokban és az odavezető út során elhalálozottak. Magyar történészek becslése szerint a szovjet kényszermunkatáborokba elhurcolt mintegy 600 ezer magyar közül minden harmadik, vagyis 200 ezer honfitársunk életét vesztette.
Kínzókamra az Andrássy út 60. szám alatt található Terror Háza Múzeum (egykori Hűség háza) pincéjében (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
Jóval többre tehető azonban azoknak száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, akit megbélyegeztek, akit kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport-, politikai vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek; mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől, nemcsak Magyarországban, hanem tőlünk keletebbre is. A magyar kormány 2013-ban rendeletet hozott a kommunizmus áldozatainak emelt juttatásáról.
|
|
|
|
|
|
|
|
Változik az emlékezet
Éppen ezért, azt hihetnénk, hogy a Gorbacsov utáni rendszerváltás a Szovjetunió utódállamaiban is végérvényesen eltüntette a sztálinizmust, de ez nem így történt – fogalmazott megkeresésünkre Kun Miklós történész. Elmondása szerint az elmúlt években több helyütt nagyfokú visszarendeződés volt tapasztalható Joszif Visszarionovics Sztálinnak, a 20. századi Európa egyik legkegyetlenebb diktátorának megítélésében.
A Krím félszigeti Jaltában, az 1945-ös konferencia helyszínén például egy olyan Churchillt, Rooseveltet és Sztálint ábrázoló szoborcsoportot állítottak fel, amelyből a köztudottan alacsony termetű Sztálin a többiek fölé emelkedik, szinte dominál. Egy olyan vidéki faluban pedig, ahol Sztálin mindössze egyszer járt, múzeumot és alapítványt létesítettek, amelynek vezetője az orosz kulturális miniszter volt – mutatott rá a történész.
A szakértő szerint az orosz tankönyvekben is ellentmondásosan jelenik meg Sztálin, nem egy esetben úgy hivatkoznak rá, mint a század egyik legtehetségesebb menedzserére, aki valójában politikai bravúrt valósított meg a Hitlerrel megkötött paktummal.
Kun Miklós azt mondta, a többi szovjet utódállamban is megoszlanak a vélemények a diktátorral kapcsolatban, Fehéroroszországban pozitív a megítélése, míg a balti államokban a magyar Terror Házához hasonló múzeum foglalkozik a sztálinizmus bűneivel. Örményországban és Azerbajdzsánban bírálják Sztálint.
Úgy tűnik, hogy a társadalom közös emlékezete a volt Szovjetunió országaiban, különösen Oroszországban rendkívüli módon „töröl” – fogalmazott Kun Miklós, aki egy nemrégiben készített felmérést is említett. Ebből kiderült, az elmúlt 10–15 évben az orosz lakosság Sztálinról alkotott képe jelentősen átértékelődött, régebben negatív volt, mára ez inkább pozitívra változott. Ahogy az idősek – vagy a gyerekeik –, akiknek még lehet valamilyen emléke a vészkorszakról, meghalnak, úgy változik az emlékezet – mondta. A fiatalok számára a sztálinizmus Kun Miklós szerint olyan, mint az Atlantisz: már nincs jelen.
Magyarország nem felejt
Ezzel szemben 2014-ben jelentették be, hogy Áder János magyar és Joachim Gauck akkori német köztársasági elnök kezdeményezésére és támogatásával európai nyilvántartás készül. A kezdeményezés első lépéseként a budapesti Terror Háza Múzeum és az egykori berlini Stasi-börtön helyén működő emlékhely és múzeum adatbankot létesít, melyben a kommunizmus minden magyarországi és németországi üldözöttjének és áldozatának nevét regisztrálják.
A magyar kormány 2014-ben azt is javasolta, hogy a közép-európai országok közös történelmi hagyatékaként Washingtonban jöjjön létre a kommunizmus áldozatainak emlékmúzeuma, melynek megépítéséhez a kormány egymillió dollárt ajánlott fel.
Magyarországon a 2015-ös évet a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévének nyilvánították, amelyet 2017. február 25-ig meghosszabbítottak, emlékezésül azokra, akiket a második világháború végén vagy azt követően deportáltak, az ő számukat 700 ezer és 1,1 millió közé teszik, és közülük háromszázezren sohasem tértek haza.
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-ben a Nemzeti Emlékezet Bizottsága honlapján olyan emberek rövid életrajzát tette közzé, akik a kommunista erőszak áldozatai.
