Churchill mindenhonnan kicenzúráztatta, hogy a saját mérgesgázuk robbant rá az angol-amerikai csapatokra

Kövess minket -on és -en!

1943. december 2-a estéjén német repülők ereszkedtek a dél-olaszországi Bari – akkor már a szövetségesek kezén lévő – kikötője fölé és több tonna bombát szórtak rá.

A stratégiailag kiemelten fontos tengerparti helyszínen 28 hajó süllyedt el vagy rongálódott meg, valamint több mint ezer amerikai és brit katona, továbbá több száz helyi civil halt meg. A meglepő légitámadás során súlyos találatot kapott a John Harvey nevű, Liberty osztályú, 135 méter hosszúságú teherhajó is, amelynek rakterében titkos szállítmány volt: 2000 darab, egyenként kb. 30 kilogrammos, mustárgázzal töltött bomba, amelyet arra az esetre tartogattak, ha biológiai fegyverek nélkül nem tudják legyűrni a Nagynémet Birodalmat.

A sajtó által "kis Pearl Harbornak" nevezett, igen jól kivitelezett (a németek mindössze egyetlen repülőt veszítettek) légitámadás jóval pusztítóbbnak bizonyult, mint azt bárki várta volna. Dwight D. Eisenhower amerikai tábornok és Winston Churchill brit miniszterelnök ugyanis arra törekedett, hogy eltitkolják a világ elől, mi is robbant fel valójában 1943. december 2-a estéjén.

Attól tartottak, hogy a szövetségesek mérgezőgáz-szállítmányával kapcsolatos gyilkos tervekre rádöbbenve a sarokba szorított Németország vegyi háborút indít. Adolf Hitler azonban tanult az első világháborús tapasztalataiból, és nem tett ilyet.

A hajó süllyedése folytán mérgező gáz került a levegőbe Bari fölött, valamint a kikötő vizét is ellepte a vegyi anyag, amely időközben összekeveredett a megrongálódott hajókból szivárgó üzemanyaggal is. Mivel hadititokká minősítették a John Harvey rakterében lévő szállítmányt (az ott szolgáló tengerészek többsége pedig meghalt a támadás során), senki sem riasztotta a megfelelő egészségügyi személyzetet. Az információhiány miatt pedig a sebesültek nem kaphatták meg a helyes kezelést.

Az első éjjelen több száz, a tenger hideg vizéből kihúzott tengerészről és katonáról vélték úgy az orvosok tévesen, hogy túl vannak a nehezén, és csupán sokkot kaptak az ijedtség miatt. Morfiumot adtak nekik, meleg takarókba bugyolálták őket, miközben ők 12 vagy akár 24 órát is eltöltöttek abban az egyenruhában, amelyet átitatott az olajos, mustárgázzal vegyített tengervíz. Míg a szakemberek a súlyos sebesülteket látták el, a könnyebb sérülést szenvedők teste folyamatosan szívta magába a veszélyes anyagokat.

Hajnalra a túlélők bőre rákvörös és gyulladt lett, valamint hatalmas hólyagok keletkeztek rajtuk. 24 órán belül már a szemeik is bedagadtak. A katonai kórház orvosai valamilyen kémiai irritáló anyag jelenlétére gyanakodtak, ám a betegek egyáltalán nem a tipikus tüneteket mutatták és nem reagáltak az ilyenkor szokásos kezelésekre sem.

A személyzet nyugtalansága akkor mélyült el igazán, amikor a parancsnokságtól egy olyan értesítés érkezett, amely szerint a több száz, "égett bőrű", szokatlan tünetekkel rendelkező katona a titkosított jellegű "még nem diagnosztizált bőrgyulladás" címkét kapta meg.

Néhány órával később, mindenfajta előjel nélkül a viszonylag jó állapotban lévő páciensek sorra kezdtek elhalálozni. Ezen hirtelenjében végbemenő, titokzatos halálesetek előtt értetlenül álltak az orvosok. Olyan pletyka kezdett terjedni, hogy a németek ismeretlen eredetű mérges gázt használtak a bombázás során.

A napi halálos áldozatok számának drasztikus emelkedése miatt a Bariban székelő brit tisztek segítséget kértek a szövetségesek ekkor még Algírban székelő főhadiszállásától. Onnan a fiatal, ám a vegyi fegyverkezésben már komoly tapasztalatokat szerzett Stewart Francis Alexander alezredest küldték a helyszínre.

Alexander viszonylag gyorsan diagnosztizálta a mustárgáz-fertőzés jeleit, és bár a brit kikötői hatóságok nem osztották az aggodalmát, ő kitartóan folytatta a nyomozását, hogy azonosítsa, honnan is eredt ez az anyag, amely ennyi embert mérgezett meg.

Az orvosi feljegyzéseket böngészve hamarosan rájött, hogy a megsemmisült teherhajók környékéről húzták ki a legtöbb – későbbi – áldozatot, majd a mérgezés epicentrumaként a John Harvey-t jelölte meg. A búvárok pedig találtak is számos repeszdarabot, amely az egykoron mustárgázt hordozó bombákból származott.

Az alezredes végül december 11-én tájékoztatta a főparancsnokságot a megállapításairól. Mint megfogalmazta, a támadást órákkal később követő nagy halálozási számok egyrészt a szövetségesek mustárgáza, valamint az a szerencsétlen tény okozta, hogy a tengerből kimenekített, ruháikat nem kicserélő emberek hosszú ideig voltak kitéve a gáz és az olaj mérgező oldatának.

A főparancsnokság válasza volt az igazán csak mellbevágó. Míg Eisenhower elfogadta az őket kompromittáló diagnózist, Churchill nem volt hajlandó elismerni, hogy tudomásuk volt mustárgáz jelenlétéről Bariban.

Mivel az események minden szempontból roppant kínosak voltak, a szövetségesek megállapodtak abban, hogy szigorú cenzúrát vezetnek be a vegyi katasztrófát illetően: a mustárgáz említését minden hivatalos nyilvántartásból törölték, még Alexander diagnózisa sem maradhatott az orvosi feljegyzések között.

Kövess minket -on és -en!