Kövess minket -on és -en!

A cionista görög kormányzat megrendelésére az Arany Hajnal újabb képviselőit helyezték előzetes letartóztatásba.

A párt 18 megválasztott parlamenti képviselője közül hármat már korábban letartóztattak. Az újabb karhatalmi letartóztatásokra szombat este került sor. Egy harmadik parlamenti tag szintén megjelent a bíróság előtt, hamarosan az ő ügyében is döntés születik. A párt 18 parlamenti képviselője közül hármat már korábban elhurcoltak a görög parlamentből a kommandósok, köztük Nikosz Mihaloliakoszt, a párt vezetőjét.

Az előzetes letartóztatás előreláthatólag addig tart, amíg a bíróság nem ítélkezik "bűnösségükről". A párt ellen az után indult hajtóvadászat, hogy egy híve (vagyis nem tagja, hanem szimpatizánsa) meggyilkolta Pavlosz Füszasz kommunista rappert. A hatóságok azzal kapcsolatban vizsgálódnak, hogy az Arany Hajnalnak szervezeti szinten is köze volt-e ehhez a gyilkossághoz. A párt tagadja ezt, hiszen egyértelmű, hogy politikai lejárató kampány van az ügy mögött.

Görög sajtójelentések szerint a szombati athéni bírósági eljárás során meghallgatott tanúk azt mondták, hogy a most vád alá helyezettek közül Jorgosz Jermenisz volt az egyik főszereplője a bevándorlók elleni görögországi támadásoknak. Társai közül Panajótisz Iliopuloszt is letartóztatásba helyezték, míg Sztatisz Bukurasz sorsáról vasárnapra halasztották a döntést. A beszámolók szerint a bírák előtt mindhárman tagadták, hogy az Arany Hajnal bűnszervezet lenne, vagy saját kommandókkal rendelkezne.

Az Arany Hajnal nemrégiben jelezte, hogy az ügyet az Emberi Jogok Európai Bírósága elé kívánja vinni. A jogtiprás ellen a szombati meghallgatás alatt a nemzetieket támogatók mintegy 150 fős csoportja tüntetett az illetékes athéni bíróság épülete előtt.

(MTI nyomán)

 

Kövess minket -on és -en!

Madison Grant A nagy faj elmúlása című művében (amelyet Adolf Hitler a bibliájának nevezett) az Észak-Amerikát gyarmatosító és az Egyesült Államokat megalapító angolszász-északi fajok más alsóbbrendű, de szaporább fajokkal szemben történő fokozatos demográfiai háttérbe szorulása miatt sajnálkozik, amelynek eredményeként az USA megszűnik fehér nemzetként létezni, és a helyét egy fajilag megosztott ország fogja elfoglalni egykori önmaga karikatúrájaként.

„Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen” – közölte a párizsi fellebbviteli bíróság.

2025 szeptember 6-án és 7-én a Norfolk megyei Great Yarmouth-ban egy fehér nacionalista zenei fesztivál megrendezését tervezték, amelyet a szervezők "Resurrection 4" néven hirdettek meg.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

Egy 35 éves zsidó férfit mellkason szúrtak Brooklyn Crown Heights negyedében, miután támadója antiszemita szidalmakat kiáltott – közölték a hatóságok.

Bármennyire is sokkolóan hangzik, manapság már csak a világ népességének 2 százalékát (!) alkotják szülőképes korú fehér nők. Úgy tűnik, az utóbbi 100 évben a fehér ember megette a kenyere javát.

1945 februárjáig Európa egyik legszebb barokk városát, az Elba menti Firenzeként is emlegetett Drezdát megkímélte a második világháború vérzivatara, és elkerülték az 1943 nyara óta folyamatos, a Németországot romba döntő szövetséges terrorbombázások.

Charles Augustus Lindbergh (1902–1974) svéd bevándorlók leszármazottjaként látta meg a napvilágot Amerikában.

Az újraegyesült Németország történetének legsúlyosabb hazafias elégedetlenségi zavargása tört ki Rostockban 1992 augusztusában.

Bűnösnek vallotta magát a glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon az a nemzetiszocialista, Hitler által inspirált skóciai tinédzser, aki egy mecsetben tervezett mészárlást, és ennek érdekében úgy tett, mintha áttért volna az iszlámra, hogy bejuthasson oda, írja a Sky News. 

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

„Antiszemita” tartalmak azonosítására képes szoftvert fejlesztett ki és mutatott be a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.

A néger előadó, akit egykor Kanye Westnek hívtak, de évek óta a Ye nevet viseli, új számmal jelentkezett, amelynek a Heil Hitler címet adta.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

Az Antifa vállalta magára a felelősséget az AfD hamburgi frakcióvezetőjének az autója elleni támadásért.