Kövess minket -on és -en!

Az idahói rendőrség elfogta az Aryan Knights (Árja Lovagok) két tagját, Skyler Meade-t, aki a börtönkórházból szökött meg társa, Nicholas Umphenour segítségével – írja a BBC.

A 31 éves Meade a Boise-i Saint Alphonsus Regionális Orvosi Központból szökött meg, ahova „önkárosító” magatartás miatt szállították az idahói maximális biztonságú intézményből. Amikor megpróbálták visszaszállítani a börtönbe, a 28 éves Umphenour megjelent a kórháznál és tüzet nyitott a rendőrökre. Egy rendőr súlyosan, de nem életveszélyesen megsérült a támadásban, egy másikat kritikus, de stabil állapotban szállítottak kórházba.

A két férfi a börtönből ismerhette egymást, ahonnan Umphenort az év elején engedték ki. A rendőrség tájékoztatása szerint a két férfi ugyanabban a lakóegységben lakott, és ugyanannak a börtönbandának, az Árja Lovagoknak voltak a tagjai.

Az nem világos, hogy az Árja Lovagok milyen mértékben vehettek részt a szökés koordinálásában, de a rendőrség megígérte, hogy „ettől függetlenül is keményebben fog dolgozni azon, hogy visszaszorítsa a börtönökben zajló szervezett bűnözői tevékenységet”.

A szökés ideje alatt a gyanú szerint két férfit is meggyilkolhattak, az egyik gyilkosság helyszínén megtalálták Meade bilincsét is. A szökésben levő férfiakat végül rövid autós üldözés után fogták a szökés után másnap délután. Az egyik áldozat Honda Civicjében utaztak.

Meade 2016 óta ült börtönben hivatalos személy ellen lőfegyverrel elkövetett súlyos testi sértésért. Korábban több ügyben is elítélték, többek között nagy értékű lopásért és kábítószer birtoklásáért. 2036-ban szabadult volna.

Az Aryan Knights egy rasszista fehér börtönbanda, amely elsősorban Idahóban aktív. Gyakran használják az AK kezdőbetűket tetoválásként, hogy így azonosítsák magukat a börtönközösségben.

Kövess minket -on és -en!

Amikor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége az 1953. március 27-i rendeletével Sztálin halálát követően hivatalossá tette a Berija által előterjesztett amnesztiát, még senki sem sejtette, hogy ez a kegyelem majd másfél millió embert érint.

A nemzetiszocialista Németországgal való jó viszony mellett, a fegyveres semlegesség fenntartása érdekében Magyarország 1940-ben a Londonnal jó viszonyt ápoló Jugoszláviához kezdett közeledni.

1945 tavaszán Németország az egyre növekvő veszteségek miatt kénytelen volt felszólítani a legfiatalabbakat is, hogy lépjenek be a Wehrmacht soraiba.

1943. szeptember 12-én délután 2 órakor német vitorlázó-repülőgépek szálltak le a 2112 méteres Gran Sasso hegycsúcsán, és mindössze háromnegyed óra alatt kiszabadították Olaszország vezérét, a Duce-t. 

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg. 

Amikor 1945 nyarán Voronyezsben kiszálltunk a vagonokból, szinte összeestünk a gyengeségtől és a kimerültségtől. Az elénk táruló látvány is rontotta amúgy is rossz kedélyállapotunkat.

A 32 éves Joel Davist szerdán tartóztatták le gyűlöletre való uszítás és félelemkeltés vádjával Ausztráliában. A letartóztatásra azt követően került sor, hogy a rendőrséget éles kritikák érték az antiszemitizmussal foglalkozó királyi bizottság előtt.

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.

Három nemzetiszocialista férfit ítéltek el Angliában, miután több mint 200 fegyverből álló arzenált halmoztak fel, és terrortámadásokat terveztek zsidó és muzulmán intézmények ellen.

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak.

A Falange hívei közül mintegy 700-an vonultak végig a spanyol fővároson az alkotmány ellen tüntetve, fasiszta jelszavakat skandálva.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Joszif Visszarionovics Sztálin (1878-1953) kegyetlen diktátorként a világtörténelem egyik leghírhedtebb vezetője volt, aki személyi kultuszt épített ki maga körül, és milliókat küldött Gulag kényszermunkatáborokba.

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.