Kövess minket -on és -en!

Az NPR amerikai zsidó-liberális médiaintézmény arról közölt terjedelmes beszámolót, hogy az Egyesült Államokban egyre több „szélsőséges gyűlöletcsoport” alakul, és ezek hálózatba szerveződnek.

Harcművészetre oktatják tagjaikat, és felkészítik őket a kiszemelt ellenfelekkel szembeni önvédelem, válaszként adandó erőszakos fellépésre, főként fajvédő, illetve devianciát ellenző alapon. Az utóbbi időben felbukkant kifejezéssel „active club” néven emlegetett hálózatosodás a cikk szerint nagyrészt egy bizonyos Robert Rundo tevékenységének tudható be. Az aktivista önmagát fasisztaként és fehér nacionalistaként határozza meg, és az elmúlt öt évben menekült az amerikai (i)gazságszolgáltatás elől.

Idén tavasszal vették őrizetbe Romániában, és időközben bírói döntés született arról, hogy kiadják Kaliforniának „lázadás szervezése” vádjával. Az elmúlt években európai kapcsolatépítéssel foglalkozott, 2020 elején jelen volt budapesti, illetve szófiai ultranacionalista eseményeken.

Rundo állítólagos „bűnözői tevékenysége” az Egyesült Államokban főként 2017-re és 2018-ra nyúlik vissza, amikor Dél-Kaliforniában egy aktív klubot vezetett, a Rise Above Movement néven. Annak ellenére, hogy a tagság feloszlott, és távol volt az Egyesült Államokból az elmúlt néhány évben, Rundo központi szerepet játszott az aktív klubélet növekedésében. A Rundo online értékesítés útján tart kapcsolatot, és podcastokat használ, hogy oktasson másokat saját csapataik létrehozására.

Rundo híveinek adott tanácsai az általa „három F-nek” nevezett – divatra, fitneszre és harcra – összpontosítanak.

Az aktív klubok nem az első olyan csoportosulások, amikor elkötelezett fiatal fehér férfiak harcos csapatának decentralizált modelljét exportálták Európából az Egyesült Államokba. Majdnem négy évtizeddel ezelőtt ugyanez történt a nemzetiszocialista skinhead szcénával is. Valójában egyes helyeken, például Kanadában, a Hammerskins csoport korábbi tagjai alapítottak aktív klubokat manapság is.

Kövess minket -on és -en!

Madison Grant A nagy faj elmúlása című művében (amelyet Adolf Hitler a bibliájának nevezett) az Észak-Amerikát gyarmatosító és az Egyesült Államokat megalapító angolszász-északi fajok más alsóbbrendű, de szaporább fajokkal szemben történő fokozatos demográfiai háttérbe szorulása miatt sajnálkozik, amelynek eredményeként az USA megszűnik fehér nemzetként létezni, és a helyét egy fajilag megosztott ország fogja elfoglalni egykori önmaga karikatúrájaként.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Az első világháborút óriási területi nyereséggel záró Román Királyság számára – sajnos csak átmenetileg – 1940-re fordulta a kocka.

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.

„Meg kell bosszulnom, érted? Ha ezt kiteszed, elkaplak és megöllek. Nem érdekel, mi lesz belőle. Ez tönkre fog tenni. Ez az egyetlen dolog, amiért élek”– így fenyegette meg Dan Burros amerikai nemzetiszocialista és a Ku-Klux-Klan (KKK) prominens tagja a New York Times újságíróját, amikor az egy interjú alkalmával elmondta neki: tud Burros zsidó származásáról.

1945. május 9-én, éjfél után néhány perccel írták alá a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom hadserege, a Wehrmacht feltétel nélküli megadásáról szóló nyilatkozatot, de ezzel az európai hadszíntéren még nem ért a második világháború.

Sokasodnak a viharfelhők az amerikai gazdaság fölött. Az utóbbi időben már többször is foglalkoztam a témával, amely azonban globális fontossága miatt egyáltalán nem lerágott csont.

A finn légierő kivezeti a szimbólumai közül a horogkeresztet – írja az Associated Press. A légierő hivatalos zászlajáról még 2020-ban törölték a hazafias szimbólumot, de néhány egységnél még ma is használják, a következő időszakban ezek zászlóit és logóit is megváltoztatják majd.

Talán egyetlen olyan film sem készült a második világháborúról, amelyikben ne hangozna el Németországra a Harmadik Birodalom kifejezés, pedig e megnevezés használata történelmietlen a korabeli német rendszerre.

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

Bíróság elé áll a német radikális baloldali Antifa Ost csoport hét feltételezett tagja. A német ügyészek szerint a csoport 2018 és 2023 között Németországban és Magyarországon hajtott végre terrorista akciókat.

Lipcsében az antiimperialista és szélsőbaloldali migránsok (Migrantifa) készültek összecsapni a filoszemita, németellenes szélsőbaloldaliakkal (Antifa Ost).

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.

2023 tavaszán Lina Engelt, a szélsőbaloldali antifasiszta terrorbrigád egyik vezetőjét, aki akkori élettársával, Johann Guntermann-nal együtt a hírhedt Hammerbandét vezette, öt év börtönbüntetésre ítélték.