Kövess minket -on és -en!

Leon Rupnik, a német nemzetiszocialistákkal együttműködő szlovén vezért a háborút követően a jugoszláv kommunista bíróság bűnösnek találta, és halálra ítélte, mindezt azért, mert a német uralom alatt ő volt a Ljubljanai tartomány vezetője.

(Szombat.org nyomán)

Szlovénia legfelsőbb bíróság most úgy találta, hogy a bolsevik Jugoszlávia bírósága igazságtalan döntést hozott, ezért a múlt héten megsemmisítette az 1946-ban hozott halálos ítéletet és elrendelte Rupnik ügyének újratárgyalását.

"A határozat megdöbbentett bennünket" – nyilatkozta Robert Waltl, a ljubljanai zsidó kulturális központ vezetője.

Rupnik gyakran gyalázta a zsidó uralmi törekvéseit. Beszédeiben a hallgatóságot arra bátorította, hogy vegyék fel ellenük a harcot.

A terület rendőrségét a német irányítása idején Lovro Hacin vezette, akit "háborús bűnösként" szintén elítéltek és kivégeztek a háború után, mert Ljubljanában és környékén elrendelte és megszervezte a zsidóság kitelepítését 1943-44-ben.

Efraim Zuroff, a zsidók felsőbbrendőségét hirdető Simon Wiesenthal Központ kelet-európai igazgatója tiltakozó levelet intézett Andreja Purkart Martinezhez, Szlovénia izraeli nagykövetéhez, amiben többek között ez áll: "A szégyenteljes döntés a Holokauszt történetének megdöbbentő eltorzítása, és súlyosan sérti Rupnik sok-sok áldozatának emlékét és családjaikat."

Borítókép: Leon Rupnik (a képen civilben) valamikor 1943-45 között.

Kövess minket -on és -en!

Egy újabb borzalmas antiszemita merénylet adott alkalmat rettegésre a hivatásos rettegőknek. Az egyik londoni kávéházban olyan cappuccinót szolgáltak fel egy zsidó párnak, amelyen a tejhabot, horribile dictu, kakaóhorogkereszt díszítette. Az esetből világhír lett. Ez nem vicc, bármilyen viccesen is hangzik.

A kelet-poroszországi Farkasverem olyan volt, akár egy szigorúan őrzött és álcázott kisváros. A Führer több mint 800 napot töltött itt.

Mint ismert, Erzsébetváros DK-s polgármestere, a zsidó Niedermüller Péter már megtalálta Magyarország és a kerület legégetőbb problémáját, a Nordic Sun Kulturális Központot.

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

1921. június 7-én szövetségre lépett Jugoszlávia és Románia, ezzel lezárult az a folyamat, amelyben az első világháborút követően megcsonkított Magyarország ellenében a fő területnyertes szomszédok - Jugoszlávia, Románia és Csehszlovákia - kialakították a kisantantnak elnevezett katonai és politikai szövetséget.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként. 

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

Egészen döbbenetes és felháborító dolgok történtek a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon. A Fogaskerék új részében egy édesanya nyilatkozik arról, hogy barátnőjének a filippínó élettársa szexuálisan molesztálta hétéves kislányát.

Ma 1945. május 8-át a második világháború végének és a „náci rezsim” bukásának napjaként tartják számon hivatalosan Németországban.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

Tíz éve T. L. és dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos barátaimmal a budai hegyek s villák között sétálgattunk. Tele aggodalommal mérlegeltük a lehetőségeket és tárgyaltuk meg Horthy Miklós kormányzó október 17-re tervezett, de a német elhárító szolgálat által már ismert „kiugrási szándékát”.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

A Mussolini család egykori vidéki háza Olaszország északkeleti részén, Emilia Romagnában található, Forli városában. Az épület tele van a Duce relikviáival: a telefon, amelynek segítségével a római kormányt hívta, egyenruhája, imádott motorbiciklije.