Franciaország: Totális karantén helyett totális káosz

Kövess minket -on és -en!

Franciaországban, a globális multikulturális emberkísérlet európai Jurassic-parkjában a járvány idején is minden a „normális” kerékvágásban halad: az őshonos fehérek többségükben és többnyire otthon kuksolnak, a színes bőrű újfranciák többségükben és többnyire az utcákon lődörögnek.

Semmi különös. Mégis mi másra lehetne számítani egy ennyire kevert rasszú népségtől? Napjaink francia társadalmából, ebből a kaotikus biomasszából szinte teljesen hiányzik a kölcsönös empátia, a társadalmi felelősség és a közérdek tisztelete, mert semmi sincs benne, ami összekötné, legfeljebb a nyelv – úgy-ahogy. Az arab és afrikai üzletek nem zárnak be, mert nem tartják magukra nézve kötelezőnek a hatósági előírásokat, amelyek betartatásához rendőrt kellene állítani mindegyik elé, ami egyszerűen képtelenség. Néhány napos rendkívüli helyzet is elég volt ahhoz, hogy bebizonyítsa ennek a túlbürokratizált Leviatán-államnak a tehetetlenségét, ahogyan vezető „elitjének” az ostobaságát is, amely csak akkor mutat határozottságot és keménységet, sőt szadizmust, amikor a még mindig túlzottan rebellis fehérek üldözéséről van szó.

Annak illusztrálására, hogy miért is annyira mérgező rezsim a parlamentáris demokrácia egy olyan országban, mint Franciaország, csak meg kell figyelni a franciákat járványveszély közepette. Amit a franciák demokrácia alatt értenek, az mindegyikük szuverén joga arra, hogy zsarnokként viselkedjen a szomszédja kárára. Ez kétségtelenül Európa legdogmatikusabban individualista, leghedonistábban szibarita és legmorbidabban nihilista népessége. Egy olyan népségről beszélünk, amely egy évvel azután, hogy több mint száz honfitársukat mészárolták le iszlamisták a Bataclan nevű mulatóban, a helyiség nyitóbuliján kifütyülés helyett hangos ujjongással fogadta egy repedtfazék-hangú angol rocker (valami Sting) Inshallah című nyekergését, amely a bevándorlókat hozsannázza. Ugyanezek most a plázsokon, a parkokban és a kávéházak teraszain tobzódnak, nem törődve azzal, hogy hány nagymamát fognak megfertőzni. Maga a fősodrú sajtó kénytelen rezignáltan megállapítani: „A koronavírus tovább terjed Franciaországban. A kormány új intézkedéseket foganatosított, de ezek nem voltak elégségesek ahhoz, hogy otthon marasztalják a franciákat.” (Coronavirus : Le gouvernement envisage un confinement total pour l’Île-de-France et la région Grand Est, actu17.fr, 2020. március 15.)

Hírek

Epstein dühöngése az Armageddonért

Ezek után felmerült a teljes kijárási tilalom bevezetése. Ez technikailag a hadsereg és a csendőrség bevetését jelentené, útakadályokkal és ellenőrző pontokkal mindenhol, beleértve az etnikai gettókat is. De ez csak egy elméleti lehetőség. A francia hadsereget már mozgósították az iszlamisták elleni tisztogatóakciókhoz, amelyek az afrikai Maliban zajlanak, nem is beszélve az anyaországról, ahol az Őrszem-hadművelet keretében katonák ezrei strázsálnak a zsinagógák előtt, hogy megvédjék a zsidókat az újfranciák (feléjük is) áradó szeretetétől. Ilyen körülmények között nem fog hirtelen 200 ezer katona felbukkanni a no-go zónák lakóinak megfegyelmezésére. Már csak azért sem, mert már néhány tucat egyenruhás látványa is elég lenne ahhoz, hogy faji zavargásokra tüzelje „Franciaország esélyeit”, ahogyan a republikánus retorika titulálja az afroarab megszállókat. A totális karantén tehát csak a fehéreket fogja érinteni, akik eléggé engedékenyek ahhoz, hogy megfélemlítse őket a pénzbírság vagy a börtön kilátása. Persze mindenki tudja, hogy senki nem fog börtönbe menni, mert azok már éppen eléggé túlzsúfoltak, így aztán az újfranciák tömegestül sértik majd meg a hatósági tilalmakat bármiféle retorzió nélkül.

A közösségi hálózatokon amatőr videofelvételek keringenek a civilizálatlanság megannyi kirívó esetéről. Az egyiken egy termetes néger matróna látványosan szemen köhögi az őt igazoltató rendőröket, azt állítva magáról, hogy vírusfertőzött. Végül megússza bírsággal a provokációt. Egy másikon legalább ötven „fiatal” (a külvárosi – jobbára arab, illetve néger – söpredék politikailag korrekt kódneve) zúdít kőzáport tűzoltó- és az azokat kísérő rendőrautókra, miután szemeteskukák felgyújtásával szabályszerűen csapdába csalták őket. Egy harmadikon ugyancsak „fiatalok”, vagy tucatnyian, éppen kulturális interakcióba bonyolódnak kétméteres husángokkal az egyik Lidl-áruház pénztáránál. Mindeközben új bűnözési formák ütötték fel fejüket. Etnikai bűnbandák fosztogatnak szervezetten nagyáruházakat, mások kórházakból és mentőautókból rabolnak nagy tételben szájmaszkot, és a szajré a feketepiacot ellenőrző arabok kezében köt ki. Az őshonosok tömegesen menekülnek vidékre Párizsból és a nagyvárosokból, mert a következő hetek a szokásosnál is kellemetlenebbnek ígérkeznek a multikulturális együttélés zombijai körében.

Vészhelyzetben mutatkozik meg igazán ennek a centralizált jakobinus demodiktatúrának a tragikomikus inkompetenciája, ahol nem tudja a bal kéz, hogy mit csinál a jobb. Az elvileg totális karantén ellenére a pénzügyminisztérium felszólítja a munkavállalókat, hogy jelenjenek meg a munkahelyükön. Ugyanakkor az oktatási minisztérium szerint a koronavírus „valószínűleg” a népesség 50-70 százalékát fogja megfertőzni. „Amikor a hatóságok azt mondják, hogy jelenleg 3000 fertőzött van az országban, ezt nyugodtan megszorozhatjuk százzal…”, olvasható egy orvosnő Twitter-bejegyzésében. A francia kormány gyakorlatilag feladta a vírusfertőzés korlátozásának ötletét. Ellentétben az ázsiai államokkal, amelyek tömegesen tesztelik népességüket, csak szórványosan folyamodik teszteléshez. Így a fertőzöttek számát alulbecsülik. A százfősnél nagyobb gyülekezések tilalma csak egy civilizált államban működne, ez az intézkedés tehát törvényszerűen bohózatban fog végződni ebben a fizikailag és mentálisan is menthetetlenül (?) „elnégeresedett” országban.

Louis-Ferdinand Céline szerint „ahhoz, hogy egy tökfej agyában gyökeret verjen egy gondolat, nagyon sok mindennek kell vele megtörténnie, és nagyon kegyetlen dolgoknak”. Kérdés, hogy az átlag francia gondolkodására üdvös hatása lesz-e a koronavírus okozta társadalmi sokknak – a szükséges konzekvenciákkal kormányzó „elitjére” és harmadik világbeli megszállóira nézve.