Kövess minket -on és -en!

Még tart a nyomozás, de egyelőre nem terrortámadásként kezelik az esetet. Nem ismert a támadó motivációja sem. Meg mentális beteg is volt szegény.

Az elmúlt hetekben heves viták övezték az amerikai törvényhozásban a Capitolium biztonságával kapcsolatos kérdéseket, mivel csak az elmúlt hetekben kezdték elbontani a 2020. január 6-i trumpista ostromot követően felállított barikádokat és pengével ellátott drótakadályokat, amely közben már támadás is érte a törvényhozás épületét, ám nem fehér szupremácisták, hanem egy iszlamista néger merénylő részéről. Ez egyből meg is határozta, hogy milyen átható mosdtatási hullám indul a zsidó-liberális médiában.

2021. április másodikán ugyanis egy kifejezetten magányosnak bemutatott – a később a hatóságok által Noah Greenként azonosított – támadó autójával elgázolt két, az épületet őrzésével megbízott rendőrt egy ellenőrzőpontnál, majd járváművével egy beton úttorlasznak rohant.

Ezt követően késsel a kezében kiugrott a kocsijából és mivel a capitoliumi rendőrség újabb felszólításaira sem állt meg, lelőtték a gyanúsítottat. A támadót kritikus állapotban vitték kórházba, később belehalt sebesülésébe.

Az egyik elgázolt FEHÉR rendőrtiszt (most a fősodratú média természetesen nem látja meg a bőrszínt) – mint később kiderült William Evans, aki 18 éve erősítette a capitoliumi rendőrséget – szintén életét vesztette. A másik rendőrt a sürgősségi orvosi személyzet szállította kórházba, állapota a hírek szerint stabil.

A CNN-nek nyilatkozó rendőrségi és szövetségi források szerint a támadó a 25 éves Noah Green volt. Amerika number one fehérellenes tévécsatornája úgy írja, hogy a férfi közösségi média bejegyzései alapján "feltételezhetően mentális betegségekkel, többek között paranoiával és téveszmékkel küzdött". Az egyik feltöltött videójában szerepel egy jelenet azzal a felirattal, hogy az USA kormánya a feketék első számú ellensége. Emellett a "szörnyű nyomorúságát" annak tudta be, hogy a CIA, az FBI és egyéb kormányügynökségek vélhetően beavatkoztak az életébe, írja a CNN. Szegény, szegény elnyomott néger.

Egy március közepi, azóta a zsidó közösségi portál által a veszélyes emberekre és politikai szervezetekre vonatkozó szabályozás alapján eltávolított Facebook bejegyzése szerint – amit a BBC idézett – nemrég kilépett a munkahelyéről "részben szerencsétlenségek miatt, végső soron azonban spirituális útkeresés végett". A néger Facebook és Instagramm profilját is eltávolították, és valamennyi olyan posztot is, amelyben megemlítették, persze, nehogy értesüljön valaki róla a közösségi médiában, hogy egy néger terrorista támadott DC-ben.

A támadó az Iszlám Nemzet nevű szélsőséges, elsősorban afro-amerikaiakat vonzó szervezettel rokonszenvezett. A 25 éves férfi, aki valószínűleg Virginiában élt – bár az CBS News értesüléseire hivatkozó BBC szerint Indiana államból származott –, Facebook-oldalán "Farrakhan követőjeként" jellemezte magát. Louis Farrakhan az Iszlám Nemzet vezetője, aki 1978-tól szervezte újjá a mozgalmat, visszatérve a korábbi rasszista szemlélethez – írta az MTI.

A Capitoliumot a lövöldözés után lezárták, és a személyzetnek megtiltották, hogy elhagyja az épületet, de néhány órával a történtek után feloldották a zárlatot.

Yogananda Pittman, a capitoliumi rendőrség megbízott vezetője az eset kapcsán úgy fogalmazott az MTI szerint: "Ez rendkívül nehéz időszak a capitoliumi rendőrség életében. Azt kérem mindenkitől, hogy imádkozzanak értünk és a családtagokért".

"Úgy tűnik, hogy nem terrorcselekményről van szó" – erről beszélt sajtótájékoztatóján Robert Contee, a fővárosi rendőrség megbízott vezetője. Hozzátette, hogy jelenleg is zajlik a nyomozás, és "megvizsgálják, hogy a lelőtt gépkocsivezetőnek volt-e köze valamilyen terrorszervezethez"

A Nemzeti Gárda helyszínen lévő katonái azonnal a rendőrség segítségére siettek, úgynevezett elhárító gyorsreagálású erőket vezényeltek a Capitolium közelébe. Wasington DC-ben továbbra is a Nemzeti Gárda nagyjából 2300 katonája támogatja a hatóságokat.

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata elnöke az eset után elrendelte, hogy engedjék félárbócra a Capitolium zászlaját. Joe Biden amerikai elnök nem volt a törvényhozás épületének közelében fekvő Fehér Házban, ugyanis a húsvéti ünnepeket a marylandi Camp Davidben lévő elnöki rezidencián tölti. Az elnök közleményében azt írta: ő és felesége, Jill Biden is fájdalommal értesült a történtekről. "Szívből jövő részvétünket küldjük Evans rendőrtiszt családjának. Tudjuk, hogy ez milyen nehéz időszak volt a Capitolium dolgozói és védelmezői számára is" – fogalmazott Biden, aki elrendelte a Fehér Ház zászlóinak félárbócra eresztését.

Terrorizmusellenes harcról, rasszizmus elleni küzdelemről, a nemzet egységéről szóló szónoklatokat ezúttal egyik zsidó-liberális főkolompos sem eresztett meg.

Kövess minket -on és -en!

Egy friss németországi felmérés szerint a bevándorló háttérrel nem rendelkező polgárok, tehát az etnikai németek tartanak leginkább a szélsőjobboldal térnyerésétől.

A bad-kreuznachi amerikai táborban 1945 áprilisa végén megkezdődött a szelektálás: elengedték a betegeket, a lengyeleket, az oroszokat, és elkülönítették a tisztikart. Minket, magyarokat és a németeket vegyesen egy vonatszerelvénnyel Észak-Franciaországba, Torénba irányítottak.

A szovjet diktátor 1939 nyarán a hosszan elhúzódó háborút tartotta országa érdekének, és Adolf Hitler győzelmét sem tartotta túl veszélyesnek – már ha a Szovjetuniónak addig sikerül kimaradni.

Mint tüzér műszaki tisztet, 1944 tavaszán a honvédség tüzérségi szertárával Nyugatra telepítettek. Állomásaink: Prága mellett, németországi Naumburg an der Saale, majd a német kapituláció után már mint fogoly Remagen, Attichy, Reims és Mailly le Camp.

Manapság Európát alapjában véve két erő fenyegeti, az egyik kívülről, a másik belülről. Az egyik strukturális, a másik pusztán reakciós: egyrészt az Amerika-központú neoliberális kozmopolitizmus, amelyet Davosban a Wall Street-i finánctőke képvisel Larry Finkkel, a BlackRock főnökével az élén, másrészt az európai szeparatista-szuverenista „ötödik hadoszlop”, amely ugyanennek a hatalomnak udvarol áldás reményében.

A Nap égi útjának motívuma, mely a világmindenség örök körforgását is jelképezi, az emberiség egyik legősibb jelképének számít. E szimbólum jelentésére tökéletesen illeszkedik a „napforgás” szó, amely a magyar nyelv első tudományos igényű szótára, a Czuczor-Fogarasi (1862) meghatározása szerint így hangzik: „A Napnak látszatos mozgása, keringése, melyet a Föld körül és az úgynevezett állatkörön tesz.”

A Hungarista Munkaállam nemzetvezetője és a Nagynémet Birodalom vezére közötti egyetlen személyes tárgyalás 1944 decemberében. 

A 2026-os év eleje jelentős fordulatot hozott az ausztrál nemzetiszocialista mozgalmak elleni fellépésben. Január közepén hivatalosan is bejelentette feloszlását a népszerű National Socialist Network (Nemzeti Szocialista Hálózat), miután a szövetségi kormány drasztikus szigorításokat vezetett be a szólásszabadság elleni törvényekben.

Az 503. nehézpáncélos-osztályt 1942. május 5-étől állították fel egy törzsszázaddal és két önálló nehézpáncélos-századdal.

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.

Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.

Bűnösnek vallotta magát a glasgow-i Legfelsőbb Bíróságon az a nemzetiszocialista, Hitler által inspirált skóciai tinédzser, aki egy mecsetben tervezett mészárlást, és ennek érdekében úgy tett, mintha áttért volna az iszlámra, hogy bejuthasson oda, írja a Sky News. 

Szeptemberben Hans Velten Reisch flensburgi üzlettulajdonos szemita felháborodást váltott ki a boltjára ragasztott felirattal, amely így szólt: "Zsidóknak tilos ide belépni! Semmi személyes. Nincs antiszemitizmus. Csak ki nem állhatom magukat."

Amerikában a Goldman Sachs korábbi vezérigazgatója egy 2008-as típusú válság szagát érzi. Lloyd Blankfein, aki 2006 és 2018 között vezette a bankot, megkongatta a vészharangot a 3 billió dolláros amerikai magánhitelpiacon. 

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel.