Kövess minket -on és -en!

Ávigdor Lieberman izraeli külügyminiszter a Stephan Weillel, a német Budesrat elnökével folytatott megbeszélése során aggasztónak nevezte "a neonáci jellegű" pártok előretörését Európában.

Stephan Weil ma Izraelben tárgyal, holnap pedig ellátogat a Palesztin Nemzeti Hatóság területére - jelenti az Izraeli Rádió és a Hannoversche Allgemeine. Furcsállottuk, hogy az izraeli kormány, illetve az ottani sajtó eddig igen keveset, vagy egyáltalán nem foglalkozott a Jobbiknak az európai parlamenti választáson elért eredményével.

Emlékeztetünk rá, hogy az április 6-i országgyűlési képviselőválasztások után mekkora ribilliót csapott az izraeli sajtó és politikai vezetés, miután a Jobbik a harmadik legerősebb pártként került ki a megméretésből.

Az elmúlt napokban ezért már aggódtunk, hogy Izraelben nem foglalkoznak a Jobbikkal, ám ami késik, az nem mindig múlik: néhány órával ezelőtt az egy héttel ezelőtti magyarországi EP-választás ügyében megszólalt a legilletékesebb izraeli politikus, Ávigdor Lieberman külügyminiszter, a valóban szélsőjobboldali és rasszista Likud-Béjténu frakció parlamenti képviselője, a zsidótelepítés egyik legharcosabb politikusa, aki néhány esztendővel ezelőtt azt javasolta az izraeli légierőnek, hogy bombázza le (békeidőben) az Asszuáni-gátat Egyiptomban.

Stephan Weil, a Budesrat (a német törvényhozás felsőháza) elnöke, Alsó-Szászország miniszterelnöke, a cionisták régi és kipróbált csodálója, ma délután négynapos közel-keleti útjának első állomására, Izraelbe érkezett. Az SDP-s német politikus még ma találkozik Simon Peresz államelnökkel, elzarándokol a Jád Vásém Holokauszt Emlékközpontba. Stephan Weilt a Lodi Ben Gurion Nemzetközi Repülőtéren a többi között Ávigdor Lieberman izraeli külügyminiszter fogadta. A német politikus ezután a fotóriporterek legnagyobb örömére a repülőtéren lefényképeztette magát Dávid Ben Gurionnak, Izrael első miniszterelnökének és hadügyminiszterének szobra mellett.

"A neonáci jellegű, fajvédő pártok megerősödése az Európai Parlamentben nagyon aggasztó", mondta Lieberman zsidó külügyminiszter a Stephan Weillel folytatott megbeszélése során, majd hozzátette: "Az Európai Unió tagállamainak meg kell vizsgálniuk, hogy mi idézte elő ezeknek a pártoknak a megerősödését, s velük szemben miképpen lehet fölvenni a küzdelmet." Lieberman egyben fölszólította az európai jobboldali pártokat, hogy tartózkodjanak a kapcsolatfölvételtől olyan pártokkal, mint például a magyarországi Jobbik és a görögországi Arany Hajnal.

Stephan Weil holnap Izraelből a Palesztin Nemzeti Hatóság területére utazik, s Rámalláh városában a többi között megbeszélést folytat Mahmúd Abbász palesztin elnökkel.

Hering József - Kuruc.info

Kövess minket -on és -en!

Egy emberként hördült fel a „nyilvánvalóan nem hálózatként működő liberális média”, amikor Trump a feketék, vagy egyéb túlvédett rassz helyett a fehéreknek adott menedékjogot.

1944 május 4-én a magyar királyi 2. páncéloshadosztály érdemeinek elismeréséül Model tábornagy elrendelte, hogy a tavaszi hadjárat idején - a magyar csapatok tűzerejének növelésére - a 2. hadosztálynak alárendelt német harckocsik egy részét a magyarok megkapják.

Az esztergomi Kaleidoszkóp Házban rendezik a Blanket Hill koncertjét. A luxemburgi antifa zenekar az eseményre készült plakátjával egyértelmű és erőszakos üzenetet fogalmazott meg, mely a tavaly februári támadásokra emlékeztet.

A 24 éves Daan C.-t, aki egy nemzetiszocialista akciócsoport vezetője volt, nyolc év börtönre ítélte kedden az antverpeni büntetőbíróság.

1956. október 23-án délután a budai Bem-szobornál hatalmas, százezres tüntető tömeg gyűlt össze, hogy meghallgassa az egyetemi ifjúság előző nap, a Műegyetemen megfogalmazott 16 pontból álló petícióját.

Oroszországban visszatért egy hazafias trend: a tettre kész nacionalisták elrettentő támadásokat osztanak meg invazív etnikumok és más idegenhonos személyek ellen.

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

Csaknem 80 évvel a második világháború befejezése után állhat bíróság elé egy 100 éves volt SS-tag. Gregor Formaneket a sachsenhauseni koncentrációs táborban elkövetett „3322 gyilkosságban való bűnrészességgel” vádolják.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Beregszászon voltam 1944 októbere elején, amikor az oroszok bekerítették a várost. Levetettük a katonaruhát, és civilben – amit a lakosságtól kaptunk – elindultunk hazafelé.

A Dnyepropetrovszktól mintegy 100 kilométerre fekvő bányatelepi táborban az első másfél-két év alatt a hadifoglyok létszám mintegy harmaddal csökkent.

A Krím-félszigeten nem volt nagy számú a fegyveres őrök csoportja. A Fekete-tenger veszi körül, a kontinenssel csak egy híd köti össze. Ezen illetékteleneknek átmenni pedig lehetetlen. Érthető, hogy az őrök unatkoztak, amit fokozott a helyhez kötöttség is.

Niedermüller Péter lelkes antifasiszta. Hithű kommunista, no meg persze zsidó is. A véleményszabadság a legkisebb mértékben sem érdekli, az újbaloldalhoz hasonlóan a vélemény addig fontos neki, amíg beleilleszthető az ő nézetrendszerébe.

A lövedék kifejezetten agitációs röplapok kiszórására készült. A megsárgult papírok közel 80 évet töltöttek el egy A-462 típusú szovjet propagandagránát belsejében.