Kövess minket 
-on és 
-en!
Közvetlenül a II. világháború után Lengyelországban 277 börtönben és 1255 kommunista koncentrációs táborban több mint 200 ezer német származású polgári személyt gyűjtöttek össze, mialatt a vasfüggöny szovjet oldalán 16 millió német származású polgári lakost telepítettek ki.
Sztálin írásos parancsára a haláltáborok vezetőit szándékosan bosszúszomjas zsidók közül válogatták, akik éheztetéssel, kínzásokkal és szadista kegyetlenséggel közel 100 ezer német származású civilnek, többségében nőknek és gyerekeknek az életét oltották ki.
A háborút Moszkvában átvészelt, és a szovjet fővárosból hazaküldött lengyelországi születésű kommunisták Varsóban is nekiláttak a parancs végrehajtásának.
Sztálin marsall, a Szovjetunió kommunista pártjának főtitkára és a Vörös Hadsereg főparancsnoka 1945 novemberében a Közép- és Kelet- Európát megszálló szovjet csapatok egyik első és legfontosabb feladatának azt jelölte meg, hogy népnevelési célból gyűjtsék össze és deportálják Németországba a megszállt területeken élő német származású polgári lakosságot. Haladéktalanul felállították az Állambiztonsági Hivatalt (Office of State Security) aminek az élére - Sztálin külön utasítására - a zsidó származású Jacob Bermant nevezték ki. Berman a hivatalhoz tartozó alosztályok, börtönök és koncentrációs táborok élére kivétel nélkül zsidókat állított, így a szovjetek biztosak lehettek abban, hogy megvan bennük a feladat végrehajtásához szükséges bosszúállási vágy.
A szovjetek által megkövetelt bosszúhadjárat azonnal beindult: a Jacob Berman vezette ÁBH emberei a Lambinowice (német neve Lambsdorf) melletti átnevelő táborból fiatal német nőket és lányokat mezítláb hajtottak ki a városka határában levő szántóföldre, ahol korábban több mint 500, a háború alatt kivégzett lengyelt temettek el. A nőket arra kényszerítették, hogy a mész nélkül sebtében elhantolt holttesteket kiássák, melléjük feküdjenek és csókolgassák a már régen oszlásnak indult hullákat. A táborba visszahurcolt lányok és asszonyok közül rengetegen meghaltak a pár nap múlva kitört tífuszjárványban.
Jacob Berman, a Swietochlowice nevű felső-sziléziai kisváros (német neve Schwientochlowitz) mellett létrehozott kommunista koncentrációs tábor parancsnokának Shlomo Morelt, egy 26 éves zsidó partizánt nevezett ki, akinek szülei és rokonai állítólag Auschwitzban pusztultak el.
A swietochlowice-i táborba az első, német származású polgári személyekkel teli vasúti vagonok érkezése után este 10 óra körül Solomon Morel besétált az egyik barakkba és pálcájával a csizmás lábát verve közölte a rabokkal: "Engem Morelnek hívnak és zsidó vagyok. Az egész családomat kiirtottátok Auschwitzban. Ott megesküdtem, ha élve kikerülök, mindent visszaadok nektek: a mai naptól kezdődően megfizettek azért, amit csináltatok".
A lambsdorfi történet és a fenti idézet egy zsidó származású amerikai történész professzor több európai országban végzett hétévi kutatómunkájával és kétszáz túlélő szóban és írásban tett vallomásának felhasználásával készült könyvéből való. A már elhunyt John Sack sok nehézség után 1993-ban tudta megjelentetni a Szemet szemért: elhallgatott történetek a zsidók által a németek ellen 1945-ben elkövetett bosszúhadjáratról című könyvét.
|
|
|
|
|
|
A könyv Wrath of Solomon (Solomon bosszúja) nevű fejezete hosszan részletezi a túlélők visszaemlékezéseit Shlomo Morel kegyetlenkedéseire:
"Az őrök kisméretű kutyaházakba kényszerítettek a nőket és a gyerekeket és megparancsolták nekik, hogy ugassanak, és aki nem ugatott elég hangosan, vagy engedély nélkül abbahagyta, azt ott helyben eszméletlenre vagy agyonverték. Megparancsolták az embereknek, hogy a földön hason fekvő társaiknak a gerincére ugorjanak, az egymás elleni bokszmeccseken addig kellett két németnek egymás véres orrát verni, amíg az őrök megunták, és az is előfordult, hogy a sok ütéstől az egyik fogolynak kiesett az üvegszeme. Rendszeresen a többi női fogoly szeme láttára tucatjával erőszakolták meg a német nőket, a zsidó őrök előtte hosszú sorba állva vártak a sorukra. Egy 14 éves fiúnak a szőke haját benzinnel leöntötték és meggyújtották, a fiú életben maradt, de megőrült a fájdalomtól, és utána az egész életét egy zárt intézetben élte le. Az őrök arra idomították a kutyákat, hogy a kikötözött öregembereknek és kisfiúknak rohanva széttépjék a nemi szervüket."
Ezeken az eseményeken Shlomo Morel személyesen vett részt, és vezette a tábor foglyainak kínzását. Az irányítása alatt állt koncentrációs tábor lakóinak több mint 80 százaléka nem élte túl a szadista embertelenségeket.
A II. világháború után a zsidó nép kárpótlásáról folyó, és soha véget nem érő tárgyalások során a nyugatnémet kormány készíttetett egy felmérést az 1945 májusi kapituláció után a német polgári lakosság ellen elkövetett atrocitásokról. A kormány elé terjesztett, és sokáig titokban tartott dokumentum szerint a német nép kollektív megbüntetése nevében a szovjet megszállás alá került országokban 200-250 ezer német származású polgári személyt hurcoltak koncentrációs táborokba, ahol mintegy 70-80 ezer ártatlan polgári lakos pusztult el.
Európában az 1940-es évek közepétől zajlott le az emberiség történelmének legnagyobb etnikai tisztogatása: Lengyelországból, Csehszlovákiából, Romániából és Jugoszlávia területéről tizenhat millió német származású polgári lakost telepítettek ki (a forrás nem említi Magyarországot). Lengyelországból főleg a sziléziai területekről ötmillió embernek kellett távozni úgy, hogy a fejenként egy bőrönd bepakolására sok helyen még öt percet sem hagytak.
Shlomo Morel a háború után a kommunisták vezette Lengyel Népköztársaságban maradt, ahonnan 1994-ben a biztos menedéket nyújtó Izraelbe távozott. 1998 decemberében a katowicei állami ügyészség nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene és kérte Izraelt, hogy 1600 rendbeli gyilkosságban való részvétel miatt adják ki Lengyelországnak. Az izraeli hatóságok elévülésre hivatkozva megtagadták a kérést. Az Interpol értesítette a zsidó állam kormányát, hogy ha Morel kilép Izrael állam területéről, akkor a lengyel kérésre elrendelt nemzetközi elfogatóparancs értelmében letartóztatják és átadják a varsói kormánynak.
Eva Kok, a katowicei ügyészség vezetője újabb tanúvallomásokat és bizonyítékokat csatolt a meglévő Shlomo Morel kiadatását követelő iratokhoz. Most már a gyilkosságok mellett a nemzetközileg elfogadott, Izrael által is aláírt törvények értelmében elévülhetetlen "emberiség elleni bűntettekkel" is kiegészítette a kiadatási kérelmét, amit a lengyel külügyminisztérium diplomáciai úton ismét eljuttatott Izraelbe. Az izraeli hatóságok és az izraeli igazságügyi minisztérium még 2005 júliusában is elutasította a tömeggyilkos Morel kiadatását követelő sorozatos lengyel kérelmeket, mialatt a zsidó lobbi képviselői 90-100 éves német, magyar, olasz és ukrán aggastyánokra vadásztak, majd citálták őket bíróság elé, hogy a zsidók holokausztjával kapcsolatos médiafigyelmet továbbra is szinten tartsák.
A zsidó tömeggyilkos Morel ágyban, párnák között bekövetkezett haláláig kiváló anyagi körülmények között élt Tel Avivban, a Simon Wiesenthal Center fejvadászai és Efraim Zuroff soha nem keresték, a nyugdíját a zsidó államtól kapta és az izraeli titkosszolgálat 24 órás védelme alatt állt. Lelke sok ezer ember átkától kísérve 2007. február 17-én szállt le a pokolba.
|
|
|
|
|
|
