Így vonultunk be Észak-Erdélybe 1940-ben

Kövess minket -on és -en!

„Természetszerűleg akárhogy is történjék a megosztás, az egyik fél mindig jajgatni fog, Erdély esetében valószínűleg mind a kettő” – jegyezte meg a Führer, amikor az egyre inkább háborúval fenyegető magyar revíziós igényt a béke megőrzése érdekében tárgyalásos úton kellett megoldani.

1940. augusztus 30-án Németország és Olaszország külügyminiszterei a bécsi Belvedere-palotában meghozott döntőbírói ítéletet keretében 43 104 négyzetkilométeres részt, valamint 2,4 millió lakost juttattak vissza Magyarországnak az 1920-as trianoni béke értelmében Romániának ítélt erdélyi területekből. A magyar hadsereg 1940. szeptember 5-13. között vonult be Észak-Erdélybe. A bevonulás perceit a Fortepan fotóival mutatjuk be.

A trianoni békediktátum után közel két évtizeddel a Magyar Királyság területe 1938 novemberében, az első bécsi döntés következtében növekedett első ízben. A német és olasz döntőbíráskodás révén az ország 11 927 négyzetkilométeres területsávot kapott vissza Csehszlovákiától (közel egymilliós lakosságának 84 százaléka volt magyar). Néhány hónappal később, 1939 márciusában már önálló katonai akció keretében foglalta vissza a mai elnevezéssel Kárpátaljának nevezett területet, amely hasonló nagyságú volt, mint a felvidéki területsáv, azonban lakosságának csak mintegy 5-10 százaléka volt magyar nemzetiségű.

Elemzések

A magyar kormányok mindvégig igyekezték megőrizni az állam függetlenségét és önálló cselekvési potenciálját, így Teleki a második világháború kitörése után megtagadta azt a német kérést, hogy Lengyelország lerohanásához a birodalmi csapatok használhassák az észak-magyarországi vasútvonalakat, sőt megnyitotta a határt a lengyel menekültek előtt. Budapest érdeke az volt, hogy a nagyhatalmak fegyveres konfliktusától távol maradjon, valamint az ország ütőerejét megőrizve a revíziós politikáját is véghez tudja vinni.

Erdély visszaszerzéséről nem akartak lemondani, s egy katonai akció keretében kívánták az országhatárokat magyar szempontból kedvezően módosítani, azonban a két hadsereg harcértéke között ég és föld volt a különbség (ne feledjük, hogy Magyarország számára Trianonban megtiltották az újrafegyverkezést). A Führer azonban azt nem akarta, hogy két szövetségese (Románia az olaja miatt, Magyarország a gabonaszállítmányai miatt is volt fontos a németeknek) egymásnak essen, így elkerülhetetlen volt a német bábáskodás. A fordulatra akkor került sor, amikor 1940 júniusában Sztálin ultimátumban követelte Romániától Besszarábiát és Bukovinát. Mivel már egy közös szovjet-magyar katonai akció is felmerült Románia ellen, Berlinnek cselekednie kellett, így tárgyalóasztalhoz ültette szövetségeseit.

Az 1940. augusztus 16-án Turnu-Severinben (Szörénytornya) megkezdődött román-magyar tárgyalásokat leginkább a „süketek párbeszédének” lehet nevezni, ugyanis az álláspontok a kilenc nap alatt jottányit sem közeledtek egymáshoz. Budapest 70 ezer négyzetkilométert követelt vissza, amely során az új határvonal nagyjából a Maros vonalát követte volna, ám a legmegengedőbb román ajánlat is csupán 14 ezer négyzetkilométeres átengedett területrész volt, miközben a trianoni békeszerződés során Románia 103 ezer négyzetkilométert és 5 millió lakost kapott. A töréspont augusztus végén érkezett el, amikor a honvédség vezérkara augusztus 28-ra tűzte ki az offenzíva megindítását, amelyre végül nem került sor.

Augusztus 30-án a Bécsben immár másodjára összeülő német és olasz döntőbírák 43 104 négyzetkilométert, valamint 2,4 millió fős lakosságot (52 százaléka volt magyar, 38 százaléka román) juttatott vissza Magyarországnak Románia területéből, ahol még mindig legalább 400 ezer magyar élt. Visszakerült Szatmárnémeti, Nagyvárad, Kolozsvár, Nagykároly és Marosvásárhely, továbbá Máramaros és a Székelyföld. Állítólag a bíráskodás kihirdetésekor Manoilescu román külügyminiszter elájult. A döntés értelmében a román félnek két hete volt teljesen kiüríteni az említett részt, a honvédség pedig 1940. szeptember 5-én lépte át az egykori határt, a bevonulás során egyetlen, halálos áldozattal járó fegyveres incidensre került sor Ördögkútnál augusztus 9-én.

Íme néhány kép a Fortepanról a bevonulásról, valamint a lelkes fogadtatásról:A gyalogezred zenekara Nagykárolyban 1940 szeptemberében


Beszterce főterén


A kézdivásárhelyi Gábor Áron tér 1940 szeptember 13-án


Valahol Észak-Erdélyben

Elemzések


A kolozsvári Wesselényi Mikós utca Szamos-híd felé nézve: Székely küldöttség a magyar csapatok bevonulása idején


A ratosnyai diadalkapu a magyar csapatok bevonulása idején

Kövess minket -on és -en!

A rendőrség terrorizmus elleni csoportja nyomozást indított egy sydney-i zsinagógánál elkövetett festékszórós pingálás ügyében.

A CIA dokumentumaiból kiderül, hogy ügynökök 10 évig keresték Adolf Hitlert Dél-Amerikában, miközben Argentína arra készül, hogy feloldja a titkosítás alól a második világháború végén az országba menekült németekről szóló kormányzati aktákat.

A The Base nevű nemzetiszocialista akciócsoport újra aktivizálta magát az Egyesült Államokban, és paramilitáris kiképzőtáborokat hirdet – írja a brit The Guardian.

Aszad elsősorban önmagát hibáztathatja a vereségéért, mert túlságosan is Iránra, a Hezbollahra és Oroszországra támaszkodott, és nem gondoskodott arról, hogy megtisztítsa korrupt tisztikarát és modernizálja hadseregét. Semmi ilyet nem tett, és most vesztett.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

Adolf Hitler kultusza és a nemzetiszocialista korszellem számos neves német és külföldi állampolgár lelkét megihlették az 1930-as, ’40-es években, köztük több olyan ismert hírességét, akikről legtöbben ma már nem is gyanítanák, hogy rajongással tekintettek a Führerre.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

Adolf Hitler álmainak egyike Berlin nagyszabású, pénzt, időt, energiát nem sajnáló átalakítása volt, hogy az a győztes háború után a világ fővárosa lehessen.

„A »Lázadó Franciaország« (LFI) egy antifasiszta aktivista megmentésére sietett, akinek Magyarország kéri a kiadatását erőszakos cselekmények miatt” – írta meg a Le Figaro.

Alakulatunknak az orosz túlerővel szemben vissza kellett vonulnia, egészen a Stájer Alpokig. Itt ért bennünket a háború vége.

William Joyce-ra gyakran utalnak „Lord Haw-Haw” néven, ami viccnek tűnik, és ami tényleg az is. Akik azonban valóban tudják, ki volt Joyce, tisztában vannak vele, hogy kivételes ember volt, aki Nyugat-párti nézeteiért szenvedett mártírhalált.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.

1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kijelölt lakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági kényszermunkát kellett végezniük.

Az Amerikai Egyesült Államokban működő fehér fajvédő szervezet, a Ku Klux Klán története több szakaszra osztható, és tulajdonképpen minden időszakban aktívan szerepelnek benne a nők is.

A hadosztályt 1940. december 1-étől német tisztek és altisztek mellett zömmel északi önkéntesekből állították fel „Germania” gépkocsizó SS-hadosztály néven.

Kifelé a Szovjetunióba – 1944-45 telén – a vagon padlóján állva-ülve, embertelen körülmények között, élelem és víz nélkül utaztunk. Voltak közöttünk olyanok, akik nem birták elviselni a szomjúságot, és saját vizeletüket itták.

Hosszú hetek óta tombol a magyarországi csata – írja Greiffenberg Wehrmacht tábornok a Kamerad-Bajtárs magyar-német katonaújság lapjain 1944 késő őszén.

Azok, akik ma a szabadságért harcolnak - ezek a bátor emberek, akik az életüket és a vagyonukat kockáztatják fajuk és kultúrájuk védelmében -, az idejük és energiájuk nagy részét azzal töltik, hogy meghatározzák és leírják az "ellenséget".

A Felvidék elszakításának szándéka az ezeréves magyar hazától már a Nagy Háború kitörése előtt, tehát már az ún. boldog békeidők éveiben titokban ott lappangott egyes cseh értelmiségi körök, sőt politikusok távlati célkitűzései között.

A német hadsereg-parancsnokság már 1934-ben adott utasítást a világ akkori legnagyobb gyárának, a Krupp fegyvergyárnak, hogy építsen egy olyan fegyvert, ami képes a francia Maginot-vonal felszámolására.

Hungáriát egy földalatti pályaudvarral és egy autópályával kötötték volna össze Budapesttel, többek között egy 250 méter magas felhőkarcolót és egy 25 ezer fős egyetemvárost is akartak a háború befejezése után építeni a Budaörs feletti Csíki-hegyekben.

Mi történik egy virágzó földművelő gazdasággal, ha néger forradalmárok lemészárolják vagy elüldözik a fehér földbirtokosokat, elpusztítják az ültetvényeket és az állatállományt, ily módon téve nemzeti örökséggé a hanyatlást, a pusztítást, az öldöklést és a káoszt?

1945. március 6-án hajnalban a 3. SS-páncélgránátos-ezred elcsigázott katonái éppen csak beérkeztek nyugat-magyarországi készenléti állásaikba, amikor pontban 04 óra 30 perckor a II. SS-páncéloshadtest már állásban lévő hadtest-tüzérsége megkezdte rövid tűzelőkészítését.

A második világháború lezárást követő vérgőzös évek feltárása, megismertetése a nyilvánossággal, valahogy elfelejtődött az 1990-es "rendszerváltozás" óta.

A fehérek túlélését fenyegető tényezők közül talán az egyik legkárosabb a fehér férfiak folyamatos és fokozatos elnőiesedése.

1945-től 1990-ig, kerek 45 éven át Magyarországnak a szovjet csapatok általi, 1944–1945-ös elfoglalását "felszabadítás" névvel illették az alsó-, közép- és felsőoktatásban.