Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

Biden amerikai elnök nemrég kifejtette, hogy Ukrajna csak a nyitó színtér egy sokkal szélesebb körű dinamikában, amely a világot két ellentétes gazdasági szövetségre osztja.

Ez a globális törés tíz- vagy húszéves küzdelemnek ígérkezik, amely eldönti, hogy a világgazdaság egypólusú, USA-központú, dolláralapú univerzum lesz-e, vagy egy többpólusú, több valutát használó „multiverzum”, amelynek centrumában az eurázsiai központi terület áll, állami-magán vegyes gazdaságokkal.

Biden úgy jellemezte ezt a megosztottságot, mint amely a demokráciák és az autokráciák között húzódik. A terminológia tipikus orwelli kettős beszéd. A „demokráciák” alatt az Egyesült Államokat és a szövetséges nyugati fináncoligarchiát érti, amelynek az a célja, hogy a gazdasági tervezést a választott kormányok kezéből a Wall Streetre és más, amerikai ellenőrzés alatt álló pénzügyi központokba helyezze át. Az amerikai diplomácia a Nemzetközi Valutaalapot és a Világbankot használja arra, hogy elérjék a világ infrastruktúrájának privatizálását és az amerikai technikától, energia- és élelmiszerexporttól való függőségét.

Az „autokrácia” alatt pedig az amerikai elnök azokat az országokat érti, amelyek ellenállnak ennek a privatizációs hatalomátvételnek. Alapvetően arra megy ki a játék, hogy az egyes országok gazdaságát a bankközpontok tervezik-e a globális fináncgazdagság megteremtése érdekében az alapvető infrastruktúra, a közművek és a szociális szolgáltatások (például az egészségügy) magánmonopóliumokká alakításával, vagy az életszínvonal és a jólét emelésével a pénzteremtés, a közegészségügy, az oktatás és a közlekedés állami kézben maradnak.

Ebben a szakítópróbában Németország szenvedi el a legtöbb „járulékos veszteséget”. Európa legfejlettebb ipari államaként a német acél- és gépgyártás, autó- és vegyipar függ leginkább az orosz energia és nyersanyag importjától, ám elvárják tőle, hogy az ukrajnai háború miatt zárkózzon el az orosz gáztól és áldozza fel az iparát. Ez gazdasági elsőségének végét okozza. Az oroszellenes szankciók a mai új hidegháborút természetüknél fogva valójában németellenessé teszik. Ha Németország az olcsó orosz vezetékes gázt drága amerikai cseppfolyóssal helyettesíti, akkor a német ipar versenyképtelenné válik, általános csődhullámmal, növekvő munkanélküliséggel, krónikus gazdasági pangással, csökkenő életszínvonallal, és így Németország magával rántja az egész Európai Uniót is.

Ezzel együtt az „Európa védelme” bohózat egyik nagy poénja, amikor a kontrollált média állandóan azt a mantrát szajkózza, hogy stratégiai hiba, ha Európa a „megbízhatatlan” orosz energiára támaszkodik. Ugyanilyen vicces az a mantra, hogy Németországnak „többet kell tennie”, hogy megvédje magát Oroszországgal szemben. A valóság az, hogy Németország nem volna védtelen, ha az USA nem ezt akarná. Köztudomásúlag a NATO valójában azt a célt szolgálja, hogy Németországot lenn tartsa Európában, Oroszországot pedig kinn tartsa Európából – az angolszász stratégiai érdekeknek (divide et impera) megfelelően.

Ez a helyzet végső soron akár egy újabb német–francia háborúval fenyegethet, amint arra Jacques Attali, napjaink egyik legbefolyásosabb franciaországi politikai éceszgébere, Mitterrand bizalmasa és Macron mentora figyelmeztet. Sajnálatos módon ugyanis mély szakadék tátong Európa két vezető hatalmának hosszú távú stratégiai érdekei között. A stratégiailag (atomhatalomként) szuverén, energetikailag pedig (atomerőművei miatt) Németországnál kevésbé sérülékeny, de gazdaságilag nem elég versenyképes Franciaország egy integrált és (Amerikától független) autonóm Európában képzeli el a jövőjét, míg a stratégiailag és immár energetikailag is egyre jobban Amerikának kiszolgáltatott, de gazdaságilag (még) versenyképes Németország amerikai atomrakéta-ellenes védelemmel szándékozik ellátni magát.

Attali szerint „ha nem lépünk rá mihamarabb a haladás útjára az európai integrációban, kölcsönösen engedményeket téve egymásnak, akkor az utóbbi hatvan év egész építménye össze fog omlani. Konkrétan, ha nem hozunk létre egy európai hadsereget, akkor az Európai Központi Bank léte válik bizonytalanná, és az évszázad vége előtt egy új francia–német háború válik lehetővé. Számíthatunk az ellenségeinkre vagy a konkurenseinkre Washingtonban, Londonban, Moszkvában, Pekingben, hogy fújják ezt a parazsat.” (La guerre entre la France et l’Allemagne redevient possible, 2022. 10. 27.)

Németországnak nincs szüksége az USA-ra. Oroszországra és Európára annál inkább. Az előbbi olcsó gázzal és más nyersanyagokkal tudja ellátni, az utóbbi szakképzett munkaerőt tud számára biztosítani. Miért követ el Németország mégis harakirit? A válasz egyszerű: mert a német elitet megtanították gyűlölni a német népet. Ezt hívják pszichológiai hadviselésnek. Ez a hadviselés 1945 óta tart, és Németország nyugati barátai folytatják Amerika vezetésével. Németország öngyilkossága valójában abból áll, hogy szisztematikusan meggyilkolja saját politikai feudális osztálya, engedelmeskedve az amerikaiak ukázának, akik attól félnek, hogy az EU és Oroszország társulása véget vetne a világuralmuknak.

Mindeközben Pjotr Tolsztoj, az orosz képviselőház alelnöke az egyik francia tévében arra figyelmeztette az európai vezetőket, hogy „a gazdaságukkal fogják megfizetni az Ukrajnának adott támogatásukat”, és hozzátette: „Kétszer voltunk háborúban Európával. Az elsőt Párizsban fejeztük be, a másodikat Berlinben. Tehát, amikor azt mondom, hogy Kijev a célunk, ez még nagyon szerény.” (BFMTV Twitter, 2022. 11. 23.)

Az orosz számla tehát meg fog érkezni, mert az orosz vezetők eltökéltek, hogy re­torzióképpen tönkretegyék az EU gazdaságát. Tolsztoj szerint ez a háború évekig, sőt akár évtizedekig is elhúzódhat. Oroszország gazdaságilag képes lesz kitartani, mert megvannak hozzá a nyersanyagai, a fegyverei, és számíthat Kína és India gyártókapacitására. Ráadásul az oroszok hozzászoktak a nélkülözéshez, ellentétben az európaiakkal. Olcsó orosz nyersanyag híján az európai gazdaság labdába sem rúghat a kínai és az amerikai mellett. Amikor pedig majd az adósságakna, amelyen az EU csücsül, felrobban, annak brutális következménye lesz nemcsak az életszínvonalra, hanem a társadalmi légkörre is, a szociális segélyekből eltartott harmadik világbeli „menekültek” millióival megspékelve.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE