Kövess minket -on és -en!

Egy nemzetközi kutatócsoport egy Oroszország területén fellelt csontváz 37 ezer éves genomját elemezve arra a következtetésre jutott, hogy a mai skandinávok a legközelebbi élő rokonai az első, európainak nevezhető embereknek. 

 "Genetikai szempontból vizsgáltuk, hogy ki európai valójában" - magyarázta Eske Willerslev, a Koppenhágai Egyetem munkatársa a Science tudományos folyóiratban közölt tanulmányban.

Az oroszországi Kosztyonkiban 1954-ben felfedezett "őseurópai" genetikai szempontból közelebb áll a dánokhoz, svédekhez, finnekhez, valamint az oroszokhoz, mint a franciákhoz, a németekhez vagy a spanyolokhoz.

A Markina Gora néven ismert csontvázat összekuporodva találták meg, ökleivel felfelé nyúlt, arca pedig lefelé fordult. A csontokat vörös okker földfesték fedte, mely szokást temetési szertartásokon alkalmazhatták.

A jelenlegi eredmények szerint ez a 20-25 éves korában elhunyt ember lehetett az egyik legrégebbi "európai", akinek a génszerkezetét meg lehet különböztetni a ma élő ázsiaiakétól. "Most már közelebb kerültünk ahhoz, hogy datálni tudjuk az ázsiaiak és az európaiak közötti szeparációt" - mondta a Rasmus Nielsen, a Koppenhágai Egyetem, valamint a kaliforniai Berkeley Egyetem munkatársa.

Nielsen rámutatott, hogy a Kosztyonki-genom segítségével fel tudunk állítani egy 37 ezer éves "vonalat", ugyanis - leegyszerűsítve - valószínűleg ekkor vált ketté a két kontinensen élők genetikai állománya. A másik "vonalat" a szibériai Ust' Ishimban 2008-ban megtalált, mintegy 45 ezer éves csontvázból tudják feltárni, amely az eddig megtalált legidősebb szekvenálható Homo sapiens-csont. Nielsen szerint a kutatás megadta a választ az emberiség történetének egyik legnagyobb kérdésére, úgy véli, ez alatt a 8 ezer év alatt válhatott ketté az európaiak és az ázsiaiak útja.

Korábban az volt a széles körben elfogadott nézet, hogy őseink kis, elszeparált populációkban éltek, a gyermekek pedig a csoportokon belül születtek, azonban Willerslev szerint most ezt a képet újra kell értelmezi, ugyanis egy nagy metapopuláció ábrája kezd körvonalazódni. Ez a metapopuláció több kisebb csoportból állt, amelyek párosodtak egymással, hasonlóak voltak, azonban számos egyedi tulajdonságokkal is bírtak. A dán kutató egy hatalmas komplex hálózathoz hasonlította az ősi folyamatot.

Úgy véli, az ősi európaiak egy ilyen hatalmas metapopulációt alkottak, amely Európa nyugati szegleteitől egészen a Közel-Keletig, valamint Közép-Ázsiáig elnyúlt. A szakemberek képesek követni a genetikai nyomvonal útját a Kosztyonki-genomtól kezdve a 25 ezer évvel ezelőtti vadászó-gyűjtögető szibériaiakon, valamint a 7-8 ezer évvel ezelőtti hispániai földműveseken át egészen a ma élőkig.
Vegyes vélemények

Egy szeptemberi tanulmányukban Johannes Krause, a Tübingeni Egyetem, valamint David Reich, a Harvard Egyetem munkatársai arra a következtetésre jutottak, hogy a ma élő európaiak ősei legalább három különböző csoportban élhettek. A harvardi kutató elismeri a legújabb kutatás fontosságát, azonban nincs arról meggyőződve, hogy sokat változtatna az eddigi történeti képen. "Izgalmas, hogy megtalálták a Kosztyonki-ember és a ma élők közti genetikai folyamatosságot, ennyi, mást nem tudok mondani" - tette hozzá. Pontus Skoglund svéd kutató szerint még több vizsgálatra, valamint időre lesz szükségünk, hogy megemésszük a tanulmány mondanivalóját, amely, ha valóban megcáfolhatatlan, rendkívül fontos tudományos eredménynek számít.

 

Kövess minket -on és -en!

A második világháború egyik híresebb haditengerészeti művelete a Bismarck csatahajó útja volt. Ennek részként zajlott le a Dánia-szorosban az egyik összecsapás a brit és a német flotta között. Alább az ezzel kapcsolatos technikai tényezőket vesszük át.

Néha érdemes egy-egy szürreális, szatirikus nézőpontot előrántani a "kalapból", mert ezekből szemlélve meglehetősen megvilágító erejű látleletet kaphatunk a valóságról.

A második világháborúban utolsó évében, 1945. február 13-án foglalták el a szovjet csapatok teljes egészében a magyar fővárost.

Az AfD 67 éves politikusa, Stefan Hrdy épp az autójából kiszállva próbált bejutni az épületbe, amikor körülbelül 20 antifasiszta állta el az útját.

A CIA dokumentumaiból kiderül, hogy ügynökök 10 évig keresték Adolf Hitlert Dél-Amerikában, miközben Argentína arra készül, hogy feloldja a titkosítás alól a második világháború végén az országba menekült németekről szóló kormányzati aktákat.

Regisztrált az X-re Ilaria Salis olasz EP-képviselő, aki Magyarországon az antifa támadások elsőszámú gyanúsítottjaként lett ismert. 

Nem szeretem a négereket, még kevésbé a mulattokat. A mulattok perverzek és szadisták, ráadásul szörnyűségesen arrogánsak a katasztrofális IQ-juk ellenére (vagy éppen ezért). Ezzel együtt a legutóbbi szövege kiváló.

1945. május 2-án adták meg magukat a Nagynémet Birodalom (Großdeutsches Reich) fővárosát, Berlint védő német erők a szovjet Vörös Hadseregnek.

Ausztriában kerültem a szovjet hadsereg hatalmába 1945. május 11-én. Szörnyű utazás után – miközben a vagonlakók 25 százaléka elpusztult – lázas betegen szálltam ki a vagonból Focsaniban.

A „punk ötlet” régen az volt, hogy lementek a térre kannás borozni, most meg az, hogy két libsi diáklány kitalálja, miért ne lehetne Emese, a magyarság mitológiai ősanyja fekete.

Aszad elsősorban önmagát hibáztathatja a vereségéért, mert túlságosan is Iránra, a Hezbollahra és Oroszországra támaszkodott, és nem gondoskodott arról, hogy megtisztítsa korrupt tisztikarát és modernizálja hadseregét. Semmi ilyet nem tett, és most vesztett.

Ukrán nacionalisták százai vonultak végig Lemberg központjában fáklyákkal és piros-fekete zászlókkal újév napján.

Felállva tapsolt a német hallgatóság a 2023-as antifa támadások egyik vádlottjának a Fővárosi Törvényszék dísztermében. Az előkészítő ülésen az ügyészség 14 év fegyházbüntetést ajánlott, ha beismeri a tettét.

Kanye West legújabb bejegyzésében megvédte a horogkeresztes pólók árusítását, és azt állította, hogy már nem áll zsidók irányítása alatt.

Focsaniból Krasznogorszkba kerültünk. Itt vettek minket először névjegyzékbe, még számot is kaptunk, egyenkénti kihallgatás után.