Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
A pénteki, illetőleg hétvégi események után már semmi nem lesz ugyanolyan, mint annak előtte, már ami a magyarországi szélsőjobboldal és az internacionális antifasiszta szerveződések kapcsolatrendszerét illeti.
A nemzeti oldalon futótűzként terjedt a hír az Antifa erőszakos viselkedéséről, amely szükségszerűen megváltoztatja a hazai szélsőjobb hozzáállását is. Az Antifa részéről a vörös vonal átlépése, vagyis a nyílt erőszak alkalmazása az eddig lenézendő hülyegyerekek csoportosulásából átbillentette őket egy másik halmazba, egy olyanba, amelytől minél hamarabb meg kell szabadulni, és amelyet minél hamarabb meg kell törni. A dolgot legjobban talán Tyirityán Zsolt szavai foglalják össze, aki a sorsfordító napokat úgy összegezte, hogy „innentől máshogy lesznek intézve a dolgok".
Amikor arról beszélünk, hogy a történelem során, ami felütötte a fejét Nyugaton (legyen az jó vagy rossz) hazánkban is megjelenik (a másféle kereteknek köszönhetően régebben ez akár 50-100 év is lehetett, ez az időintervallum mára már jelentős mértékben redukálódott), akkor nem csak a széles rétegek által is érzékelhető jelenségekre (divat, zene, alkalmazások népszerűsége stb.) gondolunk, hanem társadalmi-politikai vetületekre is. A harcos antifasizmus jelenléte nyugaton több évtizedes múltra tekint vissza, ezek az államok pedig vagy szemet hunynak a tevékenységük felett, vagy egyenesen támogatják őket. Pártokhoz, lobbiszervezetekhez vannak bekötve, a korszellemhez illő népszerű kifejezéssel élve hálózatokat hoztak létre. Aki visszafogottan követi az eseményeket, és nem tekint tőlünk nyugatra, az azért lepődhetett meg a múlt hétvégi eseményeken, mert az Antifa magyarországi ága eddig jórészt olyan elemekről volt ismeretes, akik évente egyszer, a Becsület Napján kimennek vonaglani egyet, majd az év maradék 364 napján a billentyűzetet püfölik, Facebookon „náci posztokat” jelentgetnek, és a kommunista töltetű belvárosi szórakozóhelyeken szidják a fasizmust. Nos, ez a hosszú hagyomány szakadt meg múlt hétvégén, amely innentől más besorolásba helyez minden olyan személyt, aki az Antifához köthető.
Az előbb felvázolt trendáramlás miatt egyértelmű volt, hogy a terrorszervezetként funkcionáló harcos antifasizmus Magyarországra is utat talál, a harcos szó pedig itt a szó legnegatívabb értelmében használatos. Akik ugyanis hátulról, csoportosan, öltözködés alapján támadnak meg járókelőket, azokat a magyar szélsőjobboldal sem ellenfélként, hanem ellenségként fogja kezelni az arra méltó bánásmóddal együtt. Utóbbi egyébként reakció és ellenreakció szempontjából is csillagos ötösre vizsgázott, amelyet különösen felértékel tény, hogy a terroristák felbukkanásának pontos időpontját természetesen nem lehetett tudni, sőt, megvallom őszintén, jómagam nem sejtettem, hogy erre már 2023-ban sor kerül.
A célkitűzések tehát világosak, az antifasiszták alkalmazott módszerei pedig azokban is megütközést keltettek, akik azt sem tudták, miről van szó, csak annyit láttak, hogy 10-en rugdalnak egy földön fekvő embert. A szélsőbal „bemutatkozása” tehát nem éppen öleli fel a többségi társadalom akaratát, amire a „nácimentesítés” alkalmával hivatkozni szoktak. Mindezek fényében ugyanakkor szükséges, hogy az átlagember is megismerje az antifasiszta mozgalmak gyökereit, célkitűzéseit, különösen azért, mert a szalonjobboldal ismét két kapura játszik. Egyik oldalról sokadszorra megingott a „biztonságos Magyarország” álomképe, hiszen a terroristák egy része külföldről érkezett, ami azt jelenti, hogy minden gond nélkül átkeltek az államhatáron, s töltöttek el napokat feltűnés nélkül Magyarországon, másik oldalról pedig nem tudni még, a „rendőrség szigorú fellépése” milyen valódi büntetést jelent majd a brutális támadások elkövetői számára.
Bizony, nehéz ismét tisztán látni. Megjelent a balos média szokásos szerecsenmosdatása, de másik oldalon ott vannak már Bayer Zsolték, akik szerint az antifasiszták „nácik". Persze nem csak az átlagember lehet összezavarodva, de az említett két oldalt sem irigylem. A balos médiának ez egy meglehetősen nehezen védhető felállás, a szalonjobboldal pedig láthatóan kezd belezavarodni a saját értelmetlen zsargonjába és mivel az antifasiszták elleni harc merőben más hozzáállást követel, mint ami nekik rendelkezésre áll, ezért inkább ők is „nácizásba” kezdenek, ezzel ugyebár nem lehet mellélőni.
Nem. Az Antifának nem hiába az a neve, ami. Nem a megalkuvó szalonjobboldaltól félnek, hanem attól az ideológiától, amely egyedül a történelem során helyén tudta kezelni őket. Ezt az ideológiai harcot a szalonjobboldal pedig nem érti és nem is akarja megérteni.
|
|
|
|
|
|
Sokszor mondtam már, hogy érdemes minden kedves olvasónknak ellenséges médiát is fogyasztani. Ez alól én sem vagyok kivétel, ennek eredményeképpen ezzel a két (ha a médiamunkást is idevesszük, három) macskajancsival kezdtem a napot. „Béla” és „Anna” annyira bátor antifasiszta harcosok, hogy még a nevüket sem vállalják, pedig Anna mögött vélhetően ott áll a német balos politika is, hiszen egy német „nácítlanító” kampány munkatársa, amelyről egyébként nem sokat találni a neten. Persze még a Mérce sem teheti azt meg, hogy maszatolás nélkül, teljes mellszélességgel a lincselők mellé álljon, így inkább világnézeti dolgokról volt szó az interjúban. Utóbbi nem is baj, hiszen maga az utcai harc már „csak” a végtermék egy dúló metapolitikai, ideológiai háborúban.
E szerint az antifasiszták rövid-hosszútávú célja a lehetséges nemzetiszocialista kapcsolatfelvétel akadályozása, a vélt vagy valós hálózati kapcsolatok felszámolása, egy összeurópai ébredés szétverése. A vak is látja, hogy ezen célok mentén a fizikai erőszak is megengedett a kommunizmus évtizedei alatt már megismert „nagyobb jó” oltárán. E mellett külön örömmel töltött el, hogy „Anna” és „Béla” is észrevette azt, amit én pont boldogan nyugtáztam pár nappal ezelőtt a budavári kitörésről szóló publicisztikámban. E szerint a magyarországi szélsőjobboldal sikeresen adott mítoszt Budapest ostromának, újrateremtve ezzel annak jelentőségét. A történelmi kérdésekben történő metapolitikai szemléletváltást ők természetesen „hazugsággyártásként” élik meg, sőt, a magyar államot és a rendőrséget azzal vádolják, hogy nem eléggé állják útját a nemzetiszocialista törekvéseknek, sőt, már-már azt sugallják, hogy egyenesen cinkosai a szélsőjobbnak. Úgy látszik, „Anna” és „Béla” nem olvas elég Kuruc.infót, mert akkor tudhatnák, hogy az orbáni rendszer zéró toleranciával viseltet a szélsőjobb iránt, ez a filoszemita beállítottsága miatt már-már kötelessége is.
Összességében eddig úgy tűnik, az új időszámítás hajnalán a magyarországi szélsőjobboldal további erősödésre számíthat, úgy metapolitikai, ideológiai, politikai téren, mint az utcán, különösen, ha továbbra is sikerül lakat alatt tartani az internacionalistákat, akik egyelőre defenzívában vannak. Az erőszakos, terrorista módszerekkel operáló nyugati mintájú Antifa megérkezett, magától nem fog eltűnni, ám kellő izolálásuk partvonalon tarthatja őket, különösen, ha módszereiket az ún. „átlagember” is elítéli. Mindezek tükrében persze továbbra is a (meta)politikára és a mítoszgyártásra kell összpontosítani, ezt pedig nem a Bayer Zsolt-féle szalonjobboldal fogja ütőképesen megteremteni.
