Kövess minket -on és -en!

Közel egy hete adott jelentős visszhangot kiváltó exkluzív televízióinterjút a félnéger Meghan Markle és Harry herceg, amelyben szóba kerültek a sussexi hercegné királyi családban megélt mentális problémái.

Valamint az is kiderült az amerikai néger televíziós ikon Oprah Winfrey műsorvezetőnek elmondottakból, hogy a brit koronás családban felmerültek bizonyos aggodalmak születendő gyermekük bőrszíne miatt (aki negyed vérig néger).

Éppen ezért Meghan Markle és Harry herceg a Guardian beszámolója szerint bejelentette, hogy alapítványukkal mostantól számos olyan "civil" szervezetnek nyújtanak támogatást, amely mentális betegségekkel küzdő embereknek segít, illetve a "rasszizmus ellen küzd".

A jóemberkedő akció mögött az áll, hogy a CBS-különkiadásban leadott interjúban Meghan Markle elmondta, a királyi család tagjaként állítólag többször is megfordult a fejében az öngyilkosság gondolata, amivel a többiek nem törődtek. Meghan Markle azt is elárulta, terhessége alatt a királyi családban téma volt a hamarosan világra jövő csecsemő bőrszíne is. Az Amerikába távozott hercegné úgy véli, részben ez játszott közre abban, hogy Archie fiuk nem kapta meg a királynőtől a hercegi címet.

A kiugrott hercegi pár Archewell nevű alapítványa konkrétan meg is nevezte az általuk támogatni kívánt szervezeteket, amelyek véleményük szerint rendkívül "progresszíven" foglalkoznak "napjaink társadalmi problémáival".

A PressPad Alapítvány például azon dolgozik, hogy javítsa a brit média faji sokszínűségét azáltal, hogy ösztöndíjakkal támogatja az "anyagi problémákkal küzdő brit fiatalokat" az újságíróvá válásban. Az alapítvány munkatársai elmondták, nem ők keresték meg a hercegi párt, ők maguk jelentkeztek náluk, hogy támogatnák őket. A felajánlásból a jövőben még több színes bőrű kerülhet a képernyőre a médiában.

A beszédes nevű Változás színei nevű szervezet több mint hétmilliós tagságával Nagy-Britannia legnagyobb antirasszista egylete. Őket elmondásuk alapján azért választotta ki az Archewell Alapítvány, hogy a világ sokkal jobblegyen a nem fehér emberek számára.

A hercegi pár támogatásából más, hasonló tematikájú fehérellenes szervezetek is részesülnek, amelyek az említett antirasszista célokért küzdenek.

Kövess minket -on és -en!

Az öt darab, Adolf Hitler német birodalmi vezér nevéhez köthető régi levelezőlap nem jutott el Németországba, miután a tulajdonost feltartóztatták.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

Az Olasz Zsidó Hitközségek Uniója (UCEI), valamint a Milánói, Bolognai és Római Zsidó Hitközségek felháborodva ítélik el a milánói, bolognai és római demonstrációkon történteket, amit erőszakos antiszemita incidensek zavartak meg.

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.

1944. október kilencedikétől kezdett el kibontakozni Debrecen és a Hortobágy térségében az a három hétig tartó ütközet, amely a kurszki csata után a második világháború legnagyobb páncélos összecsapása volt.

Rádióból hallgattuk a tárgyalást Salzburgban. Élénk figyelemmel kísértük a készülék minden budapesti adását ebben az időben.

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával. 

Mára a fehér világ elfogadta azt az állítást, hogy „Afrika az emberiség bölcsője”, tehát lényegében „mindenki afrikai”. Egy új mitológia van kialakulóban, amelynek nevében az afrikaiak egész Eurázsiát maguknak követelhetik.

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

2025 szeptember 6-án és 7-én a Norfolk megyei Great Yarmouth-ban egy fehér nacionalista zenei fesztivál megrendezését tervezték, amelyet a szervezők "Resurrection 4" néven hirdettek meg.

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.

Csúrog, Zsablya, Temerin, Mozsor, Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve – Nagy-Magyarországhoz tartozó délvidéki települések. 1944 október végén magyar könnyel és magyar vérrel áztatott helységek: szerb partizánok által ártatlan magyarok ellen elkövetett tömeggyilkosságok színhelyei.

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.

1945 telén tekintettel az önkéntesek magas számára, a magyar Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére Neuhammerben a Waffen-SS második magyar fegyveres-gránátoshadosztályának felállításába kezdtek.