Kövess minket -on és -en!

Putyin A második világháború 75. évfordulójának valódi tanulságai című anyag megírását a múlt és a jelen előtti felelőséggel, valamint azzal a kívánsággal indokolta, hogy a "tragédia többé ne fordulhasson elő".

Az írásban emlékeztetett rá, hogy a második világháború oka az első világháborút lezáró, Németország számára megalázó versailles-i béke volt.

Lengyelország elleni vádak

Az orosz elnök azzal vádolta meg a mai európai és különösképp a lengyel politikusokat, hogy a szőnyeg alá akarják söpörni a Csehszlovákia felosztásáról rendelkező, 1938-as müncheni francia-brit-német-olasz paktum jelentette "árulást". Az orosz vezető történelmi dokumentumokat idéző írásában azt állította, ennek oka nemcsak az, hogy egyes európai országok megsértették a Prágával szembeni szövetségesi kötelességeiket, sőt Lengyelország részt vett az ország feldarabolásában is, de az is, hogy "a Szovjetunió volt az egyetlen, aki Csehszlovákia védelmére kelt".

Rámutatott, hogy Varsó egy év alatt négyszer utasította el, hogy csatlakozzon egy nemzetközi beavatkozáshoz Csehszlovákia védelmében. Mint írta, Moszkva az utolsó pillanatig bízott a Hitler elleni koalíció lehetőségében, és éppen a müncheni paktum után értette meg, hogy a Nyugat biztonsági kérdésekben figyelmen kívül hagyja az érdekeit. Putyin szerint London és Párizs Berlin "megbékéltetését" célzó politikájának lényege Németország és a Szovjetunió egymásnak ugrasztása volt.

Molotov-Ribbentrop paktum

Emlékeztetett rá, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa 1989 decemberében elítélte a Molotov-Ribbentrop paktumot mint Sztálin önkényének egyik megnyilvánulását, ugyanakkor úgy vélekedett, hogy Moszkvának "nem volt más alternatívája", mint hogy hadseregével 1939. szeptember 17-én benyomuljon Lengyelországba, gyakorlatilag az antant által 1919-ben javasolt, az ukrán és fehérorosz többségű területek határát jelölő Curzon-vonalig, különben a Wehrmacht az ország egész területét megszállta volna. Korabeli vezető brit politikusokat idézett, Churchillt, Lloyd George-ot és Halifaxet, akik szerinte megértéssel nyilatkoztak akkor az új szovjet határokról.

Balti államok

Putyin a balti államok bekebelezését is a szovjet "stratégiai katonai védelmi céljaival" magyarázta, azt állítva, hogy a három ország szerződés alapján, "a megválasztott kormányok" beleegyezésével csatlakozott a Szovjetunióhoz. "Ez megfelelt az akkori idők nemzetközi és államjogának" – írta.

Sztálinról

Sztálinnal kapcsolatban, akinek bűneit és a hibáit elismerte, érdemként tüntette fel, hogy nyugat-európai vezetőkkel ellentétben sosem találkozott Adolf Hitlerrel. 

Kövess minket -on és -en!

Egy emberként hördült fel a „nyilvánvalóan nem hálózatként működő liberális média”, amikor Trump a feketék, vagy egyéb túlvédett rassz helyett a fehéreknek adott menedékjogot.

Ahol éltünk, a tél már október közepén beállt, az Okán április közepe táján indult meg a jégzajlás. Brigádunkat a zajlás megindulásakor a folyóhoz vezényelték, partőrök lettünk.

Körülbelül ezer aktivista – sokan feketébe öltözve és maszkot viselve – vonult végig Párizs utcáin, hogy megemlékezzenek egy nacionalista diák 1994-es haláláról.

Amerika egy paródia, az ezredforduló óta már csak önmaga karikatúrája, szó szerint egy banánköztársaság. „Amikor megszületsz ebben a világban, kapsz egy jegyet a cirkuszba. Ha Amerikában születsz, az első sorban foglalhatsz helyet.” (George Carlin) 

Akármennyire hihetetlen, a cionisták által megszállt alpesi országban nem tiltott a nemzetiszocialista jelképek használata. Úgy tűnik, ez nemsokára megváltozhat.

Rendkívül ritka képek az amerikai történelem egyik legdrámaibb időszakáról és tradicionális fehér fajvédő szervezetéről, a Ku Klux Klánról.

Akkor is így köszöntött a tavasz és a március. A budai hegyek felől hideg, még a télre emlékeztető szél söpört végig a pesti utcákon.

„Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen” – közölte a párizsi fellebbviteli bíróság.

Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben volt, amikor magyar területekről elhurcolt civilek hozzátartozói a kormány közbenjárását kérő levelek ezreit küldték a Külügyminisztériumba.

Párhuzamosan, mondhatni teljes szinkronban alakul az évszázadokon át egymás ősellenségének számító, majd a múlt században Németország ellenében szövetségre lépő Nagy-Britannia és Franciaország sorsa.

Spanyol falangisták tartották gyűlésüket október 12-én Vitoria-Gasteiz városában, amikor antifasiszták támadtak rájuk. A Falange Española de las JONS által szervezett Spanyolság Napja (Día de la Hispanidad) rendezvényt a baszk rendőrség biztosította, azonban a megjelent baszk antifasiszta ellentüntetők könnyen áttörtek a csekély rendőri erőkön.

A spanyol rendőrség és az Europol közös akcióban csapott le a Bázis nevű, „terrorszervezetként” emlegetett nemzetiszocialista aktivistacsoport feltételezett tagjaira, három embert letartóztattak – írja közleményében az Europol.

Ma 1945. május 8-át a második világháború végének és a „náci rezsim” bukásának napjaként tartják számon hivatalosan Németországban.

Büntetőeljárás indult annak a II. kerületi történelemtanárnak az ügyében, aki egy diákját azzal a megjegyzéssel illette, hogy „Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”. 

A Nap égi útjának motívuma, mely a világmindenség örök körforgását is jelképezi, az emberiség egyik legősibb jelképének számít. E szimbólum jelentésére tökéletesen illeszkedik a „napforgás” szó, amely a magyar nyelv első tudományos igényű szótára, a Czuczor-Fogarasi (1862) meghatározása szerint így hangzik: „A Napnak látszatos mozgása, keringése, melyet a Föld körül és az úgynevezett állatkörön tesz.”