Kövess minket -on és -en!

Nyolcvannyolc éves korában, 2017-ben hunyt el Tanigucsi Szumiteru, aki miután életveszélyes égési sérüléseket szenvedett a Nagaszakira mért 1945-ös atomtámadásban, egész életét a nukleáris fegyverektől mentes világ megteremtésének szentelte.

Az atomtámadások sugárfertőzött túlélőit (hibakusa) tömörítő egyik szervezet közlése szerint az idős férfi Vater-papilla-rákban hunyt el egy nagaszaki kórházban.

Tanigucsi mindössze 16 éves volt és épp leveleket hordott ki a biciklijén, amikor 1945. augusztus 9-én ledobták az atombombát Nagaszakira. A robbanás lesodorta kerékpárjáról az 1,8 kilométerrel arrébb lévő fiút, majdnem megölve őt. Amikor Tanigucsi megpróbált felállni, észrevette, hogy a bal karján lévő bőr cafatokban lóg, és érezte, ahogy a hátán a bőr lassan leválik a húsáról.

A fiú egy évet és kilenc hónapot töltött a hasán fekve egy kórházban, élet és halál között a csontjait is szabadon hagyó súlyos égési sérülések miatt. A mellkasán a hús rothadni kezdett a felfekvésektől. Akkora fájdalmai voltak, hogy többször is azt üvöltötte öljék meg. Később felidézte, hogy hallotta, amikor az orvosok és az ápolók egymás közt suttogva fejezték ki ámulatukat amiatt, hogy még mindig életben van.

Tanigucsi kórházi kezeléséről filmet is forgattak. Az 1970-ben bemutatott felvétel révén az egész világ megismerte a férfi történetét. A filmből vett színes fotó, amelyen Tanigucsi rettenetes hátsérülése látható, bejárta a világot.

A férfi 1949-ben hagyta el a kórházat, és csatlakozva a többi túlélőhöz, egész életét a nukleáris fegyverektől mentes világ megteremtésének szentelte. Annak ellenére, hogy hátfájdalmai megkeserítették a mindennapjait, Tanigucsi minden lehetőséget megragadott, hogy beszéljen a vele történtekről, és több mint húszszor utazott a tengerentúlra.

Amikoraz ENSZ New York-i székhelyén 122 ország jóváhagyta az atomfegyverek betiltásáról szóló nemzetközi szerződést, Tanigucsi egy videoüzenetben azt hangsúlyozta, "a szerződés hasztalan, ha nem teszi meg minden ország a szükséges erőfeszítéseket a nukleáris fegyverek beszüntetése érdekében". Hozzátette: "Aggódom, hogy mi lesz a világgal, amikor már az összes túlélő meghalt".

Tanigucsi halálát mély szomorúsággal fogadták Hirosimában és Nagaszakiban. "A szívem legmélyéből imádkozom azért, hogy a lelke békében nyugodjon" - fogalmazott Abe Sindzó akkori japán miniszterelnök újságíróknak Tokióban.

A második világháború végéhez közeledve az amerikai légierő 1945. augusztus 6-án dobott le atombombát Hirosima városára. A robbanás több mint egy kilométeres körzetében minden a földdel vált egyenlővé. A második amerikai atombombát három nappal később dobták le Nagaszakira. Az áldozatok pontos számát csak megbecsülni lehet, szakértők a két bombatámadás halottainak számát 210 ezerre teszik.

Kövess minket -on és -en!

Az Európai Szovjetunióban az ultrajobboldal múzsája hasonló elbánásra számíthat a szólásszabadság kereteinek feszegetése miatt, mint amilyenre a másként gondolkodók számíthattak az egykori Szovjetunióban.

„Cinkos, aki néma!” felkiáltással szerveznek rendőrségi engedéllyel és biztosítással antifasiszta tüntetést Budapestre február 8-án.

Rendkívül ritka képek az amerikai történelem egyik legdrámaibb időszakáról és tradicionális fehér fajvédő szervezetéről, a Ku Klux Klánról.

Ilaria Salis, az olasz útonálló antifa terrorista a másfél perces felvételen egy fotelben ül, hangsúlyozza, hogy házi őrizetben van, és megmutatja a bokáján elhelyezett elektronikus nyomkövetőt.

Óriási a szakadék azok között, akik politikai érdekeikhez mérten cserélgetik eszméiket - legyenek liberálisok vagy bolsevikok -, és azok között, akik, mint a nacionalisták, különösen az Arany Hajnal tagjai, hűek maradnak meggyőződéseikhez, olvasható a görög Arany Hajnal honlapján.

Jean-Marie Le Pen, a francia jobboldali Nemzeti Front (FN) alapítója és hosszú ideig vezető politikusa 96 éves korában elhunyt. Halálhírét családja is megerősítette.

Kétnapi hajóút után megérkeztünk Szevasztopolba. A kiszállás után a kikötő melletti nagy rétre tereltek bennünket. Rongyos, kiéhezett lakosság rohant meg bennünket – ruhát, cipőt és ennivalót kunyeráltak tőlünk.

Ukrán nacionalisták százai vonultak végig Lemberg központjában fáklyákkal és piros-fekete zászlókkal újév napján.

Jaroszlav Hunka nyilvánosan elismerte, hogy a második világháború idején önként jelentkezett a Waffen-SS galíciai hadosztályába.

Egy most előkerült rendőrségi dokumentumból kiderül, hogy a több a híres német orvos, doktor Josef Mengele 1959-ben megpróbált Argentínából visszatérni Németországba – írja az MDR német televízió értesülései nyomán a világsajtó.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2024. május 9-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben öt hazafias szkinhedet „csoportosan, társtettesként elkövetett, közösség tagja elleni erőszak bűntettével” vádol az ügyészség.

A részvevők a legújabb adásban a rasszokról,  a rasszkérdést megközelítő különféle szemléletekről, és egy világnézetileg helyes, egészséges rassztudatról beszélgettek.

A szabadpiaci kapitalizmus legfőbb jellemzője az, hogy a gazdasági szereplők között sikerorientált verseny zajlik, és az állam közvetlenül nem avatkozik bele a gazdasági folyamatokba. Amerika ezt már régóta feladta, és helyette államkapitalizmust gyakorol, amelyben a Fed (központi bank) jutalmazza a haverjait, akár sikeresek, akár nem.

Azoknak, akiket aggaszt egy világháború esélye, van egy jó hírem. Nem lesz világháború. Legalábbis mostanában nem. Egyszerűen azért nem, mert az Egyesült Államoknak hiányzik hozzá az ereje.

A propaganda, a „marketing” és az „üzenet terjesztése” szféránk egyik – ha nem a legfontosabb – küldetése. Mindig is kulcsfontosságú része volt a küzdelemnek, a Kampfzeit napjaitól mindmáig.