1192. június 27-én avatták szentté I. László magyar királyt. A lovagkirály élete bővelkedik fordulatokban, nevéhez több legenda, és a középkori Magyar Királyság stabilitásának megteremtése kötődik.

Szent László történelmi érdeme országa önállóságának biztosítása volt, kultuszát a másik lovagkirály, III. Béla teremtette meg. A nép sokáig azt hitte, hogy a szent király „kijön” a sírjából, ha nagy veszély fenyegeti a magyarokat, és győzelemre segíti népét.

I. (Szent) László 1040 körül született Lengyelországban, édesanyja a lengyel Richeza, II. Miciszláv király leánya volt. Nagyapját, a pogány Vazult (Vászolyt) még István király vakíttatta meg. László apja, Béla testvéreivel együtt István haragja elől menekült el az országból, s mégis László lett az, aki Szent István életművét folytatta.

László életének első éveit lengyel földön töltötte, ahonnan 1048 körül tért haza, majd apjával együtt beleegyezett, hogy unokatestvérét, Salamont koronázzák királlyá. 1060-ban része volt apja, I. Béla trónra juttatásában, akinek halála után Géza bátyját támogatta Salamon király elleni küzdelmeiben, majd I. Géza halálát követően, 1077 tavaszán őt választották az ország főurai uralkodónak. Négy év kellett ahhoz, hogy unokatestvérével, Salamonnal kiegyezzen. Miután visszakapta a koronát, Lászlót másodszor, immár a szent ereklyével emelték trónra.

Hadvezéri képességeit már akkor megcsillogtatta, amikor a besenyők, a kunok és a csehek ellen harcolt. 1091-ben, amíg Horvátországban hadakozott, a kunok ismét az ország keleti vármegyéit pusztították, amire ő erős sereggel hazatért, és megsemmisítette a támadókat.

Megszerezte a tengeri kijárata miatt fontos Horvátországot, amely addig pápai hűbér volt, emiatt megromlott a kapcsolata az egyházi állammal. László ezért addigi ellenségével, a foglalást elismerő német-római császárral kötött szövetséget.

László hű volt egyházához, de a pápaságnak nem volt hajlandó engedményeket tenni. Uralkodása alatt történtek az első magyar szentté avatások: kezdeményezésére 1083-ban avatták szentté István királyt, fiát, Imre herceget és annak tanítóját, Gellért püspököt és két zoborhegyi remetét, Andrást és Benedeket. Ő hozta létre a zágrábi püspökséget, emellett Biharról Váradra (ma: Nagyvárad) költöztette a püspöki székhelyet. A magyarországi egyház 1092-ben tartotta első zsinatát.

Uralkodása alatt az addig trónviszályoktól és külső támadásoktól zaklatott országban törvényeivel nyugalmat és rendet teremtett. Három törvénykönyve közül az elsőt 1077-ben adták ki. Törvényei nagyon szigorúan büntették a lopást: ha valaki baromfinál nagyobb értékű állatot lopott, felakasztották, ám ha a templomba menekült, akkor „megúszta” vakítással. Ha az eltulajdonítás értéke nem érte el egy baromfi árát, akkor „csak” megcsonkították a tolvajt.

A törvények emellett szigorúan védték a keresztény egyházat. Kimondta az egyházi személyek sérthetetlenségét. Megszabta az ünnepnapok számát (36 nap), tűzzel-vassal irtotta a pogány szokásokat. Szigorúan büntette a nőrablást és a házasságtörést. Ha valakit boszorkányságon kaptak, máglyahalálra ítélték.

Jeruzsálembe kívánt zarándokolni, tervét azonban nem valósíthatta meg, mert 1095. július 29-én Nyitrán váratlanul meghalt. Előbb az általa alapított somogyvári apátságban, majd Váradon temették el. Utóda – az általa örökösének megtett – unokaöccse, I. (Könyves) Kálmán lett. 1192-ben III. Béla király kezdeményezésére avatták szentté, ami nagyban hozzájárult a „lovagkirály” kultuszának elterjedéséhez.

A nagyváradi székesegyházban lévő sírja országos jelentőségű kegyhellyé vált, a magyar királyok is rendszeresen felkeresték. Sírját a 17. században feldúlták, hermáját 1619-től a győri székesegyházban őrzik. Nagyváradon a mai napig tartanak Szent László-ünnepségeket. Személyéhez számos csodatétel fűződik: bárdjával vizet fakasztott szomjazó katonáinak, sziklafal nyílt meg előtte. Ünnepe Magyarországon június 27-én van. Ez a nap a magyarországi lengyelek napja is a király lengyel anyai felmenői miatt, valamint 2011 óta a polgárőrök napja.

Szent László nemcsak a polgárőrök, hanem a Debrecen-Nyíregyházi egyházmegye, illetve Erdély védőszentje is.