Kövess minket -on és -en!

Az antiszemitizmus elleni küzdelemmel megbízott felelős vezető úgy fogalmazott, hogy a Deutsche Welle ellen felhozott vádak „jelentősek”.

A németországi „antiszemitizmus elleni küzdelemmel” megbízott vezető szövetségi tisztviselő felszólította az ország közszolgálati műsorszolgáltatóját, a Deutsche Welle-t (DW), hogy „részletesen tisztázza” az arab nyelvű szolgálat munkatársai és az arab világban működő médiapartnerei körében a közelmúltban felmerült antiszemita vádakat — írja a The Algemeiner.

Felix Klein – a német kormány antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős megbízottja – a Judische Allgemeine hírportálnak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy a DW ellen felhozott vádak „jelentősek”.

A hónap elején a Süddeutsche Zeitung (SZ) egy oknyomozó cikkéből kiderült, hogy a DW arab részlegének több munkatársa „antiszemita megjegyzéseket tett”, illetve „antiszemita szervezetekkel állt kapcsolatban”. A munkatársak közül többen „erőszakosan antiszemita” üzeneteket tettek közzé a közösségi médiában.

Még ugyanazon a héten, a Vice német nyelvű kiadásának hasonló vizsgálatát követően a DW bejelentette, hogy nem működik tovább együtt a Roya TV-vel, egy ammani magántulajdonban lévő műholdas csatornával, mivel az „antiszemita megjegyzéseket és karikatúrákat terjesztett”. A DW egyik magas rangú vezetője azt ígérte, hogy az adófizetők által finanszírozott német műsorszolgáltató „mostantól még kritikusabban fogja belsőleg felülvizsgálni partnerválasztásunkat, különösen az antiszemitizmus és a rasszizmus tekintetében”.

Arra a kérdésre, hogy a DW-nek hogyan kellene kezelnie a partnerei és munkatársai körében felmerülő antiszemitizmus vádját, Klein hangsúlyozta, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatót létrehozó törvény előírja, hogy a „műsorszolgáltatásnak objektívnek és pártatlannak kell lennie”.

„A tudósításnak függetlennek kell lennie, és nem támogathat egyoldalúan egy adott pártot vagy vallási közösséget” – mondta Klein. „A gyűlöletkeltő riportok szintén nem megengedettek. Ezt a jogszabály világosan meghatározza”.

Kövess minket -on és -en!

Bármennyire is sokkolóan hangzik, manapság már csak a világ népességének 2 százalékát (!) alkotják szülőképes korú fehér nők. Úgy tűnik, az utóbbi 100 évben a fehér ember megette a kenyere javát.

Egy friss németországi felmérés szerint a bevándorló háttérrel nem rendelkező polgárok, tehát az etnikai németek tartanak leginkább a szélsőjobboldal térnyerésétől.

Nyolcvanhárom, nemzetiszocialista iratokkal és propagandaanyaggal teli dobozt foglaltak le a hatóságok az argentin legfelsőbb bíróság épületének pincéjében. 

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

Még sokan emlékszünk egy régi novemberi estére, melyen a telefondrót elhozta a hírt: a bajorországi Hitler-puccs leveretett.

Körülbelül 30–40 ember gyűlt össze a Niedermüller Péter által meghirdetett tüntetésre a Nordic Sun Pub előtt kedd délután. 

Az Antifa vállalta magára a felelősséget az AfD hamburgi frakcióvezetőjének az autója elleni támadásért.

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.

Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.

Húsvét vasárnap reggelén, mely idén egybe esett Adolf Hitler születésnapjával, három horogkeresztes lobogó jelent meg a svédországi Essingeleden autópálya egyik alagútja fölött.

A néger előadó, akit egykor Kanye Westnek hívtak, de évek óta a Ye nevet viseli, új számmal jelentkezett, amelynek a Heil Hitler címet adta.

Az Amerikai Egyesült Államokban működő fehér fajvédő szervezet, a Ku Klux Klán története több szakaszra osztható, és tulajdonképpen minden időszakban aktívan szerepelnek benne a nők is.

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának „Rewards for Justice” (RFJ) programja akár 10 millió dolláros jutalmat kínál azoknak, akik olyan információkkal szolgálnak, amelyek négy, az amerikai kormány által külföldi terrorista szervezetnek (FTO) minősített, Európában működő antifa csoport pénzügyi működésének megzavarását eredményezhetik.