Nyugaton a keresztény-konzervatívok elvesztették a kulturális háborúkat, ezt – mások mellett – nemrég Mark Tushnet, a Harvard Egyetem alkotmányjogásza is megállapítja, így a kérdés számára most már csak az, hogy a győztes balliberálisok hogyan bánjanak a vesztesekkel.

Ő a maga részéről a kemény vonal híve, amely szerinte „1945 után meglehetősen jól működött Németországban és Japánban”. Julius Krein, az American Affairs konzervatív elméleti folyóirat fiatal alapító-főszerkesztője szintén kénytelen-kelletlen elismeri, hogy a konzervativizmus „a politikai vesztesek ópiuma”, egyfajta „biztonsági szelep a népi elégedetlenség és kiábrándulás” levezetésére. Szerinte a jelenlegi „plutokrata-technokrata establishment” csupán „ellenőrzött ellenzékként” használja „a demokratikus törvényesség patinájának biztosításához”. Nem csoda, hogy tavaly februártól júliusig, tehát még a Trump-érában az önmagukat konzervatívnak valló amerikaiak aránya 40-ről 34 százalékra esett, amit utóbb az elnökválasztás eredménye is visszaigazolt.

Az amerikai politikai-publicisztikai szlengben újabban gyakran használt cuckservative (kb. konszarvatív) kifejezés frappánsan jellemzi a kortárs konzervatívokat Nyugaton, arra a teljesen nyilvánvaló tényre utalva, hogy – ideológiai és kulturális téren folyamatosan engedményeket téve – valójában hagyják magukat „felszarvazni” a balliberálisoktól. Még az Isten-haza-család tradicionális triptichonjukat sem tudták megvédelmezni a progresszív erők rohamától. A vallás mára csaknem teljesen kiszorult a közéletből, gyakorlása a magánszférára korlátozódik, a haza és a hazafiság szinte szitokszóvá vált a maradiság szinonimájaként, a homoszexházasság legalizálásával pedig a család fogalma is devalválódott. Napjainkban a konzervatív-jobboldali pártok legfeljebb az ökumenikus baloldal, a kozmopolita egypártrendszer jobbszárnyának tekinthetők, és semmiképpen sem egy markáns, ideológiailag elkülöníthető, független politikai entitásnak. Ez az Európai Parlamentben is látható, ahol a konzervatívok szinte minden jelentős kérdésben egy húron pendülnek a liberálisokkal és a szocialistákkal, mameluk módjára megszavazva ez utóbbiak minden eszelős ötletét Európa tönkretételére.

A baloldal és a feketék sohasem tudnak annyit ártani a fehéreknek, mint amennyit ez a konzervatív burzsoázia árthat nekik. Még elméletileg sem. A kortárs burzsoáziá­nak ugyanis már egyáltalán nincsenek saját eszméi, és készséggel befogadja a baloldal minden ideológiai szemetét. Számára már semminek sincs értéke, de mindennek van ára. Hajlandó minden aljasságra, árulásra és megalkuvásra, hogy történelmileg a „jó oldalon” találja magát. Elvhűséget csak egyetlen dologban mutat: a baloldal által korábban kiharcolt társadalmi „haladás” konzerválásában. Ez az antirasszista konzervatív nyárs­polgárság kész csapás a fehérekre. Ahogyan a francia mondja, a jobboldal az öt perccel korábbi baloldal.

A baloldal legalább nyíltan demográfiai háborút hirdet ellenünk, minden sumákolás nélkül. Büszkén kibontja zászlait, és képünkbe üvölti gyűlöletét. Az utolsó fehéret is kinyuvasztva és kitömve akarja látni a Természettudományi és Embertani Múzeumban a rettenetes régmúlt szörnyűséges relikviájaként. De mihez kezdene jobboldal nélkül? Szüksége van rá, mint egy falat kenyérre a demokratikus színjáték működtetéséhez. A jobboldal ugyanis politikai fügefalevél a baloldal ideológiai totalitarizmusának álcázásához parlamenti keretek között. Ez a mentálisan kasztrált konzervatív jobboldal bármire képes, hogy elnyerje a baloldal elismerését. Úgy fél a „rasszista” stigmától, mint ördög a tömjénfüsttől, mert a rasszisták nemcsak a családi étkezéseknél számítanak zsenántnak, de a mennyországba sem jutnak be.

Ha minden így megy tovább, 2050-ben körülbelül így fog kinézni a konzervatívok éppen aktuális politikai és ideológiai krédója: 1. Ingyenes levegővételt? Még mit nem! Ez aztán már tényleg a bolsevik kollektivizmus netovábbja lenne. 2. A 2020-as évek a tradicionális társadalmi modelljével, a konszolidált pederasztaparádéival, az államilag szentesített melegházasságaival, támogatott nemváltoztató műtétjeivel – azok voltak csak a régi szép idők. 3. Heroint gyerekeknek? Rendben, de csak mértékkel. 4. Nem kell általánosítani, hiszen attól, hogy valaki konzervatív, még nem szükségképpen bigott pedofób is. Szó sincs róla. Felvilágosult világpolgárként nem törhetünk pálcát azok fölött, akik tíz éven aluliakkal szeretnek szexuálisan érintkezni. 5. Tekintettel arra, hogy a kínaiak éppen most cserélik le Európa őshonos afrópai (arab-afrikai) népességét, célszerű lenne évi húszmillióról tizenhét és fél millióra csökkenteni a bevándorlást, pusztán humanitárius megfontolásból, az etnikumok közötti súrlódások csökkentése érdekében. 6. Ahogyan azt I. Mamadu pápa nemrég orbi et urbi kinyilatkoztatta, Jézus nyilvánvalóan fekete volt, de hogy transzvesztita lett volna, az minden alapot nélkülöző blaszfémia az istentelen liberálisok részéről. 7. A kutya és ember közötti házassággal semmi gond, a kölyökkutyák szexuális molesztálása viszont erkölcsileg valamivel problémásabb. 8. Fehér emberként kollektív felelősséggel és az idők végeztéig tartó anyagi jóvátétellel tartozunk a feketéknek az afrikai feketék szociokulturális elmaradottságáért, amely egykori afrikai és amerikai, valamint jelenleg is virágzó afrikai rabszolgaságuk egyenes következménye.

Napjaink (ön)kasztrált nyugati konzervativizmusa tehát árnyékként lohol a progresszió nyomában a végromlás felé tartó útján. Mögötte marad, de sohasem késlelteti, és végül a sorsában is osztozni fog vele – legfeljebb szokásához híven némi fáziskéséssel.