A globalista rendszergazdák célja nem idegen területek és népességek fizikai meghódítása, hanem kivétel nélkül mindenki asszimilálása a globalista struktúrákba homogenizált tömegpiacként, tömegközönségként és világpolgárokként.

Ez a globális homogenizáció, röviden globohomo, ebben a formában egyúttal ravasz utalás a homoszexualitásra, amely mára Amerika globális birodalmának az egyenruhájává vált.

Az interszekcionális zászló, amely magában foglalja a melegszivárványt, más szexuális irányultságok és identitások szimbólumait, valamint fekete és barna csíkokat, most már az igazi amerikai zászló és egyúttal a globohomo iránti hűség nemzetközi szimbóluma, amely de facto kizárja a heteroszexuális fehéreket.

Nyugaton hirtelen megnőtt a nemileg identitászavaros (genderdiszfóriás) egyének száma, vagyis azon fehéreké, akik azt állítják magukról, hogy transzneműek. Egy új tanulmány szerint a jelenséget nagyrészt a „társadalmilag fertőző” média­trendek okozhatják. (New paper ignites storm over whether teens experience „rapid onset” of transgender identity, science.org, 2018.08.30.)

Az igazság talán egyszerűbb. Az emberek reagálnak az ösztönzőkre, és a heteroszexuális fehérek (és a sikeres ázsiaiak, akik nem állítják magukról azt, hogy a „társadalmi igazságtalanságok” áldozatai) nem számíthatnak kedvezményes bánásmódra az ab ovo fehérellenes globohomo rezsim részéről. Sok újonnan kitalált szexuális fétis vagy mentális betegség a fehérek próbálkozása az áldozati státus elnyerésére. Az öncsonkítás az eunuchok ősi hagyománya volt annak érdekében, hogy elnyerjék a császár kegyét és az udvarában szolgálhassanak. Manapság azoknak, akik a rendszergazdák kegyére ácsingóznak, még csak nem is kell feltétlenül megcsonkíttatniuk magukat. Elég, ha azt mondják, hogy egy bizonyos (elvileg hátrányos helyzetű) nemhez tartozónak érzik magukat.

A fehérek sok mindent nem mondhatnak, írhatnak vagy tehetnek, amit minden más rasszhoz tartozó egyén megtehet. Egy darab papír, amelyen az áll, hogy „fehérnek lenni rendben való” (It’s ok to be white) ádáz médiahisztériát gerjeszt. A rendszer által jóváhagyott büntetések a fehérekkel szemben a munkahelyeken és az oktatásban (eufemisztikusan „pozitív diszkriminációnak” nevezve) már jó ideje léteznek. A „négerkárpótlás” (anyagi jóvátétel a rabszolgaságért), a faji alapú adókulcsok és a beszédkódexek lehetnek a következő lépések. A kritikai fajelmélet azt tanítja, hogy minden fehér rasszista. Nem csoda, hogy olyan sok fehér akar kitérni a küzdelem elől.

Nyugaton a legtöbb fehér kezdi felfogni, hogy hovatartozása teher a számára. Egyesek igyekeznek menekülni előle. Annál is inkább, mert vannak karrierek és lehetőségek, amelyek a fehérek előtt nem állnak nyitva. A megfelelő etnikumhoz tartozás kiváltság. A fehérség tisztán negatív identitással való felruházása az egyetemi „fehérségtanulmányok” (whiteness studies) által sok fehér fiatalt meggyőz arról, hogy az önmegsemmisítés jó dolog. Ez újabb példa arra, hogy a nagy népességcsere nem összeesküvés-elmélet, hanem nyilvánvaló igazság. Sok fehér gondolkodik így. Azok a törekvők, akik normális életet akarnak élni az egyre inkább kontrollált média- és gazdasági környezetben, a posztfehérré válást választják, és a fehér genocídiumot a maguk részéről azzal fogják előmozdítani, hogy megtagadják a szaporodást vagy a fehérként való identifikációt.

Amerikában a 30 év alatti liberális, fehér nők több mint felénél valamilyen mentális betegséget diagnosztizáltak. (Over 50% Of Liberal, White Women Under 30 Have A Mental Health Issue. Are We Worried Yet?, eviemagazine.com, 2021.04.13.) Sokan közülük valóban betegek, de egy részük a betegséget identitásként ápolja, olyasvalamiként, amit a Twitter-életrajzokba és a YouTube-videókba lehet beírni. Ez egy módja annak, hogy áldozatként tetszeleghessenek, megkímélve magukat a fehérség költségeitől, ráadásul pedig trendinek érezhessék magukat.

A transznemű lét iránti roham is ennek része. Régebben elenyészően ritka volt a nemmel kapcsolatos zavarodottság, de most rengeteg tinédzser hirtelen azt hiszi magáról, hogy nem a megfelelő biológiai nemmel született. Egy tanulmány szerint, amely olyan gyerekekről szól, akik transzneműnek vallották magukat, a szülők majdnem kétharmada arról számolt be, hogy gyermekeik már a bejelentés előtt is mélyen benne voltak az internetes szubkultúrákban. A nemi „másságukat” provokatív módon vállaló YouTube-sztárok exhibicionizmusa ahhoz vezetett, hogy egyre több fiatal fedezi fel, hogy ő is transznemű. Miután „előbújtak” (vö. coming out), gyakran számoltak be szorongásról, a szülőkkel való konfliktusok és a heteroszexuális és nem transznemű emberekkel szembeni ellenségeskedés növekedéséről, amely kiterjedt „a férfiakra, a fehérekre, a melegekre és leszbikusokra is”. Heteroszexuálisnak, a biológiai nemmel elégedettnek és nem kisebbségi származásúnak lenni a „leggonoszabb” kategóriának számít ebben a miliőben, amelyben a ciszneműek (normálisok) véleménynyilvánítását fóbiásnak és diszkriminatívnak tartják és bigottnak minősítik. (Why Is Transgender Identity on the Rise Among Teens?, psychologytoday.com, 2018.11.28.)

A médiának óriási a hatalma, és a legtöbb ember azt teszi, amit mondanak neki. Nyugaton a fehér fiatalok olyan stressznek vannak kitéve, amit az idősebbek nem értenek. A filmek, a videójátékok, a politikai hírek mind kifejezetten fehérellenesek. Nem meglepő, hogy a fehérek megjátsszák, hogy nem fehérek, vagy újonnan kitalált „gender”-identitásokon keresztül próbálnak menekülni a fehérség társadalmi hátrányai elől.

Az áldozattá válásnak vannak más formái is. Ilyen a „transzfajúság”, vagyis azok, akik nem emberként azonosítják magukat, hanem sárkányként vagy kutyaként, vagy olyan elmerokkantak, akik önként választják a testi fogyatékosságot, levágatva például a végtagjaikat. Mindezen identitások ugyanis felmentést adnak az általános fehérség alól. Sok fehér nem akar veszíteni a többivel szemben, inkább megpróbálja kitalálni, hogyan csatlakozhatna hozzájuk. A győztes csapatban akarnak lenni, még akkor is, ha az nem az ő csapatuk.