Kövess minket -on és -en!

Tíz napja volt hivatalban Vilhelm Junnila finn gazdasági miniszter. A politikus azt mondta, hogy „a kormány fennmaradása és Finnország jóhírének megvédése érdekében” távozik posztjáról.

Mint közölte, nem találja lehetségesnek, hogy kielégítő módon végezze munkáját miniszterként. Junnila korábban még túlélt egy bizalmatlansági indítványt, amelyet az ellenzéki Zöld Párt nyújtott be, és amelyet 86 törvényhozó támogatott ugyan, de 95 képviselő elvetett, és bizalmat szavazott a miniszternek.

Hanna Holopainen, a Zöld Párt képviselője azt hangsúlyozta, hogy a „szélsőjobboldali mozgalmakra tett többszörös utalás nem egyszeri tévedés, félreértés vagy rossz humor, hanem ismételt, rendszeres és elvtársi jellegű kapcsolat”.

Vilhelm Junnila a kormánykoalícióban részt vevő bevándorlásellenes Finnek nevű párt tagja. Az YLE finn közszolgálati televízió márciusban a választási kampány idején rögzített egy rendezvényt, amelyen Junnila gratulált pártja egy másik tagjának képviselőjelölti sorszámához, a 88-hoz.

„Először is gratulálok ehhez a kiváló jelölti sorszámhoz. Tudom, hogy ez egy nyerőszám. Nyilvánvalóan ez a 88-as szám arra a két H betűre utal, amelyről nem mondunk többet” – mondta Junnila a kampányrendezvényen március 10-én az YLE szerint.

Mint közismert, a 88-as szám a világháború után lett használatos a nemzetiszocialisták körében, mivel a „Heil Hitler” köszöntés sok helyen illegálissá vált, így kódolt rövidítéséként a 88-as szám lett a használatos (a H az ábécé nyolcadik betűje).

Vilhelm Junnila a közösségi médiában számtalanszor adta jelét annak, hogy szimpatizál a fehér fajvédő mozgalmak minden formájával:

Kövess minket -on és -en!

A világháborús légi harcokban a légi fölényt a vadászgépek vívták ki. Azok teljesítményében pedig igen nagy szerepe volt a hajtóművek teljesítményének. A mostani cikkünkben ennek járunk utána a Luftwaffe esetében.

Az olasz rendőrség szerdán bejelentette, hogy letartóztatott 12 nemzetiszocialistát, akik a Werwolf Division tagjai voltak, és „az intézmények magas rangú tisztviselői elleni erőszakos cselekmények végrehajtására készültek”.

A francia rendőrség megölt egy kés és vasrúd miatt egy férfit, aki a palesztinok elleni népirtás elleni tiltakozásul fel akart gyújtani egy zsinagógát az északnyugati Rouen városában.

A román legfőbb ügyészség öt embert állított bíróság elé fasiszta propaganda terjesztése, erőszakra uszítás és tiltott fegyvertartás miatt.

Európa, történelmében átélt minden felforgató népvándorlást, látott véres háborúkat és átkos széthúzást, de a második világháborút követő lét és nemlét ily tragikus válaszútja elé nem került még soha.

A Dnyepropetrovszktól mintegy 100 kilométerre fekvő bányatelepi táborban az első másfél-két év alatt a hadifoglyok létszám mintegy harmaddal csökkent.

Mi, összegyűjtött fiatalok 1944. december 24-én, karácsony napján indultunk el Kéthelyről Csehszlovákián és Németországon keresztül: 1945 májusában érkeztünk meg a felső-ausztriai altheimi átmeneti táborba, amelyben már mintegy 30-35 000 fő tartózkodott.

Eva Vlaardingerbroek, a nemzetközi keresztény-konzervatív szcéna éppen aktuá­lis üdvöskéje nemrég Magyarországon kijelentette, hogy az európai nagy népességcsere nemcsak egy elmélet, hanem maga a valóság. Jé, tényleg?

Ha már múlt héten szóba került a Fanta, arra gondoltam, nézzük meg közelebbről ennek az italnak az eredettörténetét, illetve tegyük rendbe az üdítőt övező féligazságokat, tévedéseket.

Hitler ambíciózus tervét a háború megnyerése után szerette volna megvalósítani, a 180 ezer fős építmény megtervezése az építészzseni Albert Speer feladata lett volna.

Hanna S., egy német antifa terrorista ellen emeltek vádat Németországban. A német ügyészek szerint a vádlott feltételezhetően ahhoz a bandához tartozott, amely erőszakos támadásokat hajtott végre Budapesten.

Budapest ostromának egyik legkevésbé ismert része a hungarista harccsoportok tagjainak részvétele a védelemben.

A hatóságok megerősítették, hogy a horogkeresztek és különbőz feliratok, köztük a zsidók gázkamrákba küldésére való felhívások „antiszemita cselekményeknek” minősülnek.

Összesen mintegy százan, főleg idős emberek vettek részt azon a rendezvényen, melynek célja a Budapest 80 évvel ezelőtti „felszabadítására” való megemlékezés volt.

Július 15-én hét hónap börtönre ítélték Hans Jørgen Lysglimt Johansent, a Szövetség – Alternatíva Norvégiának (Alliansen – Alternativ for Norge) párt elnökét.