1944. augusztus 23-án Románia hivatalosan kapitulált, és hátba támadta addigi szövetségeseit, a német és magyar csapatokat.
A keletről érkező hírek hatására a magyar lakosság rettegett a Vörös Hadsereg katonáitól. A szovjetek 1944. augusztus 26-án értek magyar területre az Úz völgyében, komoly harcok közepette vonultak nyugat felé, míg a front 1945 áprilisában átvonult az országon.
Ha az 1939. augusztus 23-án Moszkvában aláírt német–szovjet megnemtámadási egyezményt, amelyet Ribbentrop–Molotov paktumnak szokás nevezni, meg akarjuk érteni, akkor vissza kell mennünk 1939 márciusára.
Az amerikai feketék sok olyan dologban hisznek, ami nem létezik, olyannyira, hogy azt lehet mondani, egy másik dimenzióban élnek, miközben a miénkben beszélnek.
Egy nappal a chemnitzi csonkolás előtt is hallattak magukról az antifa terroristák: hétfő éjjel bombatámadás történt a Königsblut Tattoo & Piercing Stúdió ellen Zeulenrodában (Greiz kerület, Türingia).
Az antifa terroristák ismét lecsaptak Németországban, s ezúttal talán még betegebb, még perverzebb módját választották a vérengzésnek, mint eddig.
Ausztráliában elsőként Tasmaniában tiltották be az összes „náci jelképet”, amibe beleértenek mindent, ami a „nácizmussal” kapcsolatos, tehát konkrétan nem neveztek meg semmit, így gyakorlatilag bármire ráfoghatják.
A német munkásoknak kedvező első munkareformok egyike a fizetett évi szabadság létrehozása volt.
A mai Magyarország 10 millió lakosának túlnyomó többsége, ha a Rajk nevet hallja, kizárólag a tragikus sorsú Rajk László, egykori kommunista belügyminiszter nevére asszociál, s az ő életútjából főleg a kivégzésére, majd a 7 évvel későbbi dísztemetésére emlékezik.
Szálasi Ferenc 1946. évi Börtönnaplójának február 28-i bejegyzésében ezt olvassuk: "Ma reggel kivégezték Imrédy Bélát. Nyugodjék békében. A Nemzet vértanúja volt."
Ahhoz, hogy megérthessük a totalitárius woke ideológia amerikai elhatalmasodását lehetővé tévő mentális légkört, célszerű vázlatosan feleleveníteni az Egyesült Államok történelmi gyökereit.
Egy argentin étterem az „Anna Frank” hamburgerük mellé sajtos és szalonnával bevont „Adolf” névre keresztelt sült krumplit kínált, amíg be nem támadták a helyi zsidók.
Hernádnémetiben sokan éltünk német vagy németes nevűek (Schmidt, Fuchs stb.). 1945. január 23-án kora délelőtt két karszalagos nemzetőr azzal keresett meg, hogy várnak a községházán az anyakönyvi adatok pótlására.
1944. március 19-én a szövetséges Nagynémet Birodalom katonái bevonultak Magyarország területére, azonban ennek hosszú előzményei voltak.
Gyakorlatilag belső emigrációra kényszerült egy német iskola két tanára, miután elmenekültek a „szélsőjobboldali” diákok elől. Egy „jogvédő” szerint „a nácik otthonuknak kiáltották ki” Brandenburg tartományt.
Dr. Martens. Azt hiszem, sokaknak nem kell bemutatni ezt a cipőmárkát. Aki csak egy kicsit is ismerős a rocker, punk, skinhead színtéren, az valószínűleg ismeri a semmivel sem összetéveszthető acélbetétes bakancsot, gondoljunk csak a sárga-fekete címkére és a szintén sárga gojzer varrásra.
Egy szövetségi esküdtszék 63 vádpontban ítélte el Robert Bowerst, azt az ötvenéves férfit, aki 2018 októberében tizenegy zsidóval végzett egy pittsburghi zsinagógában.
Robert Rundo, az amerikai fehér nacionalista Rise Above Movement társalapítóját a Los Angeles-i Megyei Kerületi Bíróságon fogják meghurcolni, mert a hatóságok szerint „erőszakos lázadásokat” szervezett.
Oroszok és civil román rendőrök vették körül 1945. január 2-án Érdmindszentet. Senki sem távozhatott.
Egy angol nemzetiszocialista, akin horogkeresztes zászlókkal, hűtőmágnesekkel és Adolf Hitler portréjával díszített házában ütöttek rajta, gondolatbűnökért került börtönbe Nagy-Britanniában.
Az angolszász szövetségesek 1943 nyarán elkezdett és a második világháború végéig megállás nélkül folytatott hadászati bombázóoffenzívája füstölgő romhalmazzá változtatta Németországot, ami bosszúért kiáltott az égre.
Hatalmas felháborodást váltott ki Rébecca Chaillon bevándorló hátterű francia „művész” legújabb színi előadása, melyben fehér játékbabákat húznak karóba a „rasszizmus ellen tiltakozva”.
„Vádat emeltek négy férfival és egy nővel szemben, akik egy marokkói férfira a származása miatt támadtak rá” – közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel.
Az amerikai típusú káosz legutóbbi franciaországi epizódjának állítólagos katalizátora egy 17 éves arab Lewis Hamilton-imitátor halála volt, akit a rendőrség lelőtt, mert egy belvárosi rodeót követő igazoltatása közben megpróbált elmenekülni az autójával.
Megmondom őszintén, hogy e sorok írása közben visszasírtam bármit, akármelyik cikkemet az elmúlt évekből. Nem azért, mert az Oppenheimer egy rossz film, vagy mert nem szerettem volna kritikát írni róla, sőt, épp ellenkezőleg.
Kampánycsapatának egyik tagja hozta zsidó-liberális támadások kereszttüzébe az elnökjelöltségért induló kormányzót.
Bajtársunk és barátunk Cseresznye György, a Titkolt Ellenállás egykori énekese már lassan egy évtizede, idén 9 éve, hogy a Hadak Útjára távozott.
A Patriot Front fehér nacionalista csoport öt tagját börtönbüntetésre ítélték, mert „összeesküvést szőttek” egy idahói LGBTQ+ Pride-vonaglás ellen.
A Szovjetunióba 1944 decemberében és 1945 januárjában tömegesen elhurcolt férfiak és nők között szép számban találunk papokat is. Közülük többen soha nem tértek vissza hazájukba.
A finn rendőrség szerint egy nemzetiszocialista csoport 3D-nyomtatott fegyverekkel készült faji háborúra. A nyomozók szerint a gyanúsítottak „terrorcselekmény elkövetésének szándékával” képezték ki magukat.
Az NPR amerikai zsidó-liberális médiaintézmény arról közölt terjedelmes beszámolót, hogy az Egyesült Államokban egyre több „szélsőséges gyűlöletcsoport” alakul, és ezek hálózatba szerveződnek.
A rezsim intenzív pszichológiai hadviselést folytat az őshonosok ellen, nehogy olyan következtetéseket vonjanak le, amelyek megkérdőjeleznék a tömeges bevándorlást és a többrasszú társadalmat.
Hollandiában büntetőjogi következményekkel fog járni a „holokauszttagadás”, a „rasszizmus” és a „diszkrimináció” tilalmára vonatkozó törvényt kiterjesztik más események megtörténtének tagadására is – döntött a holland ügyvivő kormány.
Megszüntette a rendőrség a „tiltott önkényuralmi jelkép használata” miatti nyomozást Szálasi Ferencné sírjának ügyében – derül ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatásából.
A 17 másodpercnyi, fekete-fehér felvétel 82 év után került elő 2015 júliusában. Az amatőr filmen az látszik, ahogy az akkor hétéves Erzsébet nemzetiszocialista karlendítést tesz.
Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter és főügyész úgy döntött, hogy szabadon enged egy 21 éves patriótát, akit három év börtönre ítéltek, amiért a 2020-as poznani pride-on összetűzésbe keveredett egy deviánssal.
A híres zeneszerző dédunokája a Die Welt című német újságban „megdöbbenésének” adott hangot az orosz zsoldosok kapcsán – írja a Jewish Chronicle.
Egy 28 éves mississippi férfi ellen szövetségi vádat emelnek, mert zsidóknak telefonált Adolf Hitlerrel és a holokauszttal kapcsolatban.
Rájöttem, hogy egy próféta veszett el bennem – de szerencsére meglett. A frankisztáni permanens arabjárás (vö. tatárjárás) legutóbbi menetével kapcsolatos eszmefuttatásomat azzal zártam, hogy a rezsim egyik válasza a történtekre az lesz, hogy további fehér adópénzekkel igyekszik majd betömni az országra szabadított Mohamedek és Fatimák millióinak egyre mohóbb száját. És mit ad Allah, igazam lett.
Alig néhány hónappal a harcok után elindult a feleslegessé vált eszközök hasznosítása a megszállt és kettészakított Németországban.
Kilencvenesszeres életfogytiglant kapott egy amerikai fehér fajvédő aktivista, aki négy évvel ezelőtt színes bőrűekre kezdett lövöldözni egy mexikói határmenti bevásárlóközpontban.