Kövess minket: Telegram — X — Vkontakte
Tíz éve T. L. és dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos barátaimmal a budai hegyek s villák között sétálgattunk. Tele aggodalommal mérlegeltük a lehetőségeket és tárgyaltuk meg Horthy Miklós kormányzó október 17-re tervezett, de a német elhárító szolgálat által már ismert „kiugrási szándékát”.
Vili átadta a kezébe került táviratmásolatot, amelyet a kormány megbízottai küldtek Moszkvából Horthynak, s amely a magyarság ma már a maga szörnyűségében beteljesedett végzetét jelentette. A hegyek között a napsütésben vidám gyerekek kergetőztek, csak a városparancsnokság környékén felállított megerősített őrség mutatott a feszült helyzetre.
Délre harangozott valamelyik budai templom. Indultunk haza. Az egyik villa parkjában főzőkanállal a kezében egy kövér asszony szaladgált és tele torokkal ordította. – Vége a háborúnak, Horthy letette a fegyvert! Szerencsétlen asszony, amikor az oroszok meggyalázták, vajon emlékezett-e még boldog szaladgálására, hogy vége a háborúnak? Egymásra néztünk s majdnem futva igyekeztünk T. L. lakása felé, hogy megtudjuk, igaz-e a hír. T. L. lakásától pár száz méterre várt a felesége. A hír igaz, és ne menjünk haza, mert délelőtt már a politikai osztályról keresték Lacit, és ott járt Vili felesége, hogy az ő urát is keresi Horthy rendőrsége. Mit csináljunk? Gyerünk a Pasaréti útra... A Széll Kálmán téren a villamosmegállónál bömbölt a rádió. Horthy hazaáruló szózata hangzott a készülékből. Ijedt, tanácstalan, bámuló arcok. A tömegben két rendőr. Az egyik a szózat végén nyilaskeresztes karszalagot húzott elő, a másik halálfejes karszalagot, ők harcolnak tovább. A tömeg vállára emelte a két magyart!
– Tovább harcolunk. Tovább harcolunk! Le Horthyval. Akasztófára, kötélre az árulóval! Gyerünk a várba! A két rendőr lassan helyreállítja a rendet!
– Maradjanak maguk nyugodtan, majd Szálasi intézkedik. S pillanatok alatt zengett a tér:
– Éljen Szálasi! Éljen Szálasi! Hol van Szálasi? Szálasit az élre! Szálasi majd cselekszik!
És Szálasi Ferenc cselekedett! A Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom és a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség órák alatt átvette a hatalmat, a Horthy-féle árulás után két órával a magyar honvédség elit hadosztályai, a csendőrség, a rendőrség, a közigazgatási hatóságok mint egy ember fordultak a kormányzó nemzetárulásával szembe. Ilyen elemi erővel kitört nemzeti érzést 1848 óta nem látott az ország! És nemcsak Szálasi Ferenc, de minden igaz magyar cselekedett!
|
|
|
|
|
|
|
|
Tíz éve. Lehettek azoknak a napoknak szomorú pillanatai, nem kívánatos és a helyzet rendkívüliségéből adódó kilengései, tévedések a személyek és tennivalók megválasztásában, egy azonban kétségtelen, hogy 1944 október 15-e fordulópont nemcsak a magyarság, de egész Európa és talán a nagyvilág történelmében. Ma már minden józan történész megállapíthatja és meg is állapítja, hogy Szálasi Ferenc és a köréje csoportosultak, mondjuk nyugodtan: az egész magyar nemzet tíz évvel ezelőtti kiállása a magyar történelemnek legkiemelkedőbb eseményeihez tartozik, s hogy legalábbis Európa egy részét a bolsevizmus elől az október 15-i nemzeti hősök áldozata mentette meg. Talán hosszú évtizedeknek kell még leperegniök, amíg a gyűlölettől és faji elfogultságtól megszabaduló történelemírás méltóképpen foglalkozhat Szálasi Ferenc szerepével, államelméletével és tetteivel, de már ma bizonyosak vagyunk benne, hogy egykor nemcsak mint a magyarság, de Európa egyik legnagyobb politikusát, mondhatnám világnézeti prófétáját fogják emlegetni.
Egyéni tragédiája, hogy egész életében üldöztetve, államvezetési elképzeléseinek a gyakorlati életbe való átvitelének minden lehetősége nélkül úgy kerül „hatalomra”, hogy a hatalomátvétel egyúttal mindazok halálos ítéletét jelentette, akik vele egyetemben „inkább” akartak „hős” lenni „egy pillanatig, mint rabszolga egy életen át!”. Gúny, üldöztetés, börtön és végül akasztófa jellemzik életét kifelé s befelé: a mindenre elszántság, elhatározottság, Isten-félelem, elhivatottsági érzés, jóakarat, szeretet, segíteni akarás és a saját maga életének nyugodt feláldozása. Egész élete: örök előkészület a nemzetéért hozandó életáldozatra. Ez volt Szálasi Ferenc és nem az, akinek ellenségei ma elmondják. Eltekintve személye megítélésétől, 1944. október 15. amely majdnem teljes egészében az Ő nevéhez fűződik, mert hiszen akkor az egész ország egyedül benne látta azt az embert, aki még tenni mer és tenni is fog, mindörökre olyan történelmi tett marad, amelyre a magyarság egyeteme büszke lehet.
1944. október 15. jelentőségét csak a kommunisták és társutasok, a vörösek és rózsaszínűek gyalázhatják, amit minden igaz magyar el is vár tőlük! A hazáját szerető magyar, és elsősorban az emigráns csak hálával, és ha október 15. eseményeiben és a védelmi harcokban részt vett, büszkeséggel gondolhat erre a napra, valamint az azt követő harcokra. Október 15-én a magyar Lélek nyilatkozott meg és tett csodát azzal, hogy harmincszoros túlerővel szemben közel fél évig feltartóztatta a szovjet-hordákat. Száz és százezrek köszönhetik életüket az október 15-i hősöknek, tíz és tízezer magyar asszonyt mentettek meg a meggyalázásoktól, nem is beszélve arról, hogy Ausztria nagyobb része, Németország nyugati zónája csak úgy kerülte el sorsát, hogy az egyesült magyar és német erők mindaddig fel tudták tartóztatni a szovjet hadakat, amíg ezt a részt a nyugati haderők megszállhatták.
A szovjet tervek ismeretében ma már az sem tagadható, hogy a szovjet egész Európa lerohanására készült és ha Horthy nemcsak Magyarországot, de Európát elárulni akaró lépése sikerül, még a német csapatok sem menthették volna meg Európát a teljes szovjet megszállástól. A védelem utolsó lehetőségét pontosan a legkritikusabb napokban a magyar nemzet Nyugathoz való ragaszkodása, a Szálasi Ferenc vezetése alatt megszervezett nemzeti ellenállás teremtette meg. S ma, tíz évvel később joggal ünnepeljük október 15-ben a magyarság egyik legnagyobb és egész Európára kiható történelmi cselekedetét. E napok hőseinek dicsősége és Szálasi Ferenc emléke pedig örökké él.
(Hídverők, 1954. 19. szám)
(Megjegyzés: a cikkben szereplő T. L. Temesváry László nevét takarja, aki a cikk megjelenése idején még a „népbíróság" ítéletének köszönhetően az ÁVH börtönében raboskodott, és csak az 1956-os eseményeknek köszönheti, hogy szabadságharcos fiatalok kiszabadították, és később nyugatra sikerült távoznia, ugyanúgy, mint Fiala Ferencnek.)
