⠀
2000 éves rúnakövet találtak Norvégiában
A Ringerike községben előkerült rúnakő a világ legrégebbi ilyen köve lehet. Ez alapján a rúnaírás és a rúnakövek régebbiek, mint azt a kutatók eddig gondolták.
A Nagynémet Birodalom utolsó ellentámadása volt a balatoni csata
1945. március 6-án hajnalban vette kezdetét az európai hadszíntér utolsó nagy német ellentámadása, a hadtörténelembe balatoni csata néven bevonult Tavaszi ébredés (Unternhemen Frühlingserwachen) hadművelet.
A norvég kormány által pénzelt kutatás kideríti, hogy rasszista-e a fehér festék
A Norvég Kutatási Tanács több mint 1,2 millió dollárt költ egy olyan projektre, amelynek célja annak feltárása, hogy az ország hogyan járult hozzá a „fehérség” globális elterjedéséhez a gyarmatosítás és a festés révén.
A zsidók szerinti „legantiszemitább” 2022-es dolgok 10-es listája
Az amerikai Simon Wiesenthal Központ (SWC) idén is közzétette az antiszemitizmusról szóló éves jelentését. Eszerint a dobogón Kanye West, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa és Mahmud Abbasz követik egymást.
Megkeseríti a holland falusiak életét a „náci kincsre” vadászók tömege
Hetvenöt év után feloldották a titkosítást azon a térképen, ami a legenda szerint a Hollandiát elfoglaló német katonák elásott aranyát rejti.
Churchill 500 pilóta életét is feláldozta volna, hogy elsüllyesszék Hitler félelmetes csatahajóját
Közel négy évbe telt, mire harminckét brit Lancester bombázó 1944. november 12-én végül a tenger fenekére küldte a monstrumot.
Vádat emeltek a fiatalok ellen, akik karlendítés közben levizelték a Dohány utcai zsinagógát
A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség vádat emelt négy fiatallal – köztük egy 16 éves fiúval – szemben, akik tavaly május 1-jén a Dohány utcai zsinagóga előtt „megbotránkoztatóan” viselkedtek.
Hadifogoly Híradó: „Vége a háborúnak, irány Budapest”
Felső-Ausztriában, a Steyr folyó közelében ért bennünket 1945. május 9-e. Másnap vagy harmincan buszra szálltunk azzal, hogy Budapestig meg sem állunk.
Különleges viking leletre bukkantak Dániában
A régészek az észak-dán Hune falu mellett ásták ki a késő viking kori csarnokot. Thomas Rune Knudsen, az ásatások vezetője szerint a terület egy elit család birtokában lehetett, az épületben közösségi összejöveteleket tarthattak.
A zsidók Madagaszkárra telepítésének tervét az angolok buktatták meg
„Németország küszöbön álló győzelme megteremti számunkra a lehetőséget - amely nézetem szerint kötelesség is - az európai zsidókérdés megoldására. A kívánatos megoldás: kitelepíteni a zsidókat Európából” – kezdte Franz Rademacher, a német külügy zsidóügyi osztályának vezetője helyettes államtitkárának, Martin Luthernek 1940. június 3-án elküldött memorandumát.
Amerikai neobolsevizmus: woke-izmus elméletben és gyakorlatban
Az Egyesült Államok 150 éve egy „bestiális” emberkísérlet terepe, amelynek a kísérleti alanyai feketék és munkásosztálybeli fehérek. A tesztelendő hipotézis: be lehet-e az afrikai népséget olvasztani egy fehér társadalomba?
Emberveszteségeikkel nem törődve özönlöttek a szovjetek a Donnál
Az 1943. január 12–13-án a Don mentén indított szovjet támadás eredményeképpen a magyar 2. hadsereg január 14-re kettészakadt. Az alakulatokra pokoli küzdelem várt a jéghideg időben.
Meghalt az utolsó zsidó, akinek sikerült meglépnie Auschwitzból
A 90 éves korában elhunyt Israel Levin családja elmondta, hogy fontosnak tartotta, hogy mindenki megtudja, milyen borzalmas élete volt a második világháború idején.
Az amerikaiak kétharmada nem tudja, hány zsidó halt meg a 2. világháború alatt és koncentrációs tábort sem tud megnevezni
Ellentétben számos európai országgal, az amerikai államok többsége nem rendelkezik olyan törvénnyel, amely előírná, hogy az állami iskolák diákjai zsidóknak a második világégés alatti elgázosításáról tanuljanak.
A Rongyos Gárda győzelme előtt tisztelgett a Légió Hungária
2022 végén immáron második alkalommal került sor a Légió Hungária nyugat-magyarországi divíziója által szervezett megemlékezésre Sopronban, az 1921-ben lezajlott népszavazás évfordulóján.
A Führer beszéde a horogkereszt állami szimbólummá tételekor
1933. március 12-én Adolf Hitler birodalmi kancellár Hindenburg birodalmi elnök következő rendeletét hozta nyilvánosságra.
A Konrad-hadművelet idején félóránként jelentettek Esztergomról Hitlernek
A hadművelet a „Konrad” fedőnevet kapta, amely a hadművelet kiindulási pontjára, Komáromra (németül Komorn) utal.
Előkerült egy „náci” kincses térkép, fél Hollandia arany után kutat
Az állítólag csaknem 80 éve elrejtett arany ékszerek több mint 6 milliárd forintot érhetnek.
Reklámok a Harmadik Birodalomból
A Nagynémet Birodalomban (Grossdeutsches Reich) a hadiipari és polgári cégek is versenyeztek az állami és civil megrendelésekért, ezért az akkori média felületeken hirdették termékeiket.
Az SS-nek is tagja volt Ferdinand Porsche, a bogárhátú Volkswagen tervezője
1875. szeptember 3-án született Ferdinand Porsche osztrák autókonstruktőr, a világszerte népszerű Volkswagen "Bogár" tervezője.
A kommunista világforradalomtól a globalista woke-kapitalizmusig
A „világforradalom” néven ismert kommunista stratégia (1917–1924) egy kommunista világkormány létrehozását célozta, a proletár tömegeket az akkori uralkodó osztály ellen uszítva, hogy a helyébe egy kozmopolita bankárok által támogatott marxista vezetőréteget, valamint deklasszált társadalmi elemek egymást elvtársnak tituláló hordáját ültesse.
A Szálasi-Hitler találkozó
A Hungarista Munkaállam nemzetvezetője és a Nagynémet Birodalom vezére közötti egyetlen személyes tárgyalás 1944 decemberében.
Minden zsidó meneküljön Oroszországból – mondja a volt moszkvai főrabbi
Pinchász Goldschmidt már két héttel a háború kitörése után elmenekült Oroszországból, ahol állítása szerint „egyre növekszik az antiszemitizmus”.
Akinek a Führert köszönhetjük: Dietrich Eckart és Adolf Hitler kapcsolatának kezdete
Az első világháború romjain Németország új megmentőre várt. Egy 50 éves bajor költő és drámaíró, Dietrich Eckart úgy érezte megtalálta a megoldást.
Hadifogoly Híradó: „A HM Számvevőség III. osztályának evakuálása és szovjet fogságba esése”
A Margit híd 1944. november 4-i felrobbantása után másnap kihirdették az osztály Dunántúlra telepítését.
A zsidók itthon is kikövetelik a „nácikat éltető” rendszámtáblák cenzúrázását
Megvizsgálja az Építési és Közlekedési Minisztérium azokat a németországi szabályokat, melyek „gátat szabnak a náci utalásokat tartalmazó, egyedi rendszámtáblák terjedésének, és ezek alapján módosíthatják a törvényt”, írja a zsidók és liberálisok hazai interentes zászlóshajója, a Telex.
Az SS-vadászkötelékek (SS-Jagdverbände) Magyarországon bevetett alakulatai
A Waffen-SS különleges katonai feladatok, valamint hírszerző és diverziós műveletek végrehajtására is szervezett saját alakulatokat.
Évtizedekig egy fiókban porosadtak ezek a fotók Szálasi Ferenc kivégzéséről
James Goode a második világháború végén, az amerikai hadseregben szolgálva jutott el Magyarországra. Itt találkozott egy magyar nővel, akit később feleségül vett.
Luftwaffe vadászgép roncsaira bukkantak Ajkán
Az ünnepekkor egy roncskutató nem feltétlenül a fa alá tervezett ajándékokon gondolkodik, számára a legnagyobb örömöt egy repülőgép darabjainak kiemelése jelenti, most éppen Ajkán.
Börtönsziget buziknak: Az olasz fasiszták korabeli megoldása a homoszexualitásra
A fasizálódó Olaszországban a homoszexuális férfiakat egy szigetre internálták. Fogva tartották őket, de ők mégis szabadságnak érezték a helyzetüket.
Új-Svábföld az Antarktiszon: Hitler elfeledett expedíciója
A nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom területi törekvéseinek egy fejezete mára csaknem elfeledetté vált: az antarktiszi expedíció.
Alföldi Géza: Szálasi Ferenc nyomában
Burghausennél, a bajor-osztrák határon hatalmas köd úszik az Inn fölött. A bajor határőr ennek megfelelően elég mogorva, amikor az útlevelemet átnézi és megérdeklődi, hogy az autó papírjai rendben vannak-e...
Bővelkedik az internet a Kanye West-tematikájú „náci” webshopokban
Egy termékcsalád horogkereszttel készül a rapper 2024-es elnöki kampányára, a zsidók pedig szokás szerint ajvékolnak.
A „Wiking” SS-páncéloshadosztály harcai a „Konrad” hadműveletben
1945 elején a hadosztály beérkezett erőiből a támadás végrehajtására a 9. SS-páncélgránátos-ezredből (Dorr-harccsoport néven) és az 5. SS-páncélosezredből (Darges-páncéloscsoport néven) két harccsoportot szerveztek.
Egyedül Hans-Ulrich Rudel kapta meg a vaskereszt lovagkeresztjének legmagasabb fokozatát
A teuton lovagok jelképét átvevő Vaskereszt eredetileg a porosz királyság katonai kitüntetése volt, a napóleoni háborúk hősei számára alapította III. Frigyes Vilmos 1813-ban.
Mágikus napkövek vezették át a vikingeket az óceánon
A napköveket a 13-14. század óta emlegetik a vikingekről szóló történetek. Ezek szerint a navigációs eszközként használt kristályok tették lehetővé az Atlanti-óceánt átszelő hajóutakat Izlandra, Grönlandra és Észak-Amerikába.
Fellebbezett ítélete ellen a stutthofi koncentrációs tábor 97 éves titkárnője
Tavaly szeptemberben emeltek vádat Irmgard Furchner ellen, aki titkárnőként dolgozott a stutthofi koncentrációs táborban a második világháború idején. Most fellebbezett az ítélet ellen.
Az Azov Izraelben vs. az Azov az ősi rítusok megidézője – melyik az igazi?
Bejárta a hazai szélsőjobbos berkeket is, de nemzetközileg is vetett némi hullámokat a közegen belül, hogy az Azov ezred küldöttsége Izraelben járt, és láthatólag szívélyes fogadtatásban volt részük.
Látogatásra érkezett Izraelbe az ukrán „neonáci” Azov-zászlóalj utódja, az Azov-ezred
Az ukrán Azov-ezred nemrégiben Izraelben tett hivatalos látogatást, ahol a kormány képviselőivel és az Izraeli Védelmi Erőkkel találkozott, hogy megvitassák az ukrajnai orosz inváziót – írja a The Jerusalem Post.
Rengeteg világháborús lőszert és gránátot találtak Somogy megyében
Csaknem 360 kilogramm második világháborús páncéltörő lőszer, gránát került elő a Somogy megyei Nagybajomnál egy mezőgazdasági területen.
Szétverték a köztérre kiállított jégmenórát New Yorkban
Az Upper East Side-i (UES) Chábád Izrael Központ jégből faragott menóráját összetörték egy zsidóellenes támadásban.
Kiállították Kielben a „nácikkal dacoló” menórát
Rosi Posner, egy rabbi feleségének fotója a hanukai gyertyatartóról 1931-ben készült kieli lakásukban. Most újra előszedték és egy kiállításon szerepeltetik a városban.
10. oldal / 142