Pár nappal ezelőtt súlyos támadás történt Berlinben. A Dritte Weg egyik fiatal aktivistáját támadta meg otthona előtt három antifa, akik kést is használtak az akció során.
Ilaria Salist az európai parlamenti választáson jelöltként indítja a Vörös-Zöld Szövetség nevű olasz politikai formáció, amely megerősítette, hogy a Magyarországon fogva tartott nő felkerült a listájukra.
Bár lehetetlen pontosan megállapítani, hogy a második világháború során hány szovjet állampolgár harcolt valamilyen formában a németek oldalán, a szakértők többsége abban egyetért, hogy számuk akár az 1,4-1,5 milliót is elérhette.
Megdöbbentőnek nevezte a magyar külügyminiszter azt, ahogy a média kezeli Ilaria Salis ügyét. Szíjjártó Pétert egy Londonban tartott előadáson kérdezték antifa terroristanőről, és hangsúlyozta: azt az embert védik, aki azzal a céllal érkezett Budapestre, hogy agyonverjen embereket az utcán.
Körülbelül három és fél év börtönbüntetésre ítélték pénteken egy amerikai fehér fajvédő csoport vezetőjét, aki elismerte, hogy online halálos fenyegetést tett közzé egy brooklyni újságíró ellen azért, hogy az leálljon a csoport rágalmazásával.
Tíz év börtönbüntetést kapott a betiltott brit nemzetiszocialista szervezet, a National Action társalapítója.
Focsaniból 1945. június első hónapjaiban 2500 magyar tisztet indítottak útba a Szovjetunió belsejébe. A 22 napos út után megérkeztünk a Vjazna folyó partján fekvő Vjaznikiba.
Ingyen kínálja fel doktor Joseph Goebbels vidéki villáját, az úgynevezett Haus am Bogenseet a berlini önkormányzat.
Feltételesen szabadlábra helyezték Nikosz Mikaloliakoszt, az Arany Hajnal görög nemzetiszocialista gyökerű politikai párt alapítóját és vezetőjét, miután letöltötte 13 éves börtönbüntetésének egy részét.
Fajvédő nemzetiszocialisták jelentek meg amerikai Connecticut állambeli Ritzy Greenwich-ben, hogy a fehér emberek elleni rasszista erőszak miatt tiltakozzanak.
Túlságosan roncsolódtak azok a kéz- és lábnélküli emberi csontvázak, amelyekre Hitler keleti fronti főhadiszállásánál, a mai Lengyelország területén leltek, így lehetetlen megállapítani az áldozatok kilétét, illetve haláluk okát.
Elítéltek egy angol antiszemita aktivistát, aki a rendőrség szerint „neonáci hitet vallott”, mert meg akart támadni egy sussexi zsinagógát.
Életében Lothrop Stoddard (1883–1950) Amerika egyik legbefolyásosabb írója volt. A Harvardon szerzett doktori címet, tizenöt könyvet írt, beleértve sokat vitatott könyvét is, az 1920-as The Rising Tide of Colort.
Négynapos utazás után 1945. február 6-án érkeztünk Bajáról Temesvárra. Verőfényes délelőttön vagoníroztunk ki. Az éhségtől és a szomjúságtól elgyötör emberek nagy része megrohamozta az olvadó havat, és marokszámra tömte a szájába.
Az alábbi írás a szerző utolsó írása, amelyet 1999. augusztusában vetett papírra és a Magyar Összetartás 1999. novemberi számában látott napvilágot.
A francia rendőrség megölt egy kés és vasrúd miatt egy férfit, aki a palesztinok elleni népirtás elleni tiltakozásul fel akart gyújtani egy zsinagógát az északnyugati Rouen városában.
Közösség tagja elleni erőszak és plakátrongálás miatt fogtak el egy idős fővárosi férfit – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Police.hu-n.
Megszünteti a budapesti antifa támadások elsőrendű vádlottjának, Ilaria Salisnak letartóztatását 16 millió forint óvadék ellenében a Fővárosi Ítélőtábla és elrendeli bűnügyi felügyeletét, tudatta a bíróság honlapján közleményben.
A „punk ötlet” régen az volt, hogy lementek a térre kannás borozni, most meg az, hogy két libsi diáklány kitalálja, miért ne lehetne Emese, a magyarság mitológiai ősanyja fekete.
Négynapos utazás után 1945. február 6-án érkeztünk Bajáról Temesvárra. Verőfényes délelőttön vagoníroztunk ki. Az éhségtől és a szomjúságtól elgyötör emberek nagy része megrohamozta az olvadó havat, és marokszámra tömte a szájába.
Megdöbbentőnek nevezte a magyar külügyminiszter azt, ahogy a média kezeli Ilaria Salis ügyét. Szíjjártó Pétert egy Londonban tartott előadáson kérdezték antifa terroristanőről, és hangsúlyozta: azt az embert védik, aki azzal a céllal érkezett Budapestre, hogy agyonverjen embereket az utcán.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2024. május 9-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben öt hazafias szkinhedet „csoportosan, társtettesként elkövetett, közösség tagja elleni erőszak bűntettével” vádol az ügyészség.
Tíz év börtönbüntetést kapott a betiltott brit nemzetiszocialista szervezet, a National Action társalapítója.
Mint tüzér – aki megjárta a Don-kanyar poklát – 1944. november 4-én estem szovjet fogságba Dunaföldvárnál.
Egy fagylaltárus remek üzleti lehetőséget láthatott abban, hogy furgonjával az auschwitzi emlékmúzeum bejárata előtt parkoljon le, hogy az odalátogató turistáknak árulja a fagyit.
A híres zeneszerző dédunokája a Die Welt című német újságban „megdöbbenésének” adott hangot az orosz zsoldosok kapcsán – írja a Jewish Chronicle.
Négynapos utazás után 1945. február 6-án érkeztünk Bajáról Temesvárra. Verőfényes délelőttön vagoníroztunk ki. Az éhségtől és a szomjúságtól elgyötör emberek nagy része megrohamozta az olvadó havat, és marokszámra tömte a szájába.
Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.
Az NZóna Podcast tematikus Homo Viator sorozata ezúttal az 1945-ös budavári kitörést és a Becsület Napját vizsgálja világnézeti szempontból.
Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.
Megmondom őszintén, hogy e sorok írása közben visszasírtam bármit, akármelyik cikkemet az elmúlt évekből. Nem azért, mert az Oppenheimer egy rossz film, vagy mert nem szerettem volna kritikát írni róla, sőt, épp ellenkezőleg.
A Szovjetunióba 1944 decemberében és 1945 januárjában tömegesen elhurcolt férfiak és nők között szép számban találunk papokat is. Közülük többen soha nem tértek vissza hazájukba.
A gyűjtőtáborba kerülésünk után napokon belül szájról szájra járt a hír, hogy itt kapjuk meg azt az igazoló papírt, amivel biztonságosan hazaindulhatunk.
1944. március 19-én a szövetséges Nagynémet Birodalom katonái bevonultak Magyarország területére, azonban ennek hosszú előzményei voltak.
Mint ismert, az elmúlt napokban szörnyű esemény rázta meg Írországot: egy algériai migráns Dublinban megkéselt három kisgyereket.
Kétségtelen, hogy 2023. október 7-ét az izraeli hadsereg (IDF) fennállásának eddigi leggyászosabb napjaként fogja nyilvántartani a hadtörténet.
William Joyce-ra gyakran utalnak „Lord Haw-Haw” néven, ami viccnek tűnik, és ami tényleg az is. Akik azonban valóban tudják, ki volt Joyce, tisztában vannak vele, hogy kivételes ember volt, aki Nyugat-párti nézeteiért szenvedett mártírhalált.
Az emberiség egyik óriási bravúrja a nemzetiszocializmussal kapcsolódik össze: ötven éve a holdra szállás magába olvasztotta a III. Birodalom történetének egy részét.