Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Az ír őstörténet ugyan jelentősen egyszerűbb, mint mondjuk a magyar vagy a baszk, néhány fehér folt mégis van a szigetországnak és népének történelmében.

Egy erdélyi szász származású 70 éves nő Nagyik a szélsőjobb ellen névvel idős embereket összefogó aktivista csoportot hozott létre Németországban.

Minden egy illegális lakásfoglalással kezdődött – tudósított az Origo.

Adva van egy klimaxos és frusztrált francia perszóna, aki unalmában úgy dönt, hogy elmegy Afrikába gyerekeket pesztrálni, mert Európában tudvalévőleg már nincsenek pesztrálandó gyerekek.

Az Oscar-díjas filmrendező és szélsőbaloldali aktivista azt is mondta a heti podcastjában, hogy szerinte Donald Trump a valaha volt legrosszabb elnök, mert elnöksége alatt végig gyilkolták a négereket.

A Batman képregényeket kiadó DC Comics megerősítette, hogy a képregény következő kiadásaiban egy néger bújik majd a szuperhős jelmezébe és veszi fel a harcot a gonoszokkal.

Nem távolítják el az antiszemitának minősített középkori szobrokat és domborműveket a bajorországi templomokból.

Bár voltak hatósági hibák, ennek ellenére nem lehetett megakadályozni a 2019-es christchurci mecsetekben végrehajtott antiiszlamista támadást – írja a BBC.

Emanuel Macron francia elnök a bal- és jobboldal között próbál mozogni megválasztása óta, sőt, már kampányának is ez volt a lényege: "egy harmadik, új erő".

Az Európai Bizottság legújabb javaslata több tízmillió Európában élő migránst aktivizálna politikailag, és még több bevándorlót várna tárt karokkal – írja a Magyar Nemzet.

Az APA osztrák hírügynökség a belügyminisztériumra hivatkozva arról számolt be, hogy antiszemita támadás történt Bécsben.

Emellett még jobban elöregszik majd a társadalom a statisztikák szerint.

Zsidóellenes cselekmények tették ki az európai térségben elkövetett, úgynevezett "gyűlölet-bűncselekmények" 20 százalékát 2019-ben.

Miközben az egész ország a koronavírus-járvány elleni védekezéssel van elfoglalva, Ferencváros szélsőbaloldali városvezetése ismét a "legégetőbb" ügyeket intézi.

Az Európai Unió véglegesen zászlajára tűzte a felforgató erők támogatását és a normalitás teljes megsemmisítését.

A román külügy tiltakozik amiatt, hogy a román tolvajokat anyanyelvükön szólítja fel a brit TESCO, hogy ne lopjanak, mert az tilos.

A radikális baloldal nyomására tervbe vett reform gyakorlatba ültetése 2021 második felétől kezdődhet.

Érdekes tanulmányra hívta fel a figyelmet a BBC internetes oldala, amelyből kiderül, hogy már otthon, a négy fal között is tombolhat a rasszizmus.

Éppenséggel a faji jelzőt nem mi hoztuk be, hanem maguk az akcióterv készítői.

Az újonnan felszerelt londoni rendőrök legfeljebb 60 százaléka lehet fehér ember egy most elfogadott - inverz módon - rasszista direktíva értelmében, a maradék 40 százaléknak színes bőrűnek kell lennie – közölte a Magyar Nemzet.

A San Diegó-i Shiviti közösség rabbiját a város egyeteme melletti zsinagóga előtt egy ideje inzultálta egy csapat tinédzser.

A húszi felkelők kezén levő jemeni fővárosban, Szaná’ában egy héttel ezelőtt rendőrtisztavatást tartottak, amelyen a frissen avatott tisztek, úgynevezett Hitler-köszöntéssel (Hitlergruß) tettek esküt.

A nyilvánosan elhangzott "gyűlöletbeszédet" akár három évig terjedő börtönnel is sújthatják.

A fehérgyűlölő mozgalom vezetői szerint a feketék nyerték meg a választásokat Bidennek.

A törvényjavaslat már az állam kongresszusa előtt van, ha rábólintanak, akkor a floridaiak kérdés nélkül lőhetnek a randalírozó antifasisztákra az utcán.

A Google képkereső részében figyeltünk fel a furcsa, és minden racionalitást nélkülöző jelenségre.

A németországi Ulm városában száműzték a háromkirályokat a betlehemi jászolból.

Néger tüntetők bántalmazták és kigúnyolták az amerikai zsidókat, akik elviekben szolidaritást próbáltak vállalni a Black Lives Matter mozgalommal a demokrata vezetésű Philadelphiában.

Friss közvélemény kutatást hozott nyilvánosságra a Francia Közvélemény-kutató Intézet (IFOP), amely szerint egyre nagyobb szakadék van a muszlim és a nem muszlim lakosság között.

Egy ideje már megszokhattuk, hogy a Facebook tűzzel-vassal üldözi a liberálistól eltérő véleményeket, az amerikai nagyvállalat cenzorai – a szólásszabadság jegyében – bejegyzéseket, képeket, profilokat és oldalakat törölnek le.

Meghalt vitéz Orbán Ferenc, az ezeréves határért küzdő katona.

Ez egyébként nem meglepő: legutóbb 1964-ben küldtek volna demokrata elnököt a fehérek a Fehér Házba. Ha csak rajtuk múlna, 60 éve nem lenne demokrata párt.

Idén ősszel készített felmérések során 1010 amerikai és 1334 amerikai zsidó állampolgár véleményét összegezték.

Szabadtéri uszoda építése folyik Stockholm észak-nyugati részén, amit az előztes tervek alapján kifejezetten muszlim migránsoknak készül. 

Hősként ünnepli, és Benenson-bátorság díjjal jutalmazza egy tengerentúli civil szervezet a 17 éves Darnella Fraziert.

A fehérellenes kultúrmarxizmus mindenre elszánt világi papjai szívvel-lélekkel szolgálják a fehér társadalom faji-vallási  “színesítését”.

Virágokkal és kongatással rótták le kegyeletüket a sztálini terror elszenvedőinek emlékművénél Moszkvában, a politikai elnyomás áldozatainak oroszországi emléknapján.

Egy John Mann nevű illető, aki az Egyesült Királyság kormányának "független tanácsadója" antiszemitizmus ügyekben, október elején tette közzé 20 oldalas jelentését.

Fiatal antifasiszta vagy, és szeretnél tájékozódni a legfrissebb ideológiai jelszavakról?

A terrorista - a neve: Brahim - Mohamed próféta születésnapját akarta ünnepelni, így.

Lángokban áll Philadelphia, tovább tombol az erőszak az utcákon, mióta hétfőn délután a rendőrök leterítettek egy késsel hadonászó néger bűnözőt.

A franciáknak újra a rendőreik miatt kell szégyenkezniük a világ haladó közvéleménye előtt, akik megint megfosztották országukat egy "esélytől" (vö. chances pour la France) azzal, hogy ismét lemészároltak egy bevándorlót.

Cenzúrával befolyásolná az amerikai választás eredményét is a közösségi média.

Philadelphiában a rendőrök lelőttek egy huszonhét éves négert, Walter Wallace Jr.-t, aki késsel a kezében fenyegette őket és feléjük indult.

Bordeaux radikális baloldali polgármestere, Pierre Hurmic szó szerint hadat üzent a fenyőfáknak és a karácsonyi fenyőfaállítás hagyományainak.

A holland protestáns egyház (PKN) bűntudatának adott hangot amiatt, hogy nem küzdött az antiszemitizmus ellen a második világháború alatt – írta csütörtökön a helyi sajtó.

Közleményt adott ki a Fred Perry, amelyben a ruhamárka képviselői - immár nem először - elhatárolódtak a vevőkörük egy jelentős részétől.

Egy hét telt el Samuel Paty meggyilkolása óta, akit egy csecsen iszlamista azért fejezett le, mert a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákoknak.

Az emberrablások esetében alkalmazott rendőrségi közvetítők segítségére volt szükség egy római migránsközpontban, ahol a koronavírus-járvány miatt karantén alá helyezett bevándorlók túszul ejtették a tábor dolgozóit.

Egy idei politikai felmérés teljesen véletlenül kiderítette, hogy a magukat marxistának tekintő fiatalok majdnem fele nagyon komoly mentális zavarral van az utcára eresztve, és ez csak a jéghegy csúcsa.

Az alábbi felvétel hat napja készült Dél-Afrika egyik fehérek által lakott tartományában, Senekal városában.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE