I. Géza magyar király sírhelyére bukkanhattak rá a váci középkori templom feltárásán dolgozó régészek.

A pusztán mézből és vízből készült nedűt gyakran nevezték az istenek italának.

Habár manapság többnyire "erőszakosságukról" ismertek, a vikingek fejlett tengeri navigációs módszerekkel is rendelkeztek.

Ritka viking hajóssírokra bukkantak svéd régészek Gamla Uppsala falu közelében.

Nagyravágyó terveit mérnöki pontossággal hajtotta végre, vezetői képességeit senki sem merte kétségbe vonni, de a portyák során sem ismerte a könyörületet.

Ezer évvel ezelőtt egy kard pengéje csontig hatolt a nő homlokába.

Nemcsak férfiak vettek részt a viking kalandozásokban, egy új genetikai kutatás ugyanis arra az eredményre jutott, hogy idővel az északi harcosok házastársaikat is magukkal vitték választott hazájukba.

A viking sagák (történetek) az egyik legfájdalmasabb, elrettentő kivégzési módként rögzítik a vérsast.

Egy 10. századi, feltehetően magas rangú viking előkelőség ivócsarnokára bukkantak a régészek Orkney közelében, amelyet mintegy 800 évvel ezelőtt használhattak a skandináv hódítók.

Könnyedén megállapítható az izlandi temetkezési szokásokból és a csontokból, milyen kegyetlen, embert próbáló körülmények között kellett élniük mindennapjaikat.

Egy nemzetközi kutatócsoport egy Oroszország területén fellelt csontváz 37 ezer éves genomját elemezve arra a következtetésre jutott, hogy a mai skandinávok a legközelebbi élő rokonai az első, európainak nevezhető embereknek. 

Azokban az időkben, amikor a honfoglaló magyar törzsek még csak készülődtek a Vereckei-hágón való átkelésre, egy pár „házzal” nyugatabbra, Skócia északi részén is zajlott az élet.

A vikingek többek voltak puszta vérszomjas kalózoknál: telepesek, földbirtokosok, gazdák, s legfőképp leleményes politikai érzékkel megáldott kereskedők.

A katonai kíséretek a kora középkor hadviselésének meghatározó szerveződései voltak, harcos fiatal férfiak egy karizmatikus vezető köré gyűlve vettek részt a személyes dicsőséget és vagyonszerzést ígérő hadjáratokban.

A legősibb szimbólumok egyike a szvasztika, másik nevén horogkereszt: múltja több ezer éves, az ősi civilizációk szülötte. Legtöbbször a jó szerencsét szimbolizálja. 

A skandináv származású, óészaki nyelvet beszélő kereskedő, hajós és harcos vikingek a 8. század vége és a 11. század között Európa szerte rettegett harcosokká váltak.

Új-Fundland szigetének délnyugati partján egy viking település maradványaira utaló régészeti leleteket fedeztek amerikai kutatók.

Hatalmas, reprezentatív sírban temették el 1200 évvel ezelőtt azt a viking mesterembert, akinek nyughelyét norvég régészek fedezték fel. 

Körülbelül 3300-3500 éves, késő bronzkori emberi maradványokra bukkantak Jászberény határában a szolnoki Damjanich János Múzeum, a jászberényi Jász Múzeum és a Civil Régészeti Alap munkatársai.

Sántha Attila székelyföldi nyelvész szerint a Duna, a Fekete tengera Prút és a Dnyeszter folyók által határolt területen lehetett az a Csigla mező, ahová a középkori krónikák szerint visszavonult Attila hunjainak maradéka.