Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE
Nagy port vert fel az utóbbi napokban, hogy a Disney antirasszista képzéseket tart a dolgozóinak, és arról tanítja őket, hogy Amerika intézményes rasszizmusra épült.
Az Európa Tanács emberi jogi bizottsága az emberi jogok megsértésének tartaná, ha Lengyelországban az embereknek joguk lenne szabadon véleményt nyilvánítani a közösségi médiában, mert az emberi jogok demokratikus és haladó értelmezése szerint az emberek véleményének cenzúrázása az emberi jogok elidegeníthetetlen része.
Izraelszerte folytatódnak a zavargások, a zsidók és arabok által vegyesen lakott városokban, Akkóban, Haifában és legfőképp Lodban.
„Véget nem érő, örök kötelesség a nácik áldozataira emlékezni” - adta közre a második világháború európai befejeződésének 76. évfordulójáról szóvivője útján Angela Merkel német kancellár.
„Továbbra is a szélsőjobboldali törekvések jelentik az első számú fenyegetést Németország biztonságára” – mondta Horst Seehofer német belügyminiszter kedden Berlinben, a politikai indíttatású bűncselekményekről készített 2020-as statisztika bemutatóján.
Egy új felmérés szerint a románok mintegy kétharmada úgy véli, Magyarország legfőbb célja Erdély visszaszerzése.
Mióta világ a világ, politika és sport egymástól elválaszthatatlanok. Teljesen mindegy, hogy az ókori Róma, "panem et circenses"-re épülő, a plebset lekötni kívánó viadalokra, a szintén ókori görög olimpiákra, vagy éppen jelenkorunk jóval több sportágat felvonultató eseményeire gondolunk.
A kritikai fajelmélet bontja le a „patriarchális, heteronormatív” angol egyház teológiáját, miközben az egyházban antirasszista operatív törzset és tréningeket hoznak létre – írja a Mandiner.
A fehér emberekre vonatkozó különös utasításokat tartalmazó táblát helyeztek ki Minneapolisban egyik terére, ahol a négerbűnöző George Floyd tavaly május 25-én, egy rendőri intézkedés közben életét vesztette.
A holland első osztályú labdarúgó ligában az Ajax a Vitesse Arnhem csapatával találkozott, és győzött 2:1-re. A Vitesse rajongók a „Hamász, Hamász, zsidókat a gázba” rigmust skandálták.
A bodrogkeresztúri emberekből olyan félelmetesen áradt az indulat, mint a település alatt több mint öt méter magasan tetőző Bodrog folyó fenyegető hullámai a tél végén.
Nagy "meglepetéssel" zárult az Egyesült Államok elmúlt évtizedeinek talán legjelentősebb koncepciós pere, melyben minden vádpontban bűnösnek találták a dolgát végző rendőrtisztet, Derek Chauvint.
Az Extinction Rebellion radikális baloldali szervezet egyik angliai szárnyának az aktivistája azzal állt elő, hogy diszkriminatív, ha a gyerekeknek az iskolában tejet és sajtot adnak.
Hatalmas felháborodást okozott, amikor kiderült: a Black Lives Matter (Fekete Életek Számítanak) mozgalom vezére egy másfél milló dollár értékű luxusingatlant vásárolt új otthonának Los Angelesben.
Franciaország bekeményít. Nem számít, hogy rohamtempóban növekszik az államadóssága, hogy látványosan hanyatlik a gazdasága, és hogy Macron 2017-es hatalomra kerülése óta újabb egymillió félanalfabéta kulturális színesítő özönlötte el Afrikából és a Közel-Keletről, a francia kormánynak megvan a maga prioritása: a világ civilizálása.
Még tart a nyomozás, de egyelőre nem terrortámadásként kezelik az esetet. Nem ismert a támadó motivációja sem. Meg mentális beteg is volt szegény.
A migránsok számának megugrása miatt egyre nagyobb a nyomás a Biden-adminisztráción, de változást annak fényében érdemes várni, hogy a jelenleg még alelnök, színes bőrű Kamala Harris a Ku Klux Klánhoz hasonlította a bevándorlási és a vámhatóságokat.
Az Egri Rendőrkapitányságon indult büntetőügyben az Egri Ügyészség március 25-én vádat emelt a Hagyományőrző Munkásőr Társaság országos parancsnoka ellen.
Egy nemrég kiszivárgott jelentésből kiderült, hogy az anglikán egyház kisebbségi és etnikai kvótákat vezethet be a klérusban.
2020. május 25-én nemcsak a tisztességtelenségben megkopaszodott néger karrierbűnöző és amatőr pornószínész, az időközben egyetemes antirasszista ikonná avatott George Floyd lehelte ki ártalmas lelkét heveny kábítószer-túladagolás következtében egy rasszista fehér rendőr térde alatt az amerikai Minneapolisban, hanem egy másik rasszista incidens is majdnem négeréletet követelt New Yorkban.
Két évtizedes rekordot dönthet meg az átkelési kísérletek száma az Egyesült Államok délnyugati határán – írta közleményében Alejandro Mayorkas belbiztonsági miniszter.
Tagadhatatlan tény, hogy az írott történelem kezdete óta művészeti, tudományos, technikai téren döntő, sőt elsöprő mértékben a fehérek (pontosabban szólva a "halott fehér férfiak") vitték a prímet.
Van segédanyag, így most már mindenki megtudhatja, hogyan kell gyerekekkel beszélgetni.
Közel egy hete adott jelentős visszhangot kiváltó exkluzív televízióinterjút a félnéger Meghan Markle és Harry herceg, amelyben szóba kerültek a sussexi hercegné királyi családban megélt mentális problémái.
A német kormány által közzétett statisztikák szerint az antiszemita cselekmények száma az elmúlt húsz év során – amióta tehát ezeket regisztrálják – 2020-ban volt a legmagasabb.
"Megfontolás tárgya, hogy a terror nagy szervezetei közé sorolják az Antifát, a radikális baloldal gyogyósait, akik baseball ütőkkel ütlegelnek embereket (de csak a nem küzdő feleket)".
Újra itt a szélsőbaloldali terror Németországban? Lipcse Connewitz nevű kerületében rendszeresek a zavargások, a szocdem polgármester már a RAF-ot emlegeti, a rendőrség pedig nehezen akad az erőszakos antifák nyomára.
A Coca-Cola netes szemináriumokon belül igyekszik arra nevelni munkavállalóit, hogy "legyenek kevésbé fehérek" – írja a Becker News nyomán a Mandiner.
Menetrendszerűen egy újabb agymosó propagandafilmmel bővül a zsidó-liberális történelemhamisítások listája.
A fehér felsőbbrendűség megnyilvánulása az osztályozás, a feladatok ellenőrzése, az elképzelés, hogy van jó és rossz eredmény, illetve hogy a matematika objektív.
Tovább terjed a hülyeség árja, avagy itt a néger viking. Mondhatnánk némi humorral, hogy az árja szónak létezik egy másik értelmezése is, nos, az új "néger vikingben" az viszont nem lesz.
A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) büntetőeljárást indított Igor Matovič kormányfő ellen a hivatalos közösségi oldalán közzétett bejegyzésével kapcsolatban, amelyben egy horogkeresztet ábrázoló kép is megjelent.
Egy év és egy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte holokauszttagadásért a bukaresti harmadik kerületi bíróság Vasile Zarnescu tartalékos hírszerzőtisztet, az ítélet egyelőre nem jogerős.
A szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség büntetőeljárást kezdeményezett Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök november 17-i Facebook-posztja ügyében, amelyen egy mécsesekből kirakott horogkereszt látható.
A Disney+ katalógusában szereplő rajzfilmeket, köztük a Dumbo, a Pán Péter és A dzsungel könyve című klasszikust olyan felirattal láttak el, amely a produkciókban előforduló "rasszista sztereotípiákra" hívják fel a figyelmet.
Nyugat-Kazahsztánban előkerült hunkori harcos csontvázleletét vizsgálják a Magyar Természettudományi Múzeumban - közölte a Magyar-Turán Alapítvány az MTI-vel.
Amerikai sajtóbeszámolók szerint Joe Biden demokrata párti elnök beiktatása után radikális baloldali zavargásokra került sor az Antifa részéről a demokrata vezetésű Portland, Seattle és Denver nagyvárosokban.
Strasbourgban több panaszt is tettek a Deliveroo cég futárszolgálata ellen, mert nem volt hajlandó zsidóknak kiszállítani a megrendelt ételt.
A türingiai Weimar város fölötti erdős dombok közé épített, a nemzetiszocialisták által 1937 és 1945 között működtetett buchenwaldi koncentrációs tábor területére sokan nem a holokauszt miatt járnak, hanem szánkózni.
"A Twitter fennállása egyik legfontosabb döntését hozta meg, és törölte Donald Trump fiókját, miután úgy ítélték meg, hogy az veszélyt jelenthet a társadalomra." (index.hu)
Abraham Lincoln már nem számít a "rabszolgákat felszabadító hősnek" az amerikai négerek és liberálisok körében.
A karácsony utáni napon átfestették azt a Szabadság-híd szerémségi oldalán álló hirdetőtáblát.
Virginia állam lecseréli Robert E. Lee konföderációs tábornok szobrát a négerjogi aktivista Barbara Rose Johns szobrára, jelentette Ralph Northam demokrata kormányzó irodája, írja a CNN.
Luc Eymaelt egy nap után menesztették a dél-afrikai labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Chippa United vezetőedzői posztjáról, írta az MTI.
A franciák – mondhatni, zsigerileg – mindig is a társadalmi haladás élgárdáját képviselték a történelem folyamán, és a jelek szerint változatlanul ragaszkodnak ehhez a nemes nemzeti hagyományukhoz.
A véreskezű diktátor december 18-án született, de a kommunizmus idején december 21-én ünnepeltették a születésnapját.
Egyre több "transz-aktivista" áll ki azért a javaslatért, hogy minden általános iskolásnál gátolják a nemi serdülést, amíg azok nem tudják eldönteni, hogy fiúk vagy lányok akarnak lenni.
A filmben Robert Downey Jr. feketére maszkírozva játssza el az egyik főszerepet.
Azért támadtak rá egy zsidó család autójára Párizs egyik jelentős részben muszlim migránsok lakta elővárosában, mert hanuka-dalokat énekeltek.
Felborította a hanuka alkalmából felállított kilencágú menórát egy férfi a kijevi Kontraktova téren, írja a Mandiner.
A kárpátaljai Szürte településen a helyi képviselők beiktatásukkor énekelték a magyar himnuszt.
9. oldal / 30