Az észt Johvi városában álló emlékmű két SS-veteránnak állít emléket, akik 1944-ben a bolsevizmus ellen vívott harcban haltak meg.
A 37 éves Andreas Münzhuber, a Harmadik Út nevű nemzetiszocialista szellemiségű csoport bajorországi frakciójának egyik vezető tagja egy 30 fős túrán vett részt az Untersberg hegyen, amikor szeptember 29-én megbotlott egy nedves gyökérben, és a halálba zuhant.
Vád alá helyezték a németországi hazafias szélsőjobb egyik vezető politikusát, Björn Höckét, mert „náci” jelszó használatával vádolják, írja a BBC.
Körülbelül három és fél év börtönbüntetésre ítélték pénteken egy amerikai fehér fajvédő csoport vezetőjét, aki elismerte, hogy online halálos fenyegetést tett közzé egy brooklyni újságíró ellen azért, hogy az leálljon a csoport rágalmazásával.
Focsaniból 1945. június első hónapjaiban 2500 magyar tisztet indítottak útba a Szovjetunió belsejébe. A 22 napos út után megérkeztünk a Vjazna folyó partján fekvő Vjaznikiba.
A francia rendőrség megölt egy kés és vasrúd miatt egy férfit, aki a palesztinok elleni népirtás elleni tiltakozásul fel akart gyújtani egy zsinagógát az északnyugati Rouen városában.
1944-ben és 1956-ban a történelem megismételte önmagát. Az 1944/1945-ös vérhullással újabb magok kerültek az áldott magyar földbe.
Harrisburg belvárosában a Blood Tribe fehér fajvédő, nemzetiszocialista csoport tartott demonstrációt, amelyet a zsidók és liberálisok hisztérikusan elítélték, mondván, hogy a résztvevők „gyűlöletkeltő üzenetet terjesztettek, és álarcok mögé bújtak, hogy elrejtsék kilétüket”.
Lezajlott tehát a szűk körű izraeli–palesztin fogolycsere, amelynek keretében Izrael „biztonsági okokból” bebörtönzött palesztin nőket és fiatalkorúakat bocsátott szabadon.
Gyorsított bírósági eljárással két év börtönbüntetésre ítéltek egy patrióta francia férfit, aki akciót tervezett az olimpiai fáklyát vivő staféta ellen.
A Pesti Srácok információja szerint a német szövetségi főügyész gyilkossági kísérlet miatt nyomoz a szélsőbaloldali Lina Engel, Johann Guntermann és Tobias Edelhoff ellen.
1941 őszén úgy tűnt, hogy a zsidó-bolsevik fenevadat is eltiporja a Wehrmacht, amely 1941. október 2-án indította meg az offenzívát a főváros, Moszkva ellen.
Hanna S., egy német antifa terrorista ellen emeltek vádat Németországban. A német ügyészek szerint a vádlott feltételezhetően ahhoz a bandához tartozott, amely erőszakos támadásokat hajtott végre Budapesten.
1948. május 14-én Ben-Gurion kikiáltotta Izrael Állam megalakulását, mire az arab államok többsége dzsihádra szólította fel a muszlim világot. Kevesen tudják, milyen aktív szerepet vállalt Sztálin Izrael létrehozásában és abban, hogy túlélte az első arab–izraeli háborút.
1945 tavaszán Magyarország "felszabadítása" lényegében az ország szovjet megszállását, illetve leigázásának kezdetét jelenti.